2016. április 15., péntek

66. FEJEZET

Élek



Sziasztok!
Iszonyúan sajnálom, hogy majdnem két hónapot késtem. Nem is mentegetőzöm, amúgy se annyira érdekes, hogy itt tépem a szám. Nem tudom mikor lesz a 67., de az egy kicsit rövidebb lesz mint ez ez elég hosszú szerintem, idegen szemszögekkel.
Jó olvasást, és további szép napot/reggelt/estét :)

Kis megjegyzés a részhez: a dalnál Abby része a vörös (tudom, nagyon találó), Lysanderé a kék, és a közös lila. Gyengébbek kedvéért. 

Dorina



-Oké, emberek, vége a lazításnak! 
Castiel egészen fel volt dobva kedd délután. Közölte mindannyiunkkal, hogy próbálunk. Nincs más választásunk.
Vicktor és én nyöszörögve keltünk fel a földről, Lysander meg kuncogott rajtunk. 
Nálam gyűltünk össze. Kezdetnek eljátszottunk pár régebbi számot, Lysander énekelt, Castiel basszgitározott, Vicktor dobolt és én voltam a másodgitáros - már minden Comète-dalt el tudtam gitározni, amire nagyon büszke voltam. 
-Oké-Castiel ledobta a válláról a baszgitárt, és lecsatolta a vállamról az akusztikust.-Reménytelen?
Mind a három fiú rám meredt. Hamar beadtam a derekam, amit a fáradságra kentem - de igazából már jól összehaverkodtunk a fiúkkal annyira, hogy belemenjek így egy duettbe. 
-De figyelmeztetlek titeket-mondtam, ahogy Castiel az első sort kezdte játszani hangolásképp.-Nem vagyok egy őstehetség. 
-Ó, fogd már be!-mordult rám játékosan Castiel, majd belekezdett a dalba. Lysanderre pillantottam. Bólintott, hogy kezdjem én. Mély levegőt vettem és énekelni kezdtem. 

Nincs bocsánat
Eljátszottad az utolsó esélyt is
Látni se akarlak

Nem reménykedem
Nincs miben
Mondj valamit!
Miben bízzak?

Benned talán?
Reménytelen
Üres szemedbe bámulok
Reménytelen


Rekedt hangom alig volt hallható, de kezdtem belejönni. Hiányzott ez. Hogy énekelhetek csak úgy. Duettpartneremre néztem, aki biztatóan elmosolyodott, majd belekezdett az ő részébe.

Farkasszemet nézek veled
De itt se vagy
Hol jársz, mond?
Veled mehetek?

Beengedsz?
Gondolataid őrzője mellett elmehetek?
Más vágyam sincs
Csak körülnézni

Megcsodálni a titkot
Amit úgy rejtegetsz
Felfedni mindenki előtt
Mint bűvös rejteket


-Zúg az/Fekete lyuk-szakítottam félbe szinte kiabálva, fájdalmas torokhanggal énekelve. Castiel helyeslően rázta a fejét, ami adott egy kis önbizalmat. Az arcomra kiült egy félénk mosoly. Lysander folytatta. 

Ahová az álmaidat temeted
Hogy megszűnjenek
Reménytelen

Reménytelen
Miért kell annak lennie?
Reménytelen
Ismétled minduntalan
Reménytelen


-Reménytelenek vagyunk/Mind a ketten-játszadoztam a hangommal, ahogy a dal kérte. Most éppen puhábban, halkabban szólaltam meg. Mint aki tudja, hogy úgysem ő nyerte a vitát. 

Együtt ugrunk
a zugba
Abba a fekete lyukba
Hol titkaid feküdnek

Lysander vérprofin énekelt, átéléssel. De közben engem is biztatott pillantásaival, mosolyaival. 

-Majd felfogják az esést-énekeltem majdhogynem suttogva. 

