2017. január 12., csütörtök

78. FEJEZET

Húgom, bátyám 




Sziasztok! 

Megint két hónap kihagyás... rettenetesen sajnálom, de közbejöttek a dolgok. De itt van, ez inkább bevezető fejezet, ahogy észre fogjátok venni, ha elolvassátok. Nagy dolog készülődik ;)
A következő résszel kapcsolatban: nem ígérek semmit, mert sajna nem tudom betartani. De igyekszem, és nem hagyom abba, amíg le nem zártam a sztorit. :)
Mindenkinek további szép napot, kitartást a félévhez, vizsgákhoz, felvételihez,
Dorina :)



~Abby szemszöge~

Az Armin családjával töltött másfél nap teljesen feltöltött energiával. A rossz szájízű búcsúzás helyett még több szeretettel halmoztak el, amikor leléptem. Furcsa volt számomra, hogy az óvásukat nem éreztem fojtogatónak, sőt, teljesen helyénvalónak tartottam, jól esett. Ezzel az energiával felvértezve néztem a dühös Frank szemébe, aki a vonatállomáson várt rám. Egy percre se ijedtem meg, magabiztosan odasétáltam hozzá és köszöntöttem, majd a kocsiban se rettentem meg, amikor nagybátyám csak ült és úgy bámult rám, mintha egy másik bolygóról pottyantam volna elé.

