2016. augusztus 17., szerda

73. FEJEZET 
Mellékhatások



Sziasztok!

Itt is lennék ezzel a résszel is. Remélem tetszik majd nektek :) A következőt nem tudom mikor fogom tudni hozni, de az biztos, hogy még augusztus végig itt lesz - vagyis szeretném. Ígérem, azt nagyon fogjátok élvezni ;) FIGYELEM! Ebben a részben jórészt mindenki depizik, én előre szóltam, ne írjátok nekem kommntben, hogy "má' megint miért szomi itt midenki"?, mert én szóltam :D
További szép napot
Dorina :)



~Még mindig Abby szemszöge~

Rosszra számítottam, de minden elképzelésemen túltett a kontyos nő. Tíz percig tudta visszatartani Frank, már törte is be az ajtót a nyanya. Azt hittem, rögtön hivatalos okmányokat fog az orrom alá tolni, de megragadta a kezem és mentünk a börtöndokihoz drogtesztre és egyéb ilyen mulatságra. A börtöngyengélkedő nem épp a leghigiénikusabb terem - szépen fejeztem ki magam -, nem vagyok egy szájhúzogatós gyerek, de bennem is megállt egy percre az ütő, amikor előrántotta a mindennek, de sterilnek nem mondható tűt a "doki". Szerencsére Frank végig ott állt az ajtóban, ezért viszonylag tiszta tűkkel bökdöstek. Mert hát persze nem sikerült eltalálni a vénám - mentségükre legyen szólva elég nehéz, elintéztem -, így elég sok tűt döfött belém, mire csak sikerült. A véremet elküldték a laborba, majd vettek egy nyálmintát, de persze nem bízták a véletlenre, vizeletmintát is akartak küldeni a laborba, mert hát biztos trükköznék valamit a véremmel. De itt se szaroztak: elküldték velem kontyos REACH-es nénit, aki egyáltalán nem volt zavarban, ahogy a vécébe értünk már türelmetlenül dobolt a lábával.

-Nem fordulna el?-zavartan szorongattam a kezemben a kis tégelyt, amibe pisilnek kell majd. 
A nő úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy titokban űrlény vagyok.


-Elég problémás kamasszal volt már dolgom. Tudom, mit forgat a fejében-összehúzott szemekkel meredt rám. Haboztam, majd beletörődően besétáltam egy fülkébe. Az ügynök állt a fülke ajtajában, mindenhol érzetem a tekintetét - mindenhol. Valamennyire próbáltam takarni magam a kezemmel, de rögtön rám rivallt, hogy ne trükközzek, és kezeket magam mellé. Életem talán leghosszabb másfél perce volt, nem is tudtam eldönteni, hogy zavarban vagyok, vagy dühös. Visszabújva a ruhámba még mindig úgy éreztem, pucér vagyok, a szívem vadul vert a mellkasomban. Szorongtam, és tudtam, ha most nem állítom le magam, pánikolni kezdek. Átöleltem magam, és próbáltam kizárni a még mindig belém fúródó REACH-es nő pillantását. 
Frank rögtön visszakísért a zárkámba, tudta, hogy egyedül akarok lenni. Rohadt kicsinek tűnt a cella - éreztem, hogy kezdek bizonytalan lábakon állni. Leheveredtem a kemény ágypótlékra, kitártam a karom és a lábam, majd nagyon erősen arra kezdtem gondolni, hogy minden stressz a végtagjaimba vándorol. Nemsokára ólomsúlyúak lettek a kezeim és a lábaim, de nem vert a szívem olyan vadul. Felkecmeregtem, majd ugrálni kezdtem lerázva magamról a terheket. Megkönnyebbülve rogytam le újra az ágyra - sosem hittem, hogy ez a módszer működik, de most bevált.

...

