2016. február 26., péntek

65. FEJEZET

,,Ő a Kiválasztott. Ő hoz egyensúlyt.




Sziasztok! :)
FIGYELEM! Az írói megjegyzésben kicsit elszaladtak az érzelmi pacik, aki nem kíváncsi rá, nyugodtan tovább lehet tekerni :D Jó olvasást a fejezethez :)

Majdnem egy hónapig tartott megírni ezt a részt – szégyen gyalázat, tudom. Mindig elképedem, amikor már hetek óta nincs rész, már biztos elfelejtettétek, hogy létezem – gondolom; de ahogy felnézek a netre látom a rengeteg kérdést, hogy „mikor lesz új rész???” vagy hogy nagyon szeretitek a blogot és így tovább. Sokszor tanácsot is kértek, és ez nagyon jól esik a pici lelkemnek, mert ez az első próbálkozásom – nem is annyira jó próbálkozás, de azért az -, de mégis tapasztalatlanságom ellenére kikéritek a véleményem. Ez az első blogom, amit ha újraírhatnék, tuti újraírnám – valamit nagyon elhúztam, raktam bele felesleges szálakat, ilyenek, szerintem nem is a legjobb, vannak ezerszer jobbak is, de ti mégis ezt olvassátok. Miért? Nem is jó. Vagyis nekem a történetkezdésem egyáltalán nem tetszik, elcsépelt, eltúlzott. Fogalmam sincs mit szerettek benne, de mégis szeretitek. Még mindig nem tudom ezt felfogni. Hihetetlen, hogy mennyien követtek már az elejétől , lassan két éve. Nagyon-nagyon szeretlek benneteket és hálás vagyok, hogy megszerettétek velem az írást. Nagyon el voltam tájolva addig, míg ezt el nem kezdtem, fogalmam sem volt róla mit szeretnék, nem volt hobbim se. De most imádok írni, és ha lenne lehetőségem majd a jövőben kiadatni egy könyvet – addig rengeteget kell fejlődnöm még -, akkor tuti megtenném. Az álom, hogy megéljek a munkámból; talán nem jön be, de az embernek kell, hogy legyenek álmaik. Valóra válhatnak, ha akarja az ember és küzd. És én meg fogom próbálni. Ti is próbálótájátok meg. Csak fejben kell eldönteni. Miért ne lehetne igaz?
Köszönöm a reményt,