Frank hosszú hallgatás után elcsigázottan megdörzsölte az orrnyergét, majd egész testével felém fordult.
-Halálra aggódtam magam miattad...
-... Nem esett bajom-szakítottam félbe, de ő meg sem hallott.
-Nem vetted fel a telefont, pedig vagy százszor próbálkoztam-folytatta, majd olyan tekintettel nézett a szemembe, amilyennel apám, amikor valami tényleg nagy faszságot csináltam. Már ez a tekintet büntetés véleményem szerint.
-Abby, megbeszéltük, hogy nem tűnsz el szó nélkül, tudod hogy mi történt múltkor...
-Jól vagyok!-szóltam közbe erélyesebben.-Frank, nem csináltam semmi hülyeséget, kérlek, ne csinálj úgy, mintha megint visszaestem volna!
Amint elhagyták a szavak a számat, már megbántam. Tudtam, hogy csak félt engem, nem kellene így a torkának esnem.
A férfi nem szólt többet, elindította az autót és a nagyihoz az utat némán tettük meg. A pár perces út óráknak tűnt, legszívesebben kiugrottam volna az ablakon. Nem mertem megszólalni, csak amikor megérkeztünk ejtettem el egy félhangos bocsot, de Frank nem reagált. 
És ezt még lehetett fokozni. Épphogy betettem a lábam a házba, nagyi azonnal elém futott és kérdések százaival halmozott el. Csak pislogtam rá, nem mertem Frankre nézni, hogy segítségért folyamodjak. Végül elnyomakodtam mellette, felrohantam az emeletre és magamra csaptam az ajtót. Nagy nehezemre esett mindig is az érzelemkinyilvánítás és lereagálás. Hitetlenül zavarba jöttem a nagyim és Frank mai viselkedésétől - fura volt a rendőrtől az atyai szigor, és bár nagyi mindig próbálkozik egyre közelebb férkőzni hozzám, de eddig tartotta a tisztes távolságot. Csak tyúklépésben jött közelebb, de most ajtóstul rontott a házba, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Frank és nagyi halk susogása felhallatszott az emeleti dolgozószobába. Szerencsére a mondandót nem hallottam, csak hogy a nagybátyám higgadtan magyaráz, a nagyi pedig próbál a szavába vágni. A hangja olyan, mint egy szülőé, akivel most közölték, hogy a gyereke hónapokon belül elpatkol rákban. Összeszorult a szívem.
A telefonom türelmetlenül rezegni kezdett a farzsebemben. Eszembe se volt felvenni, de amint megláttam Armin képét a kijelzőn már be is nyomtam a felvevés gombot.
-Megérkeztél?-kezdte köszönés nélkül. A háttérben az unokatestvére, Derek örömkiáltását véltem feledzeni, ami megmosolyogtatott. Rögtön megszerettem Armin egész családját, de a hokijátékos palántát jobban a szívembe zártam. Emlékeztetett kicsit a fiatal Abbyre. 
-Aha, már nagyimnál vagyok-halkan beszéltem, hogy a lentiek ne hallják. Nem tudtam a hangomból elfojtani minden igyekezetem ellenére sem a rossz kedvem, Arminnak azonnal feltűnt, rá is kérdezett. Elmeséltem neki a bénázásomat, ő türelmesen végighallgatott, egyszer sem szakított félbe.
-Borzasztó érzelmi analfabéta vagyok-sóhajtottam fel fáradtan a monológ végén. 
-Az biztos-éreztem a válaszán, hogy vigyorog. Épp szólni akartam neki, hogy ne nevesse ki a nyomorom, de tovább folytatta.-Ha ez vigasztal, én így szeretlek.
-Miért vigasztalna?
-Jól van, kapd be.-Megengedtem magamnak egy rövid kacajt. 
Kopogtak az ajtón, majd a nagyi már nem olyan magabiztos hangja hallatszott. 
-Tartsd, jó?-suttogtam Arminnak, majd a telefonomat egy díszpárna alá rejtettem. Ajtót nyitottam a nagyinak, aki látszólag ugyanolyan zavarban volt mint én. A kezét tördelte, és pont úgy nézett ki, mint akinek fogalma sincs róla, miért van itt. 
-Abby...
-Jól vagyok-vágtam rá. Nem akartam, hogy Armin hallja a beszélgetésünket, ami előreláthatólag nagyon kínos lesz, így próbáltam rövidre fogni.-Csak egyedül szeretnék lenni.
A nagyi bólintott, de nem mozdult. 
-Abby...-zavartan megrázta a fejét.-Nézd, én próbálkozom. Tudom, hogy késő bánat, és meg se érdemelnék egy második esélyt, és pofátlanság ezt kérnem, de ne nehezítsd meg a dolgom. Ne lökj el magadtól, ne menekülj előlem. Nem azt kérem, hogy rögtön ölelj a kebledre, csak... nehezedre esik egy légtérben lenni velem? Tényleg ennyire utálsz?-a mondandója végére elcsuklott a hangja. Ismételten egy görénynek éreztem magam, csöndesen bámultam a szétjárt bakancsom orrát. 
-Nem utállak-motyogtam.-Sajnálom, hogy így érzed.
Nagyi megenyhülve nézett rám, pontosan olyan tekintettel, ahogyan a kivert kiskutyákra szokás.
-Semmi baj, tudom, hogy neked nehezebb mint nekem, mert...-itt elhallgatott. A kimondatlan szó fojtogató füstkén ereszkedett az elmémre, ránehezedett a mellkasomra és egy pillanatra úgy éreztem nem kapok levegőt.
-De tényleg egyedül szeretnék lenni-hadartam, és az ajtót is húztam be magam után. A nagyi az ajtórésből elkapta a kezem, az arcomat fixírozta, talán azt akarta, hogy nézzek a szemébe, de eszembe se volt: nem akartam, hogy belém lásson.
-Ha bármire lenne szükséged, én itt leszek-mondta, majd leheletnyit megszorította a csuklóm és távozott. Elgyötörten rogytam le a kanapéra és félve vettem ki a telefonom a rejtekhelyéről.
-Mennyit hallottál?-suttogtam félve.
-Bárcsak ott lennék veled-suttogott vissza habozás nélkül.-Fogalmam sincs, mint mondhatnék így több száz mérföldes távolságból. Csak pár napja vagyunk együtt, de már többször is előfordult, hogy nem tudtalak mivel megvigasztalni. Lehet szólnom kellett volna neked, hogy béna vagyok ilyen téren. Bocsi.
Mosolyognom kellett Arminon, és egyet is értettem vele. Bárcsak itt lenne. Nem kellene semmit sem mondania, csak megcsókolnia és minden gondom kirepülne az ablakon az eszemmel együtt. 
-Köszönöm.
-Mit? Semmit se csináltam-értetlenkedett.
-Hogy egy évet vártál rám-olyan halkan beszéltem, amennyire csak tudtam, még saját magamat is alig hallottam. A vonal másik végére csened telepedett, már meg akartam szólítani a fiút, hogy ott van-e, amikor életjelet adott magáról.
-Én kösz, hogy végre igent mondtál, már kezdtem feladni.
Felnevettem, és tudtam, hogy Armin arcán is ott a vigyor. Elfeküdtem a kanapén és szélesen mosolyogtam. Biztos úgy nézhettem ki, mint egy idióta, de nem nagyon érdekelt.