Zuhanunk
Reménytelen
Már nem te mondod
ketten zengjük:
Reménytelen

Az utolsó versszakot együtt énekeltünk félbeszakítva egymást, de egyszer sem elnyomva. Végül az utolsó két sorban összeolvadt az én karcos hangom az ő bársonyos hangjával tökéletes elegyet alkotva. Beleborzongtam, mennyire élveztem ezt a tökéletességet. 
Újra zenéltem, énekeltem. És ez rettenetesen jólesett.
Eljátszottuk még párszor, tökéletesítettük. A végén, miután véglegesítettük a Reménytelent, már csak poénkodtunk. Már kint vaksötét volt, de nem is láttam a könnyektől a szememben. Sírva nevettünk, és én el is felejtettem, hogy ez ilyen is lehet. Hogy lehet szórakoztató a dalírás. Betrancheben megrendelésre írtunk, kiszipolyozták a lelkünket, mintha egy tejgyárban mi lettünk volna a tehenek. Kifejték ami kellett nekik, majd az arcunkba köptek. 
-Ez igen!-rikkantott elismerően Castiel, majd lekapta a válláról a gitárt.-Kurva jó lesz ez élőben is!
Majd a konyha felé ment, hogy hozzon valami piát ünneplésképp. A kezdeti energiafröccs elapadt bennem. A hangja alig jutott el hozzám, elfedte az agyam a boldog eufória köde. A srácok boldogan csevegtek körülöttem, én csak ültem kanapén és hagytam kiszivárogni magamból az érzést. Ahogy ez megtörtént, kesernyés íz marta a torkom. A fiúk beszélgetése már nem darabokban jutott el hozzám, minden egyes szót tisztán hallottam. 
Igazából nem mondtak semmi rosszat  vagy bántót, de mégis rossz érzéssel töltött el hallgatni. Terveztek. Eltöltötte őket is a pillanatnyi siker, el is kábította őket. Álmodoztak. Ismertem ezt az érzést, a minutum siker édes ízét, ami még a következő nagy koppanásig munkálódik majd a szervezetükben. De utána... mintha minden csak fekete lenne, reménytelen. Kopár, üres. Biztos voltam benne, hogy megtapasztalták már, hisz ebben a szakmában ez csak a kezdet, de úgy döntöttem, én se akarom ámítani őket. 
-Castiel-szóltam neki félhangosan. Persze nem hallotta meg. Csak Lysander, aki megkocogtatta a vörös vállát.
-Mond!-Rám mosolygott. Rögtön elfogott a bűntudat, de nyeltem egy nagyot.
-Nekem ez nem fog menni-értetlenül bámultak rám.-Én nem éneklek színpadon-mondtam ki kerek perec. Mielőtt beleszólhattak volna bármit is, folytattam.-Nem megy. Sajnálom. 
Csak pislogtak rám. Lysander szólalt meg először.
-Megértjük. Tiszteletben tartjuk, ugye?-A gitároshoz és a doboshoz fordult. Utóbbi azonnal elfordult, a szemembe se nézett, ugyanúgy mint az énekes. Igaz csak pár percig szárnyaltak, de az nem számított. Én löktem le őket, csak ez számított. Idővel megbékélnek, csak remélni tudtam.
A gitáros azonban igenis nézett. Dühösen bámult, tikkelt a szeme. 
-Csak baszakodsz!-nevetett fel. Nagyon akarta, hogy poén legyen. De senki nem nevetett vele.-Oké, itt hagytad abba a picsás hisztidet. De komolyan. Neked olyan hangod van, amitől ez embernek ha akarja, ha nem feláll a szőr a hátán. Nincs olyan, hogy ez ne mutasd meg mindenkinek.
Jólestek a szavai, ami még inkább elmélyítette a bűntudatom. 
Igazából nem arról volt szó, hogy a hangom miatt nem állok színpadra. Sokkal másabb jelegű az egész. 
Nem bírtam tovább Castiel szemébe nézni, elkaptam a fejem. A fejemben csak úgy kavarogtak a gondolatok, míg a szobában megállt az élet. A némaság időt hagyott nekem a gondolkodásra, a bandádnak a szavaim emésztésére. 
-Nem énekelsz?-Tette fel a kérdést nekem még mindig dühösen, de már félig beletörődően. Csak bólintottam.
Comète nevéhez hűen villámsebesen száguldott el. Csak Lysander köszönt nekem, mielőtt rám csapta az ajtót. Nem hibáztattam őket. 

...