Dorina




Most az egyszer hálás voltam Elle érkezésnek: nem kellett egyedül takarítanom, és a szövegelése elterelte a figyelmem. Nem kellett gondolnom a furcsa görcsre a gyomromban, a furcsa bizsergésre a mellkasomban, és a melegségre, ami az egész testemet átjárta.  
Az "ellököm magamtól" projekt véget ért, nem tudom tovább csinálni. Csak imádkozni tudok az Úristenhez, hogy a fiú ne törjön össze, mert így s ezer darabban heverek már, és nem bírom összerakni magam. Csak ő tud már összerakni. Megmenteni saját magamtól. A sötéttől. 
-Hahó! Föld hívja Lucy in the Sky-t!-Elle a szemem előtt lóbálta a partfist. Mikor ránéztem, folytatta:-Mi jár a fejedben?
-Semmi-vágtam rá túl gyorsan. Már átkoztam is magam az elszólásért: Elle letette a seprűt és teljes figyelmét nekem szentelte. 
Végigmért, közelebb jött hozzám és magához húzott. 
-Semmi baj, szívem. Megoldjuk-kicsit eltolt magától. Mélyen a szemembe nézett, és apró mosolyra húzta a száját.-Megbeszéljük egy kakaó mellett. A kakaó jobbá teszi a dolgokat. 
Rezzenéstelenül mentem vele a konyhába és néztem, ahogy kotyvasztja az édes italt. Mondtam volna neki, hogy nem az ő hibája, hogy nem mosolygok. Úgy éreztem, az arcizmaim fellázadtak ellenem, merev maszkba merevedtek. Érzelemmentessé formálta magát, egyfajta belső védekező mechanizmusként. Kár, hogy ezt a szívemnek nem mondta. Az talán még vadabbul dobogott, amit kurvára nem értettem, hisz Armin nem volt velem. Csak gondoltam rá, de már így reagált. Istenem! Nem kaphatnék egy gyors szívrohamot? 
-Na mesélj nekem!-elém tolt egy hatalmas bögrényi forrócsokit. Hab volt a tetején, fahéjjel megszórva és csokiöntettel. A kanalammal azonnal elcsúfítottak az alkotást, majd belekóstoltam az italba. Lány lelkemnek jól esett a tömény csokoládé, de mégsem eredt meg tőle a nyelvem túlságosan.
-Csak Elijah.
-A testőröd igaz?-bólintottam.-Összebalhéztatok?
Keserűn felnevettem.  
-Mondhatjuk úgy is. 
Soha többé nem szeretném látni, tettem hozzá magamban. 
-Frank hívott, hogy a srác felmondott és azonnal rohanjak ide, mert baj van-mélyen a szemembe nézett, szinte követelte, hogy mondjam el, mi a baj. Én meg csak visszabámultam némán - úgy éreztem, nincs mit mondanom. 
-Baj van, Abby?-szólalt meg nagy komolyan, mikor észrevette, hogy nem fogok mondani semmit.-Ha baj van, mond el. Segíteni fogok. 
Nem éreztem világmegváltó tragédiának Elijah elvesztését - most nem. A fájdalom eltompult, helyette a bizonytalanság vette át a helyét Armin irányába. 
Lehetséges, hogy egy személy ennyire megkavar mindent?
Már tudtam, hogy megakadályozhatatlan, hogy magammal rángassam, de hogy tudnék neki elmondani mindent? Elcsesztem pár dolgot, belekevertem pár mocskos ügybe. Tudtam, hogy el fogom jutni erre a pontra - arra, hogy mindent ki kell tálalnom -, de nem állok készen. Félek, ha őszinte akarok lenni. 