A hétvégét egyedül töltöttem, és igazából egész homályos a két nap. Csak arra emlékszem, hogy fekszem az ágyon, és lélegzem. Amint elkalandoztak a gondolataim fuldokolni kezdtem, mert elfelejtettem levegőt venni - egyszerre csak egy dologra tudtam koncentrálni. 
A drogteszt természetesen nem mutatott ki semmit. A hírre Elle egész nap zaklatott, hogy beszélni akart velem, de elküldtem. Csak feküdtem és nem zargatott senki szerencsére, amiben biztos Frank keze volt.
Már délután lehetett, amikor feltűnt az előbb említett férfi. Megállt csöndben, nézett egy ideig, majd megszólalt.
-Ritka szarul nézel ki-felvont szemöldökkel néztem rá, mire hozzátette.-Értsd jól.
Nem kérdeztem meg, hogy hogy tudnám jól értelmezni, inkább ráhagytam.
-Ok.-Feltápászkodtam. Kicsit megszédültem ahogy felálltam, de nem volt vészes. Nyújtózkodtam kicsit, megvetettem a lábam.
-Ha Elle az, akkor nem vagyok rá kíváncsi-motyogtam.
-Üdv a klubban-kérdőn néztem rá.-Amint felhagyott a te zaklatásoddal jött hozzám. A lábánál fogva tudtam volna nekibaszni a falnak.
Kuncogtam.
-Vár kint valaki-előhúzta a kulcsokat a zsebéből majd kinyitotta a zárka ajtaját. Fájdalmasan nyöszörögtem.
-Nagyon fogok szenvedni?
Frank csak megvonta a vállát.
-Meglátjuk.
A vendégfogadó terem felé sétálva normálisan végiggondoltam a dolgot. Valószínűleg Viola jött hozzám, vagy... a gyomrom bukfencet vetett Armin gondolatára. Kurva szarul nézhetek ki, ott rögtön meghalnék, ha így látna.
Nagybátyám mellém sétált, és megbökte a karom.
-Nyugi, nem a szívszerelmed az.
Dühösen fújtattam a jelzőre. A férfi csak nevetett. 
Minden idegességem elszállt, ahogy beléptem a terembe. De rögtön leesett az állam attól ami ott fogadott. 

~Armin szemszöge~

Még sosem törték össze a szívem, nincs viszonyítási alapom. Talán ilyen érzés lehet. 

Egész hétvégén másra sem tudtam gondolni, csak rá. Egy falatot se bírtam lenyelni, a szobámban kuksoltam. Üresnek éreztem magam, nehezemre esett a légzés. 
Mi a franc történt?
Látszólag senki nem tudta erre a választ, mert egy hatalmas kanyarral kikerültük a témát a suliban. A beszélgetős órákon csak filmet néztünk, de én csak az üres helyet tudtam bámulni magam mellett. Szünetekben is csak ültünk halálos csendben. Kidobtam a szendvicset, amit anya csomagolt nekem, biztosra vettem, hogy kihányom, ha megpróbálkozom vele.
Violára függesztettem a tekintetem. Már a nyelvemen volt a kérdés, hogy volt-e bent, de csak néztem őt szótlanul. Biztos elég félelmetesen nézhettem ki, mert Kentin egy idő után bökdösni és szólongatni kezdett.
-Hogy van Abby?-kérdezett rá Alexy, ezzel kimentve engem. Viola fájdalmasan csóválta a fejét.
-Nem jutottam be hozzá. Ma megpróbálom megint. Csak Frank őrnaggyal tudtam beszélni. Ő azt mondta, volt már jobban is.
Egész hétvégn nem tudtam beazonosítani az érzelmeimet. Dühös lennék? Vagy csalódott? Vagy aggódok? Ennek a háromnak a furcsa egyvelege kavargott bennem, de sosem dominált egyik sem. De most belém hasított a féltés. Minden porcikám arra vágyott, hogy megvigasztalhassam, hogy vállamon sírja ki magát.
Hogy lehetek ekkora puhapöcs? - korholtam magam - Miért szeretem én ennyire? Bármit megadnék neki, és azt se tudom, hogy ő bármit is viszonoz-e ebből. Mekkora marha vagyok!
Teljesen hülyét csinál belőlem.

...

A kedd is pokoli volt. Senki nem mondott semmit, mégis Abby dobozán a piros jelző felfelé volt fordítva. Valami gagyi vígjátékot néztünk utolsó órában, bár igazából fogalmam sincs.