Másnap reggel egyedül mentem suliba. Kentin ledöntötte valami szar. Így persze elkéstem, majdnem negyed órás késéssel estem be a terembe. Meglepetésemre más osztály volt bent. Pedig megesküdtem volna, hogy itt kezdünk.
-Osztályfőnöki órák vannak-szólalt meg Avery az egyik első padban.-A termetekben vagytok.
Megköszöntem Nath barátnőjének a tájékoztatást és rohantam a termünk felé. Hiába siettem, így is húsz percet késtem. Ahogy beléptem, hatalmas csend fogadott. 
-Csak magára vártunk, Abby kisasszony-szólalt meg Mr. Faraize lekicsinylőn.-Minek köszönhetjük, hogy benézett?
Vállat vontam. - Már hiányzott a tanár bá'. Gyakrabban is összeröppenhetnénk. 
A helyemen, Castiel mellett Lysander ült. Nem nagyon lepődtem meg, Castiel még mindig dühösen fújtatott rám, Lysander pillantása meg elárulta, hogy igaz nem haragszik, de örülne, ha nem nagyon beszélnék hozzá. 
Ledobtam magam az egyetlen szabad helyre, Iris mellé. Vidáman köszöntött és fecsegni is kezdett, amíg Faraize le nem intette.
-Érdekes, hogy Abby kisasszony a "gyakrabban is összeröppenhetnénk" kifejezést használta-szólalt meg merengő hangon, és hosszú, öles léptekkel elindult körbe az osztályteremben. Minden szempár rám szegeződött.
-Mé'?-lehet nem éppen a legudvariasabban kérdeztem meg, de túl reggel volt, hogy kijavítsam magam. 
-A tegnapi megbeszélésen sajnos sok tanárunknak búcsút mondtunk. Miss Warthnak, a kémiatanárnőnek, Mr. Beckettnek, az iskola pszichológusunknak...
-Nem is tudtam, hogy van suli psziho-majom-szólaltam meg suttogva, Iris felé fordulva.
-Furcsa fickó volt-suttogta vissza.-Kilencedik elején mindenkivel elbeszélgetett, és azt mondta: Remélem jól fogod itt érezni magad; és egy csomó óvszert a táskánkba nyomott. Vele reklámozhatnák, hogyan kerüljék el a tinilányok a nem kívánt terhességet.
Kuncogtam. Iris felbátorodva, vigyorogva folytatta:
-Igazából nem is az óvszeres dolog miatt lenne tökéletes egy olyan reklámba. Egyszerűen ha ránézel impotens akarsz lenni. 
A szám elé kaptam a kezem, hogy ne röhögjek fel hangosan, de így is elég hangos, és úgyszólván érdekes hangot adtam ki. 
-Hát, kémiatannő nem így gondolta-fordult hátra vigyorogva Dajan.-Őt jól antiimpotensezte.
Iris is a szája elé szorította a kezét.
-Fogalmad sincs, mit jelent az impotens kifejezés, ugye?-próbáltam visszafojtani a nevetést, de nagyon nehezen ment.
-Kéne?
-És most mondom a választ Abby kisasszony kérdésére-szólalt meg az ofő erélyesebben. Mellettem állt, szúrós szemekkel nézett le rám. Elmosolyodtam, és integettem neki.
-A vezetőség úgy döntött-folytatta, majd a tanterem elejébe sétált, a tanári asztalhoz és szembe fordult velünk.-Hogy sokkal több osztályfőnöki órát tesz be. Ismerkedésre.-Egy hajszálon múlott, hogy ne horkanjak fel.-Így néhány tanóra elmarad, és lesz egy-két pluszóra is. 
Lediktálta, mikor lesznek ofők még. Elmarad egy matek óra ó igeen, egy történelem, egy nyelv és lesz még két plusz óránk, egyik péntek délután hatodikba, a másik szerdán ötödikbe.
Az első három óránk ofő, aminek én külön örültem, mert lett volna egy dupla matekunk, és feleltem volna.

-Na mesélj!-Karolt belém a folyosón Rosa, ahogy kiengedett minket szünetre Faraize.-Mizujs?
-Sosem voltam jó az ilyen csevejekben-motyogtam.
-Majd én!-Alexy közénk furakodott és szélesen vigyorgott.-Mi van veled és Castielékkel? Hmm?
Megálltunk az aulában, a padokhoz húzódtunk. Viola és Jade felült egyre, mielőtt én helyet foglalhattam volna a másikon Armin bevágott elém, majd pimaszul vigyorgott rám. 
-Bajt akarsz, White?-kérdeztem tőle csípőre tett kézzel, mire ő még jobban mosolygott. 
-Az attól függ, Smith-előkapta a játékát, és már a képernyőről felnézve mosolygott rám.-Büntit kapok?
Megnevetett a fiú, de csak én voltam így vele. Rosa és Alexy összenéztek, Jade és Viola másfelé kapták a tekintetüket. 
Lehervadt a mosoly az arcomról, csak leültem a fal mellé egy zsámolyra és kerültem Armin pillantását. 
-Oké!-szakította félbe a kínos csendet Alexy, és a testvére mellé ült, pont kitakarva előttem őt.-Na mondjad, Abby! Mizu a zenekarral? Semmit sem mondtál még róla!
-Mit mondjak neked?
- Mindent!-mondták egyszerre Rosával. A szememet forgattam.
-Írtunk egy dalt, de utána...
-...Úristen!-sikkantott fel Rosa a mondandómba vágva mint egy megrészegült tinipicsa.-Egy dalt?!
-Azt-vontam vállat.
-Milyet?-Viola is megszólalt. Csillogó szemekkel nézett rám mind a két lány, mintha nem is létezne jobb dolog egy dalnál.
-Egy duettet. 
Mind a ketten felsikkantottak, hogy Úristen. Magamban morogtam; ha még egyszer egyikük is kiejti a száján ezt a szót, képen törlöm.
-Biztos nagyon jó lehet-sóhajtott fel vágyakozón Rosalia, majd egy sokatmondó mosolyt villantott felém, hogy meg akarja hallgatni. 
-Aha. Kurva jó lett, de senki nem fogja hallani-Castiel válaszolt helyettem, majd a kezeit megéreztem a vállamon, ahogy rám támaszkodik. Megszorította a vállam, elég erősen ahhoz hogy felszisszenjek.
-Miért?-kérdezte Rosa és csalódottan lebiggyesztette az ajkát. Összeszorítottam a szám, és dühösen kifújtam a levegőt. 
-Meddig akarsz még haragudni?-kérdeztem Castieltől, de figyelmen kívül hagyta, és Rosának válaszolt.
-Mert ez-itt erősen megszorította a vállam, de elhatároztam, azért se mutatok semmilyen jelet, hogy fájna.-Ez, nem képes csapatban dolgozni. Csak játssza a művészpicsát...
-...Én ezt bóknak veszem...
-...Hogy "én nem tudok énekelni színpadon"!-elvékonyította a hangját, mintha én lennék. Majd dühösen, a saját hangjánál mélyebben folytatta.-És tudjátok mi a még viccesebb? Na?-körbekémlelt a társaságon, mintha jelentkezőket várna.-Senki? Oké, akkor én elmondom. Kapaszkodjatok meg! Mielőtt közölné, hogy ő nem énekel, azelőtt énekel... hallottátok már énekelni?-A többiek, Viola kivételével megrázzák a fejüket.-Bokáig fosod magad. Erre nem. Nem!
Erősen a hátamra csapott, amitől úgy ugrottam fel, mint a rúgó. Nem a fájdalomtól, hanem a lendülettől. Farkasszemet néztem Castiellel, már ott volt a nyelvem hegyén... tényleg el akartam mondani neki, amikor megszólalt a jelzőcsengő és ő gúnyosan vigyorogva elsétált. 