...

-Jó éjt, és...
-Várj, várj!-kiáltott a telefonba Armin.-Neked nem fura?
-Mi?
Arminék délután indultak haza, így azt az időt az ideiglenes szobámban töltöttem egy verseskötettel. Igaz megígértem Arminnak, hogy megpróbálok beszélgetni egy jót a nagyimmal, de mire az ajtóhoz vánszorogtam a bátorságom elveszett így inkább visszafeküdtem. De erről nem szóltam a fiúnak.

Az estét megint végigbeszéltük, olyan egy felé kezdtünk el búcsúzkodni, de még mindig nem tettük le a telefont.
-Mindig csak Arminnak hívsz-mondta sértődött hangszínnel a kocka, mire elröhögtem magam.
-Mert tudtommal ez a neved.
-De most már a te Arminod vagyok... nem akarsz esetleg kitalálni nekem valami szexi becenevet?-szinte láttam magam előtt, ahogy táncoltatja a szemöldökét. Nem bírtam nem vihogni.
-Nagyon szeretnéd?
-Nem is tudod mennyire.
-Akkor majd kitalálok neked valamit-mondtam, de magamban fel se merült ez az ötlet. Nem volt bajom a fiú nevével, a páros becenevek pedig kiestek, mert azokat mind a ketten utáltuk. Szóval, szegény Armin Armin marad.
-Én kitalálhatok neked becenevet?-kérdezte, de amint válaszolni akartam, azonnal folytatta, szóval nem kérdés volt.-A nevedből legyen? Vagy állat nevet szeretnél?-húzta az agyam. Elfojtottam egy nagyobb kacajt és elgondolkoztam a válaszon.
-Nem szeretnék becenevet. Szeretem, ahogy kimondod a nevem-suttogtam. Sokáig csendben hallgattuk egymás lélegzését. Ha lehunytam a szemem, teljesen olyan volt, mintha itt lett volna, még a lehelte melegét is éreztem az arcomon.
-Jó éjt, Abigail-susogta a fiú, majd megszakította a hívást. A mellkasomhoz szorítottam a telefont és elgondolkodva meredtem a plafonra. 
Utáltam, hogy Abigailnek hívnak, de ha ő szólított így, melegség öntött el. Vele minden jobb volt, mint egyedül, a szürke és a fekete-fehér világlátásom halványulni látszott. 
Armin egy évet várt rám, de én azt hiszem egész  rohadt életemben őt kerestem. 

...