És szerdára elértem azt az állapotot, amikor már nem minden második percben ezen kattogtam. Végre el tudta a terelni a figyelmem egy játék, megint a kezembe ragadt a PSP, kizártam a külvilágot. Minden jól ment, amíg negyedik órában be nem terelték az egész sulit az előadóba. Az igazgatónő hangjára kaptam csak fel a fejem.
-Kérem, mindenki foglalja el a helyét. Nem kell tolakodni, van elég hely. MONDOM NE LÖKDÖSŐDJENEK!-A mikrofon vinnyogott, a fülemhez kaptam a kezem.-Remélem mindenki itt van. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenki végignézze ezt a filmet, így bezártuk az ajtókat. Egyesek számára tényleg felkavaró lehet a film, de jobb, ha tudjátok, mivel álltok szemben.
Azonnal tudtam, hogy drogos film lesz, és nem csak én. Rögtön hangzavar támadt az egész teremben. Mindenki a heroinos tizenegyedikes libáról beszélt. Egyszerre lettem dühös és ki akartam onnan jutni. De lehetetlen feladatnak tűnt: minden sor végén tanárok ültek, és ajtók előtt is.
És persze, hogy tetézzük: nem a gagyi elmesélem-az-élettörténetemet film ment, hanem valami brutális, gyomorforgató, "mi van ha" kérdéseket taglaló, rohadt őszinte alkotás. Mindenhol Abby arcát láttam, a túladagolt, felpüffedt holttestek az ő vörös hajával rendelkeztek, és folyton a hangját hallottam a fejemben.
Öt perc. Öt percen múlott. 
Émelyegtem és szédültem. Meredtem bámultam a kiterített vásznat, de a kép már összefojt a szemem előtt. A körülöttem lévő zajok felerősödtek: öklendezés, sírás... Én is sírtam és hánytam volna egyszerre, de megmerevedtem, lefagytam. 
Elengedtek minket az utolsó órákról. Igazából nem emlékszem rá, hogyan jöttem haza, képszakadás. Csak arra eszméltem fel, hogy a konyhaasztal előtt ülünk Alexyvel anyával szemben. Aggódva nézett ránk.
-Mi történt, fiúk?-faggatott minket.-Nagyon megijesztettek.
Azt vártam, hogy Alexy azonnal beszélni kezd, de csak ült, szorosan lehajtva a fejét és a kezével a pólója alját babrálva. Neki is rossz lehet nem csak nekem, én meg itt sajnáltatom magam. Az egész Bandának rossz. Kentinnel együtt nőttek fel, Viola végignézte, ahogy roncsból újra ember lesz, Rosa érzékeny. Mindannyian szeretjük őt, nem csak nekem rossz. 
De mégsem szólaltam meg. Akaratlanul is utánoztam a testvéremet, összehúztam magam. Tök úgy nézhettünk ki, mint akik szidásra várnak. 
Anya csendben üt előttünk, majd felpattant, mintha megvilágosodott volna. Megfogta Alexy kezét és mélyen a szemébe nézett. Azonnal leesett miről lesz szó.
Teljesen elfelejtettem, hogy mindjárt szülinapunk lesz. Alexy általában rosszkedvű szokott lenni előtte apa miatt. Összevesztek valamin még évekkel ezelőtt és még mindig kísérti. Ilyenkor rengeteg szakítós zenét hallgat és minden este meg kell nézni vele valami szomorú filmet, de amint eljön az április harmadika és felcsendül az első boldog szülinapot dal - anya még mindig ragaszkodik hozzá, hogy éjfélkor felkeltsen bennünket és ő köszöntsem fel minket ének formájában -, a depije elszáll és visszatér önmagához. 
De úgy látszott, nem csak én felejtettem el: Alexy először értetlenül ráncolta a homlokát, majd a naptárra nézett és leesett neki. Anya látva az arckifejezésünket elbizonytalanodott. 
-Ugye jól ...?-kérdezte, de a kérdés végét már nem hallottam, mert felálltam, berontottam a szobámba és becsaptam az ajtót.