~Armin szemszöge~

Castiel röhögve odébbállt. Abby villámokat szóró tekintettel nézett utána, majd dühösen elindult az ellenkező irányba. Minden porcikám kiáltott, hogy menjek utána, de csak ültem ott és néztem, amíg el nem tűnt. 
Kínos csend ült a társaságra, még Alexy is bámult hol egyikük hol másikuk iránt. Végül Rosa szólalt meg.
-Szerintetek összegabalyodtak?-Huncutul elkezdte táncoltatni a szemöldökét és a tekintetét abba a két irányba kapkodta, ahol eltűnt a két Vörös.
Ökölbe szorult a kezem, elöntött a méreg, de aztán belegondoltam... egyáltalán nem volt hihetetlen. Minden szombatot együtt töltenek, és tegnap délután is együtt voltak. 
Keserű íz marta a torkom, és még jobban szorult az öklöm. A már ismert féltékenység az egész testemet egy ideggörccsé változtatta. Nagyokat lélegeztem, de nem nyugodtam meg. Kiabálni volt kedvem, de a torkomat szorító keserűség miatt egyetlen egy hangadásra se volt erőm. 
-Biztosra állíthatom, hogy nem-szólalt meg Viola erélyesen, amire Rosalia csak meresztette a szemét.-Nekem elmondta volna.
Rosa dühösen ráncolta a szemöldökét.
-Szerinted nekem nem mondaná el?!
Viola meg se rezzent. -Biztos vagyok benne, hogy nem. Nem hülye. Tudja, hogy mit beszélgettek a háttérben. 
Alexy és Rosa arcára is kiült a döbbenet. 
-Te elmondtad neki?-kérdezte suttogva Rosa. 
-Én nem, rájött ő magától-mondta Viola, majd kézen fogta barátját és elment. 
Wow! Sosem gondoltam, hogy ilyen tökös ez a csaj. Legalább egy hű barátja maradt Abbynek. 
A tesóm és Rosa letaglózva bámultak a páros után. Igaz a rossz érzés a gyomrom és torkom tájékán nem szűnt meg, de mosolyogtam. Egyszer sem láttam Violát kiállni mások mellett. Nem is olyan szende, ahogy hittem. 
-Akkor te voltál!-fordult felém a Rosalia bosszúsan. Ikrem is ugyanolyan idegesen méregetett, mire felröhögtem.
Nem is magyaráztam meg, csak felpattantam és a terem felé sétálva is nevettem.

...