~Armin szemszöge~

-Na, mizu?-néztem fel a konzolomból Alexy és Rosa érkezésére. Az igazgatónő irodájából kiszabadulva sokkal szomorúbb ábrázatra számítottam, de az arcukon csak meglepettség látszott.
-Már tudta-rántotta meg a vállát Alexy, és leült mellém a padra.-Abby elsimította, hogy ne kérjék rajtunk számon.
-Hogy?-húzta össze a szemöldökét Kentin. Kentin távolságtartóan állt a pad mellett pár lépéssel, karjait összefonta a melle előtt, csak úgy sugárzott belőle a feszültség. Ma reggel Rosa és Alexy kitálalt a Bandának, Viola és Jade nem csináltak nagy ügyet belőle, mondván ha Abbynek nem gáz, akkor nekik sem, de Abby gyerekkori barátja rettenetesen berágott. 
-Telefonon ma reggel-sóhajtotta Rosa. A lány elgyötörtnek tűnt, és a testvérem is. Csalódott arcukról le lehetett olvasni, hogy remélték, hogy legalább kapnak egy nagyobb büntetést a diritől, hogy ne legyen annyira bűntudatuk. 
-Ne csüggedjetek, az osztállyal még ez után kell beszélnetek-"nyugtatta" meg őket Jade kedvesen, mire Rosa és Alexy arca is elfehéredett. 
-Abby elérhető, nem hívjuk fel?-próbálta terelni a témát Viola a maga esetlen stílusában. 
-De, mindenképp! Beszélni szeretnék vele!-ült közelebb Rosa a lila hajú lányhoz. Kentin is leült a padra, hogy láthassa a vörös hajút. Viola videóhívást kezdeményezett.
-Te...-mutatott fenyegetően Abby felé Rosa, de rögtön visszahúzta az ujját, ahogy a képernyőn megjelenő lány egyáltalán nem hasonlított a vöröshajúra.-...ki vagy?
-Ti kik vagytok?-a lány végigjáratta a tekintetét rajtunk, majd Violánál állapodott meg, és elmosolyodott.-Szia V!
-Szia Kiara!-köszönt az ismeretlen csajnak Viola.-Hogy vagy?
-Már lassan egy órája feljöttem, de vagyok szarva-hátramutatott, ahol feltűnt Abby alakja, amint egy hatalmas CD halomban kutakodik.-Azt mondta, ha zavarom, leüt.
-Mit keres?-intett a fejével a lány felé Alexy. A lány vállat vont.
-Nem tudom, már akkor is kutatott, amikor én megérkeztem.-Mondta, majd hosszasan tanulmányozni kezdett minket. A fekete szemét összehúzta, a homloka ráncokba szaladt, hatalmas göndör barna fürtjei az arcába lógtak. Olyan tizenötnek néztem, de nem voltam benne biztos. Egyszerre volt kislányos a kisugárzása, és felnőttes. 
Sokáig bámult minket, majd egy hirtelen mozdulattal megfordult és Abbyt kezdte szólongatni. 
-Tisztán hallak, attól még hogy nem fordulok feléd-motyogta a vörös hajú, és kikapott egy CD-t az előtte álló toronyból, ami ennek köszönhetően az ráomlott. Nem nagyon törődött vele, mintha meg se érezte volna, tovább keresgélt. 
-Nem láttál véletlenül egy vékony, fekete tokot?-szólt Abby hátra sem nézve a húgának. Az oldalra biccentette a fejét, és olyan elgondolkodó arcot vágott, mintha az egész életét végigpörgetné maga előtt. 
-Egy nagy A betűvel az elején?
-De-Abby hátrafordult, és szúrós szemmel nézett a húgára.-Ne szopass, hogy nálad van. Órák óta keresem.
-Akkor nincs nálam.
Abby felsóhajtott, majd felállt. A CD kupacot végigmérve csak legyintet. Leült a húga mellé, kivette a lány kezéből a fekete tokot, amit már a csaj előtte előhalászott a táskájából, majd intett nekünk.