~Rosalia szemszöge~

Csütörtökön Alexyvel már egy héttel ezelőtt vásárlást beszéltünk meg, de most semmi kedvünk nem volt elmenni ruhákat venni. Olyan mély fájdalmat éreztem a bizonytalanságtól és a bűntudattól, hogy még megmozdulni is nehezemre esett. Csak feküdtem volna az ágyamban a takaró alatt, elbújva a világ elől. 
Végül egy internetkávézóban kötöttünk ki. Valószínűleg mi lehettünk ott a legdepresszívebben kinéző páros. 
Próbáltam elterelni a figyelmem, kapkodtam a tekintetem a teremben ide-oda. Végül egy felszabadult gépen akadt meg a pillantásom.
Semmit nem tudunk róla. 
Alexy követte a tekintetem. Ugyanarra gondolt mint én.
Azonnal megrohamoztuk a masinát és rákerestünk a Betranche oldalán Abbyre. Ott volt mettől meddig tanult ott, mi volt ott. Ezek az adatok nem leptek meg, de ami utána jött. A díjak és a "kikkel dolgozott" résznél lefagytunk. Rengeteg celeb név volt ott, és a dalok, amiket ő írt nekik. Vagy saját szám, ami más lemezén jelent meg. Ijesztő volt látni, hogy slágerek, amiket a zuhany alatt énekeltem, ő írta.
Több díjat is nyert ezekkel a dalokkal. Filmzenéket is komponált. Az egyikkel nyert egy Oscart. Egy. Oscart. 
-Ha nekem lenne egy Oscarom, az lenne az első, hogy minden szembejövő embernek eldicsekedem vele-mondtam lesokkolódva. A kék hajú fiú bólintott.
Majd próbáltuk beírni a nevét a keresőbe. Több kombinációt kipróbáltunk, mire meglepően sok mindent dobott ki. Az Abby Sixmith kombinációra volt vagy tízezer találat. 
-Nézzünk videókat-javasoltam Alexynek a kezdeti sokk után. 
Mindig furcsa látni egy ember másik életét, előtted lévő életét. Főleg egy olyanét, akivel szinte minden nap találkoztok, azt hiszed, legalább valamennyire ismered. Igaz tudtuk, hogy Abbyről nem tudunk semmit, de mégis leesett az állam a látottaktól. Több montázsvideót is megnéztünk, és majdnem minden bevágásnál más volt a hajszíne. Először furcsálltam, de beugrott az esti beszélgetésünk, amikor az anyáról beszélt. Talán azért pompázott mindig szivárványszínekben a feje, hogy ne hasonlítsanak annyira, és végre elfelejtse, hogy egy senki az anyához képest? A gondolatra összeszorult a szívem. 
Minden egyes felvételen mosolygott. Életvidám volt és nevetett mindenen, mindent elvicceltek. De az egész színjáték volt. A nevetése és a mosolya is hamis volt. Mi történt veled akkor? - szuggeráltam a képernyőn őt -, milyen szörnyűséget zártál akkor magadba?
A rossz érzésemet csak fokozták ezek a videók, így nem néztünk meg többet, de nem tudtunk elmozdulni a gép mellől. A pultos srác dühösen pillantgatott felénk, jelezve, hogy ideje lenne felállni. Intetünk neki, hogy oké, felfogtuk. 
-Még egy utolsót-fordultam Alexy felé. Egyetértően biccentett. Vaktában ráklikkeltünk egyre, és azt hittem, nem lepődhetek meg még jobban, de most sikerült. 
Castiel Abby-nem-énekel kiborulása után többször kértük a lányt, hogy énekeljen valamit, de mindig hárított. Azóta izgatta a fantáziámat Abby énekhangja, és a valóság minden elképzelésemet felülmúlta. A beszéde mélysége és reszelőssége ellenére az énekhangja puha volt, vagy épp hajazott a beszédére. Kénye-kedve szerint játszott a hangjával valami csodálatost megalkotva vele. Nem csoda, hogy Castiel úgy berágott. 
-Libabőrös lettem-suttogta Alexy. Csak bólogatni tudtam, a gerincemen futkosott a hideg. 