-Hát te?-kérdezte tőlem Abby mosolyogva, de mégis kicsit a szemöldökét ráncolva.
-Megkértem Irist, hogy üljön a helyemre a tesóm mellé, mert összebalhéztunk-ledobtam a cuccom a mellette lévő padra, majd leültem a székre.-Hello, padtárs!-Rá vigyorogtam, mire csak nevetve rázta a fejét.
-Min kaptatok össze?
-Tudod te jól-jelentőségteljesen bámultam a szemébe. Igazából fogalmam sincs, milyen arcot vághatott, mert csak a szemébe tudtam nézni. Úgy éreztem rabul ejt a szeme kékje, hipnotizál, nem szabadulok többé. Bajban vagyok.
Köpni-nyelni nem tudtam. Egy épkézláb gondolat nem volt az agyamban, elborította valami bénító köd... még hogy megszólaljak! Lehetetlen feladat volt.
-Mindenki helyet foglalt?-csörtetett be a terembe Faraize, ami engem mondjuk nem nagyon érdekelt. Abby lassan a tanár felé fordult, de én mindig csak bámultam. Tudta, hogy nézem és szórakoztatta is, mert negédes vigyorra húzta a száját.
Az ofő után még páran beestek a terembe, köztük Rosa és Alexy. Utóbbi meglepve méregetett, amikor meglátta, hogy nem mellette ülök, majd tekintete Abbyre siklott, aki mosolygott rá. Alexy gyorsan elkapta a tekintetét és leült Iris mellé, aki azonnal hozzá fordult és csacsogni kezdett. Rosa felénk se nézett. 
Faraize kiosztott öt kisebb, üres lapot, és megkérte, hogy írjuk rá a nevünket.
-És olvashatóan- szólt az ofő, majd Abbyre és Dajanra nézett, akik csak megvonták a vállukat. 
-Úgy döntöttem, mindig az ilyen különleges óránkon egy szóra asszociálva ismerjük meg egymást. Ezekkel kapcsolatban teszek fel öt kérdést, lesz pár perc leírni a választ, majd megbeszéljük.
A táblára felírta nagy, nyomtatott betűkkel: GYERMEKKOR 
Mindenki összesúgott a padtársával, kisebb hangakavalkád alakult ki. Az ofő nem szólt ránk rögtön, hagyta, hogy véleményt nyilvánítsunk egymás közt, ami engem meglepett. Faraize nem nagyon bírja a dumát óra közben. 
-Szerinted?-böktem meg Abbyt a karommal, aki csak vállat vont.
-Pesszimista vagyok, de ki tudja. Talán lesz valami. 
Nem tudtam hozzáfűzni semmit, csak "aháztam" bénán. Hát ezzel tényleg meg tudom majd hódítani.
Ő csak mosolygott rajtam, és elfordította a fejét Faraize felé, aki beszélni kezdett. 
-Szerintem kezdjük-Egy papírt tartott a kezében, gondolom onnan olvasta fel a kérdéseket.-Kezdjük egy könnyebbel. Gyerekkorunk meghatározó alakjai a kitalált szereplők. Rajzfilmeket nézünk, meséket olvasnak nekünk... és sok ünnephez ilyen karaktert társíthatunk. Húsvéti nyuszi, Télapó... meg amik ünneptől függetlenek: a Fogtündér... nekem, amikor rossz voltam, anyám gyakran mondta nekem, ha nem leszek jó, elvisz a pulyaszedő-többen felnevettek, az ofő meg elmosolyodott az emlékén. Kicsit elmerengett, majd folytatta.-A kérdés a következő: Mikor mondtál el nektek/jöttetek rá, hogy ezek a képzelet szüleményei; és ez mindez volt valamilyen hatással rátok?
-Mi?!-Kiáltott fel Dajan elfúló hangon.-Hogy érti, hogy kitaláció?! Hisz mindjárt itt a nyuszi!
A Vörös mellettem felvihogott. Még sosem hallottam vihogni. Rekedtes hang volt ez, mint a beszéde, nem olyan puha, kislányos, mint az átlag lányoké. Az övé karcos volt, mint a ki be van rekedve. 
Felé fordítottam a fejem. Már kíváncsian kémlelt körbe, készen volt. Felé húzódtam, hogy meglessem mit írt, de eltakarta a jobb karjával. 
-De kíváncsi vagy!-nevetett fel, és taszított egyet rajtam.-Úgy is hallani fogod, nem tökmindegy? 
-Nem!-elvigyorodtam.-Mutasd már!
-Inkább írj valamit!-a tekintete a lapomra siklott.-Nem lesz semmi magától!
Unottan bámultam a lapom. Homályosan voltak az emlékeim és kuszák. Valami derengett, de nem voltam biztos benne. 
-Abby kisasszony, jól látom, hogy kész van?-Az ofő összevont szemöldökkel nézett a lányra, aki csak bólintott.-Megkaphatom?
A lány nemtörődöm kivitte a lapot, majd visszaballagott a padhoz. Faraize sokáig szuggerálta a papírdarabot reménytelenül, de nem tudott kivenni belőle egy épkézláb betűt sem.
-Ennyire nem rossz a kalligráfiám, kérem szépen-mondta Abby színpadias sértettséggel a hangjában. Kacagnom kellett. 
-Ez csak egy szó?-kérdezte a tanárunk a homlokát ráncolva. 
-Aha. Szerintem magyarázat. 
-Bocsásson meg, de ezt soha életemben nem olvasom ki!-Faraize közel tartotta az arcához a fecnit, majd nevetve letette az asztalára. 
-Kereszténységet írtam.
Az ofő arcára kiült a csodálkozás, mint mindenkiére. A lány csak felnevetett. 
-Ennyire nem lehet elhinni, hogy én voltam keresztény?-nemlegesen ráztuk a fejünket.-Pedig erős hitem volt. Egy héten kétszer is jártam templomba, vasárnap és csütörtök délutánonként latin nyelvű szentmisére. Minden szentmisén ministráltam - lányként megengedték nekem, hogy ministráljak, ami egészen nagy szó. Rengeteget imádkoztam, többször is olvastam a Szentírást, legalább négyszer. Igazából nem ezek teszik hívővé az embert, ezek inkább alapdolgok.  
-Te tudsz latinul?-meresztette a szemét Nathaniel. Abby ismét elnevette magát. Ezúttal ragadós volt a kacaj, többen is elmosolyodtak, köztük én is. 
-Intelligensnek se nézek ki?-Körbenézett, majd csak legyintett.-Mindegy. Úgy is tudom, hogy nincs egy intellektuális kisugárzásom. De ettől eltekintve tudok latinul, ólatinul és spanyolul is. Meg akartam tanulni finnül, de az sajna nem sikerült. Majd később. 
Nathaniel álla leesett és csak elismerően bólogatott. Abby csak kacarászott jóízűen tovább. 
-Keresztény neveltetést kapott?-kérdezősködött tovább Faraize. 
-Szerintem nem. Igazából apám volt katolikus, ő megmutatta az "alap dolgokat", ha fogalmazhatok így. Ő csak letette elém az asztalra, hogy tessék, itt van ez; de én dönthettem el, mit akarok. 
Faraize megkérte a lányt, hogy szedje össze a többiektől a lapokat. Az enyém még mindig üresen hevert előttem. Nem emlékeztem egyetlen húsvétra sem, sem karácsonyra gyermekkoromból. Az egyetlen kép, ami előttem volt az a Nintendóm kijelzője. 
-Akkor te nem hiszel a nyusziban?-kérdezte Dajan Abbytől csodálkozva, amint odaért hozzá. 
-Nem. Aranyos meg minden, de nem. A locsolkodás se nagyon hat meg, igazából semmilyen húsvéti szokás nincs nálam terítéken, én inkább csak beülök a sarokba ha családi összejövetel van és zabálok. 
-Akkor ha megyek hozzád húsvétkor és meg akarlak locsolni elzavarsz?-kérdezte Dajan még mindig leesett állal. Nem fért a fejébe, hogy valakinek a húsvét majdnem ugyan olyan nap, mint a többi. 
-Nem. De nem kapsz semmit, legfeljebb a térdemet a te tojásaid közé-ahogy elhaladt a fiú mellett megveregette a hátát, amitől ő rögtön kihúzta magát. Mindenki nevetett, és Dajan felé záporoztak a beégetős megjegyzések, főleg Castiel háza tájáról. 
Abby utoljára hagyott engem, de csak üresen adtam be. 
Végül jót nevettünk a válaszokon. Volt aki elviccelte az egészet, és aki véresen komolyan gondolta, de mindegyik szórakoztató volt. Alexy elég furán nézett rám, amikor azt válaszoltam az ofő kérdésére, miszerint miért nincs semmi a lapomon, hogy nem emlékszem semmire.
Elbeszélgettük az időt, így több kérdésre nem is volt idő.  A nap további részében teljesen megváltozott a légkör. Nem széledtünk szét a szünetekben, inkább a tanteremben szívattuk egymást. Főleg Abby került kereszttűzbe Dajan és Castiel által, de jól hárította a támadásokat. A téma még mindig a gyerekkor körül forgott, amibe sehogy se tudtam becsatlakozni. Semmilyen kérdést nem tudtam megválaszolni, se hozzászólni más válaszához. Inkább csak elővettem a PSP-m és játszottam. Szóltak hozzám, de inkább kizártam a hangokat. Nem jelentett nagy nehézséget, azt hiszem, ahogy egyetlen, biztos emlékem is biztosítja ezt csináltam egész eddigi életem: játszottam, mindent kizárva. 