-Te!-Szólította meg fenyegetően Rosa Abbyt. A vörös csak felvonta a szemöldökét jelezvén, hogy hallgatja.-Mit mondtál az igazgatónőnek?
-Semmit. Mer?
-Tudod te, miért kérdezem!-tette csípőre a kezét Rosa haragosan.
A barátnőm csak vállat vont, nem válaszolt. 
Ismét Viola terelte el a témát.
-Az egy Astoria CD?-mutatott az Abby kezében lévő tokra.
-Ja, az egyetlen. Egyébként ő a húgom, Sky-mutatott Kirára.-Sky, ők a barátaim: Rosa, Jade, a Viola barátja; Alexy, Kentin...
-Kentin Kentin?-kérdezte Kiara, mire Abby bólintott. A lány még jobban megnézte magának Kentint, aki ettől nagyon zavarba jött. Abby csak röhögött a markába.
-Egyébként-csacsogott Kiara,  - vagy Sky, magam nem tudtam eldönteni -, Kentin és Kayden is tök megváltozott az évek alatt, csak te nem. Ez örökletes női ágról?
-Nem vagyunk vérrokonok-emlékeztette Abby a fogadott húgát. 
-Jaj, tényleg! Király, mert Kayden mutatott rólad képeket gyerekkorodban és pont ugyanígy néztél ki, csak alacsonyabb voltál pár centivel. Meg a hajad is...
-Legalább nekem van hajam-vágott vissza Abby, amivel rögtön a húgába fojtotta a szót. 
-Mi lesz a hajammal?-kapott a hatalmas göndör hajzuhatagához a lány, majd elszörnyedve elhátrált. Abby csak nevetett rajta.
-Nem kellene már a klinikán lenned?-vonta kérdőre Viola a barátnőmet. Abby csak mosolygott a számon kérő hangsúlyra. 
-Tízre kell bemennem, és ott találkozunk Kaydennel.
-Kayden a Kiarának a bátyja?-tudakolta Alexy. Abby bólintott. 
-Kayden nagyon megváltozott?-kérdezte Kentin.-Még mindig törpe méretű?
Abby hosszú másodperceken át bámult meredten a srácra, majd kiszakadt belőle a röhögés. Megosztotta a húgával is amit Kentin mondott, és Kiara is összecsuklott a nevetéstől. 
-Nem, dehogy-törölgette a kicsordult könnycseppeket Abby az arcáról.-Kayden eléggé... nagy lett.
-Nagyon nagy-pontosított Kiara.
-Ja, elég nagy-bólogatott a vörös hajú lány.-Egyébként most valahol bassza magát szegény. Elege lett belőlem, kinevettem-mondta Abby kuncogva.-Jövőhéten kiállítják a képét egy galériában és előre fosik tőle. 
-Kayden fest?-csodálkozott el Kentin.
-Csak hobbiszinten.
A jelzőcsengő hasított bele az iskola csendjébe. A diákok elkezdtek beözönleni az épületbe, és mindenki ordított mindenkivel, így lehetetlen volt tovább beszélgetni. Elköszöntünk Abbyéktől majd mi is elindultunk órára. Az új kémiatanárnővel volt óránk, nem volt bennünk félelem, de amint belépett a nő a merev tartásával, ölni tudó szemével és szigorú hangjával mindenkinek inába szállt a bátorsága. A felét se értettem, mit mondott, és balszerencsémre pont felszólított, hogy válaszoljak meg egy kérdést, amire persze nem tudtam a választ - a kérdést se értettem -, leültetett, de jól végigmért, megjegyzett magának. Beszoptam.
De persze nem csak én szívtam meg. Castielt már ahogy bejött kinézte. Úgy szedte az áldozatait, mint egy jól kiképzett mesterlövész. Amikor kicsengettek nem mertünk felállni amíg el nem hagyta a termet.