Arra eszméltem, hogy valaki böködi a vállam. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, kikerekedett szemekkel meredtem a pultos srácra. Tekintetével végigmért, a mellemnél és a combomnál elidőzött. Minden dühe nyomban elszállt, ezerwattos vigyorral nézett rám. Mosolyogva megkérdezte, kérek-e valamit, fizeti, és hogy használhatjuk a gépet ameddig akarjuk. A régi énem szempillarebegtetve használta volna ki a lehetőséget, de mostani énemnek felfordult a gyomra a lehetőségtől.
-Köszönöm a felajánlást, de már ittunk, és túlléptük a géplimitet. Jobb, ha megyünk, de azért nagyon kedves ajánlat volt-kis mosolyt küldtem felé, olyan hálamosoly-félét. Kicsit megdöbbent, de letudta egy már barátságtalan biccentéssel és elviharzott. Megragadtam a döbbent Alexy karját és kifelé vettem az irányt. A kávézó elött szétváltunk, félszegen elköszönve.

...

Semmi kedvem nem volt kimozdulni a nap további részében, de lemondani se akartam a családi vacsorát Leighgel. Tudom, mennyire szereti hogy jól kijövünk a szüleivel, nem akartam, hogy ő is szomorú legyen miattam. Szóval felkentem egy kiló alapozót a fejemre - a szemem alatt hatalmas fekete karikák húzódtak, az arcom olyan fehér volt, mint egy kísérteté, szóval muszáj volt -, a ruhámmal együtt felöltöttem a egy szép ruhát is, és pont akkor lettem kész, amikor barátom kopogtatott az ajtón. 
Anyámék imádják Leighet. Szerintük ő a tökéletes herceg a hercegnőjük mellé: kedves, udvarias, és még az öltözéke is olyan, mint egy hercegé. Félreértés ne essék: nagyon szeretem őt, de nem segít a rólam kialakult kép rombolásában.
Most is illedelmesen kopogott, elkért a szüleimtől és megígérte, hogy természetesen tízre hazahoz. Gyengéden átkarolta a derekam, nem követelőzően, csak éppen hogy, jelezve, hogy itt van velem. Sosem tett megjelölő mozdulatokat, mindig gyengéden ért hozzám. Mint egy porcelánbabához. 
Mint egy hercegnőhöz. 
Eddig ez nem idegesített, de most valamiért felhúzott. Nem érdemeltem meg, hogy így figyeljen rám. 
Leigh észrevette, hogy nincs túlzottan jókedvem, nem kérdezgetett, csak megszorította a kezem és rám mosolygott. A szívem fájdalmasan sajgott. Nem érdemlem meg őt.
De mosolyt erőltettem magamra, a vacsora nagy részében sikerült is ezt a mosolyt az arcomon tartanom, de aktívan nem vettem részt a társalgásban, egyszer-kétszer beleszóltam vagy nevettem, de nem több.
A desszertet csak tologattam a tányéron. Nem érdemeltem meg Laura néni isteni almás pitéjét, sem azt, hogy itt legyek.
Egy ideje senki nem szólalt meg, így érdeklődve feltekintettem. Az egész asztaltársaság aggódva nézett rám. Ezek szerint egy ideje nem itt voltam.