Félek a kitagadástól. Félek a megvetéstől. És még inkább félek attól, hogy megkérnek, hogy húzzak el. Az egész eddigi életem abból állt, hogy emberek mentek el tőlem, vagy kértek, hogy menjek el én. Eltűnt vagy eltávolodott tőlem mindenki, és most, hogy így megkedveltem a bagázst nehéz lenne az egészet újra kezdeni. 
És kurvára fájna. 
-Abby, figyelj, ha...
-...el kell mondanom mindent-szakítottam félbe Ellet. Ő kikerekedett szemmel nézett rám, majd szinte sipító hangon szólalt meg. 
-És pont akkor jössz ezzel, mikor Frank nincs itt?! Én most mit csináljak?!
Elle-nek én vagyok az első pártfogoltja. Sajnálom szegény nőt, pont engem kapott elsőnek. 
Tagadóan megráztam a fejem és újra beleittam a kakaóba.
-Nyugi van, Poppins! Ez az én harcom, én vívom meg.
-De segítek!-Elle egy jegyzettömböt vett ki az aktatáskájából, a szőke haja kibomlott a hajgumiból a nagy lendületben.-Oké. Kidolgozunk egy tervet, hogy egyszerre ne mindent zúdíts rájuk. Lehetne utalgatás! Egy elejtett félmondat az utcákról...
-És azt hogy képzeled?-szakítottam félbe még egyszer, és elröhögtem magam.-Mikor lenne csak úgy belefűzni egy beszélgetésbe? 
-"Mit gondolsz az időjárásról?
-Á, nekem kicsit szeles. Tud hol szeles még az időjárás? New York utcáin. Jaja. Főleg télen és este. Még a fika is megfagyott az orromban!"
-Ez rossz ötlet volt, felfogtam
-"Nézd milyen drága ez a cipő! Ez szinte rablás!
-Tud mi kurva drága még? Az ecstasy. Haláli egy ára van, attól függetlenül, hogy szart se ér!"
-Oké, abbahagyhatod!-Rivallt rám Elle rá nem jellemző stílusban.-Rossz ötlet volt, értettem. 
Én csak nevettem. Elképzeltem Rosalya arcát. A döbbenetet, ami az arcán olvasható lenne: a tátott szájat, a kerek szemeket, és a "Na de Abby!" felkiáltást. 
Aztán le is hervadt a vigyorom. Magam előtt láttam a csalódott arckifejezéseket. A megvető arcokat. Kivert a hideg veríték.
-Oké...-Elle kitépte a jegyzettömbje első két lapját, és körmölni kezdett.-Mi legyen a haditerv neve?
-Nincs semmiféle haditerv.
-Ez elég béna név.
-Nem úgy értem!-megittam a maradék kakaót a bögréből, majd Elle szemébe néztem.-Én csinálom, nem kell segítened. Nem segítesz. Én csinálom.
-De...
-Elhatároztam, már úgy se tudsz beleszólni-küldtem felé egy biztató vigyort.-Megcsinálom. De most lefekszem, mert kurva szar napom volt.
Lecsaptam a bögrét az asztalra és a szobámba indultam. Elle még beszélt hozzám, de vissza se fordultam. Csak annyit hallottam a lépcső tetején, hogy megkér, hogy ne káromkodjak, mert tudom, hogy nem szereti. Csak nevettem.
Zuhanyzás nélkül zuhantam az ágyamba, Zokni rögtön mellém bújt. Hiába éreztem lent, hogy ott képes vagyok elaludni, hiába volt fárasztó a nap nem jött álom a szememre. 
A csalódott, értetlen és megvető arcok lebegtek a szemem előtt. Fogalmam sem volt, hogy álljak neki a történetemnek. A máltai sólyomból villant fel pár mondat, ami egész éjjel visszhangzott a fejemben.
Nem volt könnyű életem. Rossz voltam. Rosszabb, mint gondolná.