Utolsó órára hullák voltunk. Személy szerint még játszani se volt energiám, az ágyamat akartam csak látni. 
A kémiatanárnő után volt szerencsénk megismerni az új testneveléstanárunkat - aki természetesen szadista, miért ne lenne az? -, utána meg volt egy történelem Faraizével, aki nagyon pipa volt ránk. A kémiatanárnő már panaszkodott, hogy milyen tudatlan és fegyelmezetlen osztály vagyunk, így az oszi bosszúból jól megdolgoztatott minket, olyan gyorsan magyarázott, hogy beleszédültem. Óra végére már nem figyeltem rá, ami hiba volt, mert közölte, hogy abból amit elmondott írni fogunk holnap. Az óra után hiába sírtam Melodynak nem adta oda a jegyzeteit. 
Ezek után Isteni megváltásnak éreztem az énekórát. Imádom az énektanárt. Hihetetlenül fura, de jófej. Látta rajtunk, hogy most semmihez sincs kedvünk, így csak beszélgettünk, zenét hallgattunk.

Óra közepén Rosalia lendítette magasba a karját.
-Tanárnő! Abby hív, felvehetem?
-Persze-hagyta rá a tanárnő, és kicsit lejjebb tekerte a magnót. 
Rosa a füléhez emelete a kagylót, majd átadta Nathanielnek. A szőke srác kikérezkedett a DÖK terembe. Mindenki bambán nézett utána. A tanárnő adott magyarázatot. 
-A diákönkormányzat diákjai, élükön Abbyvel az elkövetkezendő iskolaprogramot szervezik a tanárokkal karöltve. Istenem, én nagyon izgatott vagyok, ti nem?-visított fel a tanárnő a korát meghazudtolva. Nem kellett sokáig faggatni, hogy megtudjuk, mit terveznek.
-A következő projekthetet szervezik-mosolygott sejtelmesen az énektanár. 
-Mi lesz a téma?-kérdezett Melody mosolyogva.
Talán ez az egyetlen iskolai cucc, amiért én is tudok lelkesedni. Imádom a projektheteket, egész héten nincs tanítás, adnak egy témát a hétnek és abban lehet dolgozni, ha meg nem "ihlet meg", akkor az előkészületnél segédkezel. Én általában segítőnek jelentkezem, egész nap egyszer-kétszer kell csinálnom valamit, és utána játszhatok, és ha rám is szólnának, simán ki tudom menteni magam. Király az egész.
Igaz utána van egy nyílt nap, és anya tud beszélni a tanárokkal, de eddig mindig meg tudtam oldani, hogy "véletlenül" egy olyan tanár közelébe se jussunk, aki nem kedvel. Múlt évben az énektanárhoz löktem anyát, aki vagy egy órán át tolta neki a szöveget, hogy én milyen szent fiú vagyok, ezzel falazva nekem. Ezért is imádom a tanárnőt.

Mrs Oher csak somolygott, semmit nem árult el a projekthéttel kapcsolatban, csak annyit ismételgetett, vagy ő már nagyon várja.

...