-Jól vagy, Hercegnő?-Leigh rákulcsolta kezét az enyémre és gyengéden megszorította. Az egész világ megfordult velem ettől a becézéstől. Sosem hívott így. Ő is észrevette eddigre, mennyire elkényeztetett vagyok? Vagy hogy egyátalán nem érdemlem meg? Ő is tudja, hogy nem vagyok más, mint egy üresfejű liba?
Kirobbant belőlem a zokogás. Olyan hevesen rázta a testem, hogy levegőt venni se tudtam. Leigh azonnal a védelmező módba kapcsolt, a mellkasára húzott, de ellöktem magamtól, összegörnyedve sírtam.
-Nem érdemellek meg... menj el... olyan szar alak vagyok...-nyöszörögtem. 
Mindannyian vigasztalni próbáltak, de lepergett rólam, csak azt bírtam ismételgetni, mennyire utálom magam, és mekkora hülyeséget csináltam és nem érdemlem meg, hogy így körbevegyenek a szeretetükkel. Nem tudom, mit gondolhattak rólam. Talán azt, hogy megcsaltam Leighet. De bármit is gondoltak, mégsem ítéltek el, csak aggódtak értem. A gondolatmenetre még jobban rázott a zokogás.
-Rosalia-Laura néni olyan megnyugtató éllel mondta ki a nevem, ahogy már kisiskolás korom óta senki. Erre felfigyeltem, belebámultam a néni zöld szemeibe.-Bármit is csináltál, rendbe lehet hozni. Én egy percet se haboznék, és megtennék mindent, hogy a dolog megoldódjon.
Egyetértően bólogattam és megtöröltem az arcom a kézfejemmel. Többrétegnyi vakolat jött le a fejemről, bele se akartam gondolni, milyen lehetek. 
Feltápászkodtam az asztaltól, de amint álltam, nem tudtam, mit tegyek. Hova menjek? Peggyhez, Alexyhez vagy a rendőrségre? Istenem, mi lenne a helyes?!
Leigh bátorítóan rám pillantott.
-Minden rendben lesz, Rosa. 
Nem tiltakoztam, pedig akartam. Csak megráztam a fejem és a földre szegeztem a tekintetem. Elöntött a mérhetetlen szégyen, már épp esedezni kezdtem volna, amikor barátom fogta a kezem és tolni kezdett a bejárat felé. Hálás voltam neki ezért, mert valószínűleg csak leégettem volna magam.
Végül Alexyhez kértem a fuvart. A házuk előtt megállva nagy levegőt vettem. Meg kell tennem.
Kicsatoltam az övem, és fél szemmel figyeltem, ahogy Leigh is ezt teszi. 
-Majd hívlak-szóltam. Nem akartam bunkó lenni, de egyedül akartam megtenni. A fiú csak megértően bólintott. 
Oké, mély levegő. Meg tudom csinálni, Abbyért. 
-Rosa!-Leigh mélyen a szemembe nézett, megfogta a kezem és csókot lehelt rá.-Én megbízom benned, mert szeretlek. Soha többé nem akarom hallani, ahogy azt mondod magadra, hogy egy senki vagy, mert engem bántasz vele. 
Könnyeimet nyelve bólintottam. Majd kiszálltam, és elindultam a tömbház felé.