...

A hét maradékát Ellevel töltöttem, ami még a várnál is rosszabb volt. Nem bírtam a kérdéseit, hogy mindenbe bele akart avatkozni, a dajkálását, és néha már üvöltözöm kellett, hogy hagyja abba. Erre bement a szobájába és megsértődött, bocsánatot kértem, de elő se jött estig. Majd úgy tett, mintha nem történt volna semmi. Gyűlöltem.
Péntek este nem akartam vele Szerencsekereket nézni, ezért berágott. Szombat reggel se jött még elő, pedig többször is beszóltam neki.
-Elle!-Búgtam neki az ajtón keresztül.-Csináltam palacsintát! Csokisat!-nem reagált semmit. Mézes-mázas hangon adtam elő neki, hogy mi van még az asztalon, tényleg mindent bevetettem, hogy ne legyen harag. Ma este azt mondta elmegy, és nem akartam haraggal elválni. De nem éppen a türelmemről vagyok a híres. 
-Oké, Elle nem mondhatod hogy nem próbáltam meg kedvesen-mondtam nyugodt hangszínt csempészve a beszédembe. Egy nyekkenést sem hallottam az ajtó túloldaláról. Bepipultam. 
Ököllel verni kezdtem az ajtót és a nevét kiáltoztam. De erre se reagált.
-Bazd meg, Elle! Hallottad, ahogy káromkodom?! A KURVA ANYÁDAT, ELLE!
Még egy nagyot rúgtam az ajtóba, majd még mindig zabosan leültem reggelizni. Pillanatok alatt tömtem magamba a két főre készített palacsintamennyiséget, már csak azért, hogy Elle ne egyen belőle. Gyerekesen viselkedtem, de nem érdekelt. 
Miközben a tányérokat dobáltam be a mosogatóba, megcsörrent a telefonom. Hangos gitárszóló töltötte be a szobát figyelmeztetve, hogy Castielnek rögtön fel kell venni a telefont. De mint általában megvárakoztattam kicsit, mielőtt a fülemhez emeltem volna a telefont. Castiel, mit várható volt, hihetetlenül kedvesen üdvözölt.
-Pöcs.
-Minek köszönhetem, hogy szebbé teszed a napom a bókjaiddal?-kérdeztem, és tudtam, hogy tudja, hogy nagyon jól szórakozom. 
Vicktor és Lysander nevetése hallatszott a vonal túlvégéről. Ki voltam hangosítva.
-Mindjárt személyesen is hízelgek neked-folytatta Castiel, és már ő se volt zabos.-Nincs kinél próbálni, így hozzád tartunk. Meglepi.
Elle mellém lépett és nagy, kíváncsi bociszemekkel bámult. Utálkozva pillantottam rá, jelezve, hogy semmi köze a beszélgetéshez, de csak nem ment el. Sőt, elvigyorodott. Nagyon idegesített.
-Most mellé lőttel, szívi. Nem lehet nálam.
-Me'?-háborodott fel a háttérben a dobos.-Egy-két óra, baszki!
Még mindig meredtem bámultam Ellere, úgy válaszoltam.
-Komolyan nem tudok segíteni. Vendégem van.
-Ki olyan fontos?-füstölgött tovább a dobos és a basszgitáros.
-Nem fontos. Csak elviselhetetlen, idegesítő...
-...Még hogy én az idegesítő!-csattant fel Elle. A szemöldökét ráncolta és dühösen fújtatott.-Annyira nemtörődöm vagy! 
-Te idegesítő.-Közöltem vele nagy nyugodtan.-Mióta itt vagy, csak ezt csinálod. 
-Mit?!-A fogát csikorgatta. Még dühösebb lett, amikor nem válaszoltam.-Tudod mit?! Nem segítek.
-Nem is kértem. 
Meglepte a gyors válaszom, de hamar rendbe hozta a vonásait. 
-Oké.
-Oké.
Állt velem szemben némán. Talán várt valamire, nem tudom. Csak bámult rám. 
Talán azt várta, hogy bocsánatot kérek. De eszem ágában sem volt. Elég ramaty állapotban voltam így is, erre jött a hisztijeivel. Garantált volt a rosszkedvem. Nem tudtam még gondolkodni sem az idegtől az utóbbi hétben, örömtáncot járnék, ha végül elmenne. 
Felvontam a szemöldököm, hogy csináljon már valamit, mire bevonult a szobájába szitkozódva és pakolni kezdett a bőröndjébe. Diadalittasan elmosolyodtam.
-Véget ért a cicaharc?-szólalt meg Castiel szomorúan. El is felejtettem, hogy ott van.
-Ja.
-Akkor... mehetünk?-Vickor hangjában játékosság csilingelt, engem is megmosolyogtatott.
-Természetesen.

...