Tanítás után összegyűltünk nálunk, hogy felhívhassuk a vörös hajú lányt. Mindannyiunk oldalát furdalta a kíváncsiság. Ő csak többszöri csörgetés után vette fel. 
Egy kórházi ágyban ült egy kék zsákruhában. A haját összefogta egy hanyag kontyba, vörös tincsek lógtak az arcába. Fáradtan mosolygott ránk. Olyan mosollyal, mint akinek fájdalmai vannak, de nem akarja, hogy aggódjunk érte, vagy hogy bárki is észrevegye.
-Sziasztok!-köszönt ránk.
Alexy azonnal faggatni kezdte a projekthéttel kapcsolatban. A lány nevetve hárította a tesóm, majd az erősítést is, ami Rosából és Kentinből állt. 
Majd egy nagy mély, dörmögős hang hallatszott a háttérből, és mind a hárman elhallgattak. Abby a hang irányába fordította a fejét, és válaszolt a mély hangnak. 
-Ki ez az állat?-kérdezte Kentin a kelleténél kicsit hangosabban, mire Abby és a mély hang nevetésben tört ki.
-Melyik volt ez?-a mély hang közeledett, megállt a Vörös ágya mellett.
-Alias-Abby arrébb csusszant, hogy a mély hang gazdája leülhessen.
A fekete szemű, barna hajú srác csakis Kiara bátyja lehetett, Kayden, és Atya ég! Nem vicceltek vele, hogy Kayden nagy. A srác akkora volt, mint egy iskolabusz felállítva. Egy percre megfagyott a levegő a szobában, ahogy felmértük a srácot - bár méretéből adódóan akár ez tíz perc is lehetett. Nem hazudok: bokáig fostam magam, ahogy belegondoltam, ha összevesznénk Abbyvel ő mit tenne velem. Jó döntés lenne a részemről megtervezni a temetésem.
-Azt a kurva, haver! Te aztán nagy vagy!-tört ki Kentin vidáman. Kayden tetőtől talpig végigmérte Kentin és mosolyogva válaszolt.
-Te sem panaszkodhatsz, Alias. 
-Kapjátok be-motyogta Abby, mire Kentin és Kayden elnevette magát.
-Majd eljön a te időd is-mondta Kentin.
-Vannak csodák-oltogatta Kayden is. A lány csak rosszallóan csóválta fejét, de látszott rajta, hogy jól szórakozik.
Rosa krákogni kezdett, hogy felhívja magára a figyelmet.
-Nem akarsz bemutatni minket?-A lány idétlen mosollyal bámulta Kaydent. Abby csak kuncogott.
-Várj, majd én! Én tudom!-Ajtó csattanása hallatszott, majd feltűnt Kiara is.-Sziasztok!-integetett nekünk fülig érő vigyorral. 
Elkezdte felsorolni a nevünket, majd nálam megakadt és tanácstalanul nézett rám. Majd visszapillantott Alexyre és végképp elbizonytalanodott.
-Ikrek-segítette ki Abby.
-Nem mondod?-tetetett meglepetést Kayden.-Te aztán tudsz anyám.
-Jó okos lettél Chicagoban-szívta a vérét a húga is. Abby csak nagy bölcsen bólogatott.
-Oké, azt tudom, hogy te Alexy vagy-mutatott a testvéremre Kiara, majd rám nézett.-De a te nevedre nem emlékszem.
-Armin-Abby tekintete egy pillanatra összeakadt az enyémmel, ahogy kimondta a nevem, de rögtön el is kapta. Belém mart a fizikai hiánya, de az érzés hamar elpárolgott, amikor megéreztem Kayden tekintetét magamon. 
Egyértelmű volt, hogy tudott kettőnkről. Hosszú perceken át méregetett, pontosan azzal a tekintettel, amit soha az életben nem akartam látni tőle. Ábrázatáról eltűnt a pajkos vigyor, komolyan, visszafojtott agresszióval nézett. Bele se mertem gondolni, hogy ő focijátékos, és nálam nagyobb srácokat tarol le, hogy szerezzen egy touchdownt, akkor velem mit tenne. Kirázott a hideg. 
Egy nővér szólt be, hogy Abbynek újabb vizsgálatra kell mennie. A lány egy pillanatra hihetetlenül elgyötörtnek látszott, de hamar megrázta magát.
-Csak egy kicsi infót a projekthétről, mielőtt mész, légyszi!-esdekelt az örök kíváncsi testvérem. A lány elmosolyodott.
-Nagyon sokat fogtok rólam hallani-ködösített még jobban Abby, majd kinyomta a hívást. 

...

-Armin, te halott ember vagy!-utalt Kayden méretére Alexy, majd elkacagta amgát az este vagy ezredjére. Anyának mesélt Kaydenről. A testvérem, mint szokott, ha helyes fiút lát, rögtön belezúgott Kaydenbe. És főleg szegény Anya, mert neki kell mindig végighallgatnia Alexy ömlengését az épp aktuális srácról.
Bemenekültem a szobámba a testvérem elől és ledőltem az ágyamra. A telefonom rezgett a farzsebemben, rögtön utána kaptam.

Bocs Kennedy miatt. Ő elég védelmező típus.

Kicsit?

Ma megírom a végrendeletem.

:DD Nem hagynám, hogy bántson ;)

Nem tudnál nélkülem meglenni, mi? :3

Unalmas lenne nélküled. Nem bírnám Alexyt és Rosát egyedül :D

Én egy hétig tartottam a frontot, te jössz!

De feladtad!

Te meg se próbáltad!

Igaz. Ott a pont.

:3

Az ujjam megállt a képernyő előtt pötyögés közben, nem igazán voltam biztos benne, hogy feltegyem-e, ami már mióta elment furdalta az oldalam.

Nyugodtan.

??

Tudom, hogy kérdezni akarsz.

Honnan?

Ismerlek már White ;)

:D
És azt is tudod, mit akarok kérdezni? 

Tippjeim vannak.