~Alexy szemszöge~

Egészen hazáig rohantam, mire feljutottam a harmadikra folyt rólam a víz és alig kaptam levegőt. Próbálkozásom, miszerint a szobámig visszatartom a sírást kudarcba fulladt: lerogytam a kanapéra, egy párnába fúrtam az arcom kitört belőlem. Az egész testemet rázta a zokogás, szinte már fájt. Nem vagyok agresszív típus, inkább sírdogálok, ha szomorú vagyok vagy édességet zabálok, de most bármit szét tudtam volna zúzni. Leginkább a saját fejemet. 
Gyengéd szorítást éreztem a vállamon, amitől csak még inkább rám jött a hisztérikus sírás. Istenem, csak ne Armin legyen! Nem tudnék a szemébe nézni.
-Alexy...-anya hangjától megkönnyebbültem, rögtön a nyakába borultam és nyüszítve sírtam. Olyan érzésem volt, mintha visszautaztunk volna az időben, legszívesebben összegömbölyödtem volna anyám ölében miközben ő hajamat simogatja és megnyugtat. 
Csak úgy kijött belőlem minden; igaz alig kaptam levegőt, akadozva beszéltem és többször is meg kellett állnom, hogy meg ne fulladjak. Elmeséltem mennyire rossz volt, hogy azt éreztem, Armin teljesen megváltozik és távolodik, ami persze nem így volt. Egyszerűen kipróbált új dolgokat, szélesítette az érdeklődési körét, megpróbált élni - és ez mint Abby miatt. Ez nagyszerű dolog, de én mégsem örültem, sőt, dühöngtem és minden dühömet Abbyre vetítettem, mint Rosa. És az egész teljesen lefajult, de nem akartam, és most olyan bűntudatom van, hogy beleszakad a szívem, de nem tudom, mit kéne tennem. 
-Egy akkora... segg..fej v-vagyok-motyogtam bele a vállába vagy huszadjára. A felsője vállrészét teljesen eláztattam. 
Eltolt magától és megnyugtatóan, nézett a szemembe. 
-Nem vagy seggfej, Alexy. Ha seggfej lennél, nem lenne bűntudatod. És amúgy nem seggfejt neveltem belőled. 
Az ölembe szórt pár papír zsebkendőt, majd jött a dorgálás rész. Elmondta, hogy nem büszke rám, de nem büntet meg, bűnhődtem eleget. Azt mondta, azonnal hívjam fel Rosát, és elmegyünk a rendőrségre és kihozzuk Abbyt és mindent elmondunk.
-Lesz ami lesz, Alexy. Én támogatlak, mert tudom, hogy jó gyerek vagy.
Biztatóan megszorította a felkarom. A mozdulat kísértetiesen hasonlított a három évvel ezelőtti coming out beszélgetésünkre. "Szeretlek, Alexy, bárkit is szeretsz, és mindig itt leszek neked, ha nehéz lesz" - mondta és ugyanilyen bátorító mozdulatot tett. Armin nem verte nagy dobra, teljesen természetesnek vette és mindig megvédet engem a homofóboktól. 
Nem érdemlem meg, hogy ilyen szerető családom legyen. - gondoltam, és újra elbőgtem magam.
Az újabb hisztirohamot a csengő szakított félbe. Anya felpattant és ajtót nyitott. Egyikünk se lepődött meg, amikor Rosalia sírástól feldagadt arcát pillantottuk meg. Ahogy a lány észrevett még hangosabb sírásba kezdett, a kanapéhoz rohant és átölelt. 
-Én nem bírom!-zokogta. Csak bólogattam és szorosabban öleltem.
Anya beterelt minket a fürdőbe, hogy mossuk meg az arcunkat, majd kocsiba ültünk. Teljesen felesleges volt felfrissíteni magunkat, a kocsiban is bőgtünk.
Először Peggyékhez hajtottunk. Amint meglátott minket az újságíró lány könnyekben tört ki, ő maga mondott le mindent. Időm se volt meglepődni, már a rendőrőrsön egy kihallgatószobában ültünk hárman, előttünk egy fiatalabb srác - szerencsére nem Frank volt bent este, ha úgy lett volna, már tuti nem élnénk -, és felvette a vallomásunkat. 


10 megjegyzés:

  1. Bár hosszú lett (ami nem baj) én mégis azt mondom még órákig tudnám olvasni! Szóval gonosz vagy amiért nem írtad még dupla olyan hosszúra! Egyébként annyira jó még így hogy szomira írtad! Nagyon imádom! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Meglátjuk, mit tudok tenni hosszúsági ügyben ;)

      Törlés
  2. Megint egy nagyszerű rész! Mihamarabbi folytatást! ;) Kíváncsi vagyok, valyon kivel került szembe Abby :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyszerű rész lett *-*
    Armin, Armin, Armin... :D
    Van 3 sejtésem, hogy kivel fog találkozni Abby, érdekel, hogy melyik fog bevállni :3 hamar a kövit ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :D A következő rész végén oszd meg velem a tippeidet, kíváncsi vagyok :D

      Törlés
  4. Nem olyan brutál régóta olvasom a blogod talán 1 hónapja de már mindet elolvastam.Nagyon-nagyon tetszik a történeted.
    Már annyira várom a folytatást.
    Siess vele vagy nem kapsz kekszet.*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a kuszasága ellenére is :) Már a nagy részét megírtam jövőhéten hozom, ha semmi nem jön közbe :)

      Törlés
  5. Szia. Most elöször írok kommentet akárhova is. Elkell hogy mondjam, nagyon tetszik a blogod. Másképp szólva, nekem ez a kedvencem! Mivel nekem is hasonló életem van, ezért annyira bele tudom élni magam a karakterek szerepébe, hogy az valami hihetetlen! Egyszóval imádom a blogod, és mielöbbi folytatást szeretnék!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, nagyon örülök, hogy írtál, nagyon jól fel tudja dobni a napom egy ilyen üzenet :)
      Nem tudom, hogy értetted az ilyen életem van, de minden jó neked, és sok sikert :)

      Törlés