Tudtam, mit tervez. Láttam rajta, hogy minden mozdulatánál habozik, lassan cselekszik, hogy időt nyerjen. Vagy századszorra ellenőrizte, hogy bepakolt-e mindent, miközben mindig felfelé lesett. Megmosolyogtatott a szerencsétlenkedése. 
A bejárati csengő hangjára felé fordultam.
-Nem érdekel, hogy mész vagy maradsz. De ne zavarj. Ez nekem fontos.
Elle kapva kapott az alkalmon: felrohant az emeletre, hozzám se szólt. Fel kellett volna dühítenie, hogy ennyire hülyének hisz, de nem akartam törődni vele. Inkább csak kinyitottam az ajtót a fiúknak. Vicktor azonnal berontott és izgatottan körbekémlelt.
-Hol van?
-Ki?
-A bullát keresi a telefonból-vonult be Castiel, majd rögtön le is dobta magát a kanapéra. 
-Fent találod-vontam vállat, majd köszöntöttem Lysandert. Hozott sütit, amit az anyukája sütött. Ezerszer megköszöntem és rögtön falni kezdtem. 
-Mit csinál fent?-szólalt meg Vicktor.
-Mhmh?-kérdeztem. Igazából ez egy "mi" akart lenni, de úgy látszott Vicktor megértette. 
-Mit csinál a csaj fent?
Ledobtam magam Castiel mellé: -Átkutatja a szobám. 
-Mer'?-kérdezte a Vörös, miközben sütiért nyúlt, de lecsaptam a kezét.-Hé!
-Enyém!-fújtam rá. Castiel dühösen elfordult, Lysander nevetett rajtunk, Vicktor meg felfelé bámult. 
-Menj akkor fel, ha érdekel!-noszogattam, mert meguntam, hogy ott áll a lépcső alján és bámul mint borjú az új kapura. 
-Miért túrja át a szobád?-kérdezte újra a dobos, hogy húzza az időt. A szememet forgattam. Végül vállat vonva válaszoltam.
-Mert nem bízik bennem.
-Nem basz fel?-Castiel a lábát a dohányzóasztalra tette, kényelembe helyezkedett.-Engem kurvára idegesítene, ha kutatna a szobámban.
-Castiel azt akarta mondani-, szólalt fel Lysander hirtelen, de nem hangosabban, mint átlagban szokott beszélni.-hogy elég furcsa, hogy nem aggasztanak a fent történő dolgok. Hisz a hölgy behatol a személye teredbe és magánéletbe. 
-Meg lehet szokni.
Az emeletről csörömpölés hangzott le, majd egy nyávogó "francba" kiáltás. Felismertem, hogy a lemezlejátszónak esett baja: én is sokat ejtettem el, de mindig összeraktam. 
A hangok kaparázással folytatódtak, ami arra engedett következtetni, hogy most nem rakom össze a lemezlejátszóm. Ripityára törött.
-Ennek annyi-szólalt meg Castiel, majd gyorsan elcsórt egy kis sütit. Amúgy se tudtam volna többet enni belőle, szóval lepasszoltam a Vörösnek és a lépcső felé indultam. A kezdeti lazaság, amivel az átkutatást kezeltem eltűnt, átvette a helyét a színtiszta harag. 
A banda is csatlakozott: Vicktor Ellet akarta megismerni, Castiel csak látni akarta a csajbunyót, Lysander meg gondolom ezért jött, ha nagyon elszabadulnak a kedélyek, legyen valaki normális. 
A szobám ajtajában megálltam és nekidőltem az ajtófélfának. Mintha hurrikán söpört volna végig a helyiségen: szétszórta a ruhákat, kottákat, könyveket a polcról, még a törékeny lemezeket is. Elhuzigálta a bútorokat. Az ágyam mellett hevert az összetört lemezlejátszó: a még nagypapámtól örökölt darab egy bőrönd szerű doboza szétvált, a tűt mintha megcsonkították volna, a benne lévő válogatás lemez is törött volt.
Elle amint észrevett felegyenesedett, de nem láttam rajta, hogy zavarja, hogy rajtakaptam. Vagy megbánta volna a pusztítást.
Egyenesen a törött lejátszóra néztem. Elle követett a tekintetem, de csak vállat vont. 
-Úgy se hallgat már senki sem bakelitet.
-Én szoktam. Jobb a hangzás-mondtam, és próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelne, pedig majdnem elbőgtem magam miatta. Gyerekkorom óta enyém volt, családi örökség meg ilyenek... de leginkább az emlékek kötöttek hozzá. Apámmal együtt szereltem meg, ha elromlott. Limitált lemezeket vadásztunk hozzá, vagy épp válogatást csináltunk. 
-Majd veszek neked hangfalakat-törte meg a csendet Elle, amit az elkalandozásom okozott.-Jó lesz, lehet jobb is.
-Tőled nem kell semmi-vágtam rá szárazon. Elkezdtem rendet rakni mit sem törődve vele. Bár amikor elmentem mellette meglöktem a vállammal.
Lysander és Castiel azonnal segítségemre siettek. Nagyon hálás voltam nekik, de Vicktorra se rágtam be, aki meg próbálta befűzni a nevelőtisztemet.
-Sütit?-nyújtotta a szőke nő felé a dobozt. Ő csak összevonta a szemöldökét és nem is törődött a fiúval. 
Az egyetlen sértetlen dolog a szobában a komódom volt. Nem volt kiszedve belőle semmi, el se volt tolva. 
-Azt miért hagytad békén?-vontam kérdőre a szociális munkást, aki ettől olyan dühösen meredt rám, mintha nekem kellene elszégyellnem magam. 
-Ugyan kérlek! Olyan mélyre sose süllyednék!-színpadiasan a szívéhez kapott. A szemöldököm azt hiszem a plafonig rohant. 
-Szerintem épp elég mélyen vagy. 
Összefontam a karom a mellem előtt, kihívóan bámultam rá. Ő is felvette a védekező állást. 
-Ezt hogy értsem?-szegezte nekem a kérdést. Értetlenül pislogtam rá, de komolyan gondolta.
Kitört belőlem a röhögés, eszelősen nevettem a szemébe. 
-Húzz innen, de nagyon gyorsan-mondtam még mindig kacagva a könnyeimet törölgetve.
Most ő lepődött meg.
-Mi?
-Jól hallottad-kicsit elkomolyodtam addig, hogy a szemébe nézzek, de csak nevettem tovább.-Nem akarlak itt látni.
-Jaj, ne légy már ilyen gyerekes!-csattant fel.-Megbeszéljük, ne légy ennyire méregzsák! 
-Nem akarod látni, mikor én ideges vagyok-elment a jókedvem. Ott helyben megtéptem volna. 
Nem tudom, hogy nézhettem rá, de elég ijesztő lehetett, mert nem állt már támadóállában, csak elslisszolt Vicktor mellett (aki úgy nézett utána, mint egy kivert kiskutya), majd a bejárati ajtó hangját hallottuk. Lezárásnak Elle bogárjának motorjának dorombolása jelezte, hogy egyedül töltöm a további egy hetet, míg Frank ellesz. 