...

Az ujjaim már begörcsöltek, a szemem fáradt de mind megérte. Hihetetlenül közel jártam a szint végéhez, amivel már hetek óta vesződtem. 
 Már a seggem is fájt az üléstől, de végigvittem a szintet, és büszke vigyorral néztem a kijelzőn, ahogy a karakterem győzelmi táncot lejt, majd a gép monotonon hangja szakítja félbe a zenét: vár a következő szint.
Ám nyílt az ajtó és rögtön felkaptam a fejem. Abby megállt ahogy észrevett. Nézett egy darabig, majd megszólalt. 
-Van kedved sétálni?
Néma csend. A szavai lyukat égettek a mellkasomba. Rögtön lepillantok, hogy meggyőződjek, nincs-e ökölnagyságú lyuk a felsőtestemen.
-Nem akarok erőltetni semmit-a kezét feje mellé emelte, én meg legszívesebben kinevettem volna. Erőltetni? 
Legszívesebb egész nap veled lennék. 
-Minden vágyam veled sétálni-feleltem gondolkodás nélkül, mire ő kicsit megszeppent, de csak biccentett az ajtó felé és elindult. Rögtön utána mentem, a lépcsőnél már beértem Biztatóan rám mosolygott, amitől egy pillanatra megkocsonyásodtak a lábaim és majdnem lezúgtam a lépcsőn, szerencsém volt, hogy kapaszkodtam a korlátba. Ő csak vigyorgott rám. Kénytelen voltam elfordítani a fejem. Ha mosolygott rám, a pulzusommal együtt a Föld is gyorsabban lett, olyan sebesen forgott, hogy nem volt egyetlenegy biztos pont se, ahol állni tudnék. 
Nem szóltunk egymáshoz. Próbáltam beszélgetést kezdeményezni, de nem nagyon tudom, mit mondhatnék. Nem akarok teljesen hülyének tűnni, sem butának. Mindig is tudtam, hogy ő nem hülye, de ma kiderült, hogy okos. Nagyon okos. Ez egy kicsit zavar, mert én annyit se tudok, amit órán próbálnak ránk ragasztani.
-Tudod-szólaltam meg végre a park bejáratában közelebb húzódva hozzá és gyengéden megböktem a könyökömmel a karját.-Ha nem hozol fel valami király témát, kénytelenek leszünk az időjárásról beszélgetni. 
Elslisszolt mellettem és elém lépett, hátrafelé sétált. Kihívóan vigyorgott rám. Hálát adtam az égnek, hogy elfordult, mert teljesen szétestem ettől a fehérfogas-szexifeketerúzsos vigyortól.
Leült egy pad támlájára és körbekémlelt. Letettem a cuccom a padra a lába mellé.
-Mi van veled?-Hirtelen szólított meg, megdermedtem.
-Velem?
-Egész nap olyan voltál, mint aki teljesen elveszett-mélyen a szemembe bámult, úgy nézett, mintha pontosan tudná, mi zajlik le bennem. Ez egyszerre megrémisztett és biztonságot adott.
Megállt az idő. Nem találom a szavakat, amivel elmondhatnám, mit érzek. Mi is az a hiány, ami folyamatosan marta a torkom a mai napon. Mintha engem kihagytak volna valamiből, mintha nem lettem volna jelen a saját életemben.
A kezemet zavaromban a nadrágom zsebébe csúsztattam. Rögtön megéreztem a PSP-m. 
A két kezembe fogtam, forgattam, mintha idegen lenne tőlem a tárgy. Pedig jól ismerem. Túl jól.
Tekintetem az előttem ülő lányra siklott. Engem bámult. Ahogy észrevette hogy figyelem felveszi a szemkontaktust. 
Fogadni mernék, hogy ő már ezer helyen járt a világon. Mindenkit ismer, sok mindent kipróbált. Sosem állt meg. Folyton pörgött. 
És akkor, ahogy a szemébe néztem, megtaláltam a szót. 
-Én még sosem éltem-mondtam ki a teljes igazságot. Én tényleg semmit sem tudok, sosem mozdultam ki a négy fal közül. Sosem éltem.
-Tudom.
-De te-nevetve megrázom a fejem.-Te biztos sokat éltél.
Fáradt mosoly suhant át az arcán és feltápászkodik. Automatikusan hátráltam, de még így is nagyon közel vagyunk. Megcsap a vanília és az orgonaillat. 
-Nem sokat voltam egy helyen. Mindig mentem. 
-Ez nagyon király lehetett-eddig kerülte a tekintetem, de most újra rám néz. Keserű mosolyba fagyott az arca. Elmegy mellettem és színpadiasan lépked a sétányon. Követem.
-Gondolj bele: mindenhol ott vagy. Minden hely az otthonod. Sehol sem vagy idegen. Ez hihetetlenül királynak tűnik... de ahhoz hogy az ember mindenhol otthon legyen sehol sem lehet igazán.
Értetlenül néztem rá, mire megállt és én nekiütközök. 
-Nem volt könnyű életem. Elkövettem pár nagyon nagy hibát-suttogva mondja ezeket. Érzem a leheletét a számon. Lélegezz mélyeket, Armin!