Úgy döntöttem, nem kerülgetem a forró kását. 

Abby, miért vagy pontosan kórházban?

Amikor felhívtuk videócheten csak terelte a témát, vagy annyit mondott, hogy sima szűrővizsgálatok. De nem hagyott nyugodni a dolog.
A lány napoknak tűnő percek múlva válaszolt csak.

Koraszülött voltam. E miatt lett egy velem született szívbetegségem. Meg örököltem még, meg össze is szedtem az évek alatt párat. De majd elmondom személyesen. Aggodalomra semmi ok :)

Szívbeteg vagy?

De nem olyan komoly, hogy pár éven belül meghalok, vagy ilyesmi. Csak rendszertelenül ver a szívem néha. No para. Sokkal többel találkoztam már, és mégis itt vagyok :)

Nem feszegettem a témát, tudtam, hogy megint ködösít kicsit, de ráhagytam, hittem neki.
Hamar elköszönt, mert Kayden bennmaradt a kórházban estére, hogy átbeszéljék a külön töltött időt. Nagyon szeretik egymást. Kaydent Kennedynek hívja, mert igazából ez a neve, csak nem szereti, de Abbynek megengedni, hogy így hívja. A húgát Skynak nevezi, de ezt nem magyarázta meg miért. 

Kérdezz majd rá Skynál! Tuti bevágódsz majd nála ezzel a kérdéssel, imádja ezt a sztorit :)

Játszottam még egy kicsit, de hamar elnyomott az álom. De mintha csak egy percet aludtam volna, rögtön dörömbölt az ajtómon Alexy, hogy ideje felkelnem. 
Utálom az ilyen reggeleket. 

12 megjegyzés:

  1. Jujj!! Ez nagyoon jó lett!! Istenem de szeretem ezt az oldalt! Nagyon jól írsz!! Folytatást! 😊😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed az írásom :) Jön majd, reméljük ne két hónap után :D

      Törlés
  2. Foly-ta-táááás(t) 😊 imádom imádom imádoooom ^^ nagyon várom már, hogy mi fog kisülni belőle 😺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett ^^ Remélem meg tudlak majd lepni ;)

      Törlés
  3. Egyszerűen imádom/imádlak! Lássuk be, nem ez az első rész és még mindig megunhatatlan a történeted. Erre nem sokan képesek. Csak azt tudom mondani, hogy csak igy tovább! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esnek a szavaid, köszönöm :)

      Törlés
  4. Ohmmm.ok... Akkor kezdem az elejen eloszor is imadom a blogod, amit kb egy hete keztem el olvasni. Meg nem olvastam olyat amiben Armin lett volna a Nagy Ő, de ez igy pont jo... Volt hogy ejjelekig nem aluftam, vagy mint tegnap fel negykor aludtam el, mert egyszeruen lehetetlennek talaltam hogy nem olvasom tovabb... Kerlek mihamarabb folytasd... Es egy uj rendszeres olvasora akadtal szemelyemben... 😊😊

    VálaszTörlés
  5. O jaj meg elfelejtettem valamit ami mar egy ideje furja az oldalamat...
    1.ki az a faszi akivel Abby talalkozott az erdoben...
    2.ki kuldte Elajht kemkedni Abby utan...
    3.(ez inkabb egy erdeklodes lenne) mi van a bandaval, olyan jo lenne ha meggondolna magat es enekelne...
    4.Viktor... mikor beszelik mar meg, hogy mi is tortent, es miert hazudott...(persze ha Viktor ugyan az akivel a korhazban volt mint a dobos...
    Udom sok a kerdes, de foleg az erde beli faszi erdekelne... 😁😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed a történetem :) Nagyon szar időszakon megyek most át, de amint vége lesz jelenetkezem rendszeres részekkel :) Ígérem, minden kérdésedre választ fogok adni ;)

      Törlés
  6. Szia! Mikor lesz folytatás, mert nagyon várom már?! 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Sajnos nem tudom neked ezt megmondani, semmi szabadidőm nincs, de nem hagytam abba az írást :)

      Törlés