Egyikünk se távolodik el. Az arca teljesen az enyém mellett volt: az orrunk összeért, a szám súrolta az övét minden egyes levegővételnél. Meglepve tapasztaltam, hogy ugyanúgy hullámzik a mellkasa, mint az enyém. A szemem körbejárja az egész arcát, míg ő csak a szemembe néz. A kezem az arcára siklott, a hüvelykujjammal simogattam a porcelán fehér bőrt. 
És végre megszólaltam, szinte morgás a hangom, megtagadt a nyelvem a számban, nem bírtam többet kinyögni.
-Mindenki hibázik.
Kezdem azt hinni, hogy nem is hallotta, amikor hirtelen eltávolodik. Visszasétál a padhoz és háttal van nekem. Szinte felnyüszítettem, amikor elment. Hihetetlenül jó érzés volt, fogalmam sincs, hogy tudtam eddig nélkül élni. 
A kezemben tartott játékra meredek. Hogy tudtam eddig ebben élni, és nem itt? Abbyre nézek, majd ismét a játékra. Talán választanom kellene?
Nem is kell gondolkoznom. A lány mellé sétálok. Sosem láttam ilyen vörösnek az arcát, majdnem hasonlít a hajához. Elmosolyodom a gondolattól, hogy én hoztam zavarba, és tudom, hogy jól döntöttem. 
-Téged választalak-meglepődött, sőt, szerintem fel sem fogta a szavaim értelmét. Akkor is csak letaglózva nézett rám, amikor fogom a PSP-t és a mellettünk lévő kukába hajítom.
-Te megőrültél!-nevet fel idegesen, majd a PSP után nyúl. Lefogom a kezét. Azt akarom, hogy a csak rám figyeljen.
-Élni akarok, Abby. 
-Ideje végül kilépni a virtuális világból?-a hangjában elégedettség és játékosság. Mind a kettőnk arcán mosoly.
-Már régen meg kellett volna tennem-a kezem megint az arca közelében. A lófarkából kilógó kósza tincset tekergetem.-Élni akarok. Veled és érted.
Kifürkészhetetlen szemekkel néz rám. Teljesen összezavarom, vagyis ez látszik az arcán. Elégedettséggel tölt el ez a tudat: végre én zavarom össze őt. 
Úgy érzem, nincsenek határaim. Közel hajolok hozzá, és a fülébe suttogok: - Élsz, velem Abby? Taníts meg élni!
Épp annyira távolodom el tőle, mint ahogy pár perce álltunk. Az arcát a két kezembe veszem és simogatom a kipirult arcát. Úgy néz ki, mint aki most futotta le a maratont. Imádom.
-Az első szabály, drága barátom-mondja játékosan, de nem néz rám. A szemét szorosan lecsukva tartja.-Hogy ne legyenek szabályok. Csinálj, amit akarsz! 
Csinálj, amit akarsz. A szavai ismétlődnek a fejemben. Elönt az adrenalin és még közelebb húzódom, ha ez még fizikailag lehetséges. 
A száját fixírozom. Még sosem láttam ilyen tökéletességet. Szív alakja van, íves és gyönyörű. Telt, és majd' szétvet a kíváncsiság, hogy megtudjam, milyen íze lehet. Meg akarom csókolni.
Az elő próbálkozásom kudarcba fullad: nem merek rögtön a szájára menni, helyette a homlokát csókolom meg. Tűzforró. 
Majd az arca mindkét oldalát, a füle mögött és mindenhol, ahol csak érem. A bőre puha és közelről még erőteljesebb az illata. Nem bírok betelni vele. Úgy érzem, magam, mint egy drogos. 
Mély levegőt vettem és kínzó lassúsággal haladtam a szája felé. Vártam, hogy reagáljon, hogy nyissa ki legalább a szemét. De nem tette. 
Megálltam azon a ponton, ahol a szánk összeért. Nehezen vettem a levegőt, ziháltam. Ő meg visszatartotta. 
Nem csakhogy elpirul, de még levegőt se kap tőlem. Ez milyen rohadt király érzés már!
-Ne-suttogta alig hallhatóan, rekedten, amitől megborzongtam.-Ne csókolj meg.
Az arcát fürkésztem és vártam az indoklásra. Ő is annyira el volt pirulva mint én. Akarnia kell.
-Nem akarlak átverni-súgta és kinyitotta a szemét. Levegő után kaptam. A szemén sötét felhő, még így sosem láttam. Rohadtul szexin nézett ki.
-Úgy érzem-folytatta.-Csak akkor lenne érvényes, ha én is ugyan azt a szerelmet érzeném, mint te. De...fogalmam sincs, mit érzek. Hihetetlenül összezavarsz. 
Egy ideig néztük egymást, majd elment. Ezúttal nem állítottam meg, csak néztem utána. Alig kaptam levegőt, de úgy éreztem, semmi nem tudná letörölni a vigyort az arcomról.
-Hát nem szép a szerelem?-a szomszéd padon ülő öreg néni szélesen vigyorog a fogatlan szájával felém, és én visszamosolygok rá. 
Hazafelé menet elmegyek a kuka mellett, ahová bedobtam a PSP-m. Még csak kísértésbe se esek. 






















11 megjegyzés:

  1. Úristen ne csináld már! :o Armin mint nem kocka csalódott szerelmes? Ne már! :( Jöjjenek már össze! Vagy Lys-sel és Armin meg legyen kocka! De neee! Egyébként őrült jó lett ez a rész is! <3 imádom! Csak így tovább! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Fogalmam sincs, el vagyok havazva, de igyekszem :)

      Törlés
  3. Szia! Nagyon tetszik a blogod! Néhány hónapja találtam rá, és elfogytak a részek... nagyon hamar folytatást kérek! I ♥ Armin! Legyen Arminnal *-* Mert ha nem akkor... HOZOM A SERPENYŐM!! ( Nagyon megijedtél, mi? :'D )

    Na mindegy, Dorina folytadd!!! *0*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszik :) Nem tudom, mikor tudom kitenni, így utolsó hónapban pokoli nagy hajtás :/ De igyekszem :)
      Ha leütsz, nem tudok írni, gondold meg :D

      Törlés
  4. Nagyon jó iimádom <3 !!! Lécci folytasd, várom a kövi részt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik :) Próbálkozom, de majd meglátjuk, mikor kerül fel :)

      Törlés
  5. Szia! Egy meglepetés vár a blogon! :) Kukkants be!
    http://egyutosblogcim.blogspot.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, meg is válaszoltam őket :) http://dorcsimaki.blogspot.hu/p/blog-page_4.html
      Tetszik a blogotok linkje :D

      Törlés