...

A banda már megint feleslegesen ülésezett: teljesen lezsibbadt az agyam az idegtől, így nem tudtam koncentrálni semmire. Egy idő után feladtuk és csak random játszottunk. Ez jó volt arra, hogy kikapcsoljak, nagyon jól esett csak úgy zenélni. Estig maradtak is srácok, Lysander maradt utoljára, hogy segítsen a takarításban.
-Megoldottam volna egyedül is-mondtam neki, miközben a chipset szedegettem fel a földről.-De kösz, hogy maradtál. 
-Szóra se érdemes-mosolygott rám. A helyére tettük az ülőgarnitúrát, felszedtük a kaját a padlóról. Megvoltunk tíz perc alatt, ami nekem tuti egyedül több óra lett volna.
-Nem kérsz valamit vacsira? Nem láttam, hogy ettél volna valamit-kérdeztem tőle. Meg akartam  hálálni a segítségét. 
-Nem, de nagyon kedves tőled-meleg mosolya ragadós volt: én is mosolyogtam. És csesztettem tovább. 
-De van egy nagy adag spagetti a hűtőben és egyedül vagyok-kinyitottam a hűtőt és kiemeltem a dobozt, amiben a tészta volt.-Szerintem holnapra nem lesz jó. És nem szeretem pocsékolni a kaját. Segítesz eltakarítani? Na?-meglengetem előtte. Mosolygott rám, majd elvette tőle a tárolót. 
-Hogy mondhatnék erre nemet?
A kezébe vette az irányítást: felmelegítette a kaját, tálalni kezdett. Nem is volt mit csinálnom, ezért leültem a zongora elé és játszani kezdtem. 
-Mit csinálsz?-kérdezte tőlem játékosan Lys. 
-Gondoltam, megalapozom a hangulatot-rámosolyogtam és tovább játszottam. Ő csak nevetett rajtam. 
Hirtelen nem jutott eszembe semmi alapvető darab, így egy saját szerzeményt kezdtem játszani. Befejezetlen darab volt, pont a lezárás előtt szakadt félbe. Sosem tudtam befejezni.
-Ez mi volt?-kérdezte tőlem Lysander mikor észrevette, hogy nem fogom folytatni. 
Már meg volt terítve a konyhaszigeten. Letettem magam az egyik bárszékre Lysanderrel szemben. -Egy szextett csonk.
-Saját?
-Ja-belapátoltam valamennyi tésztát a számba.-De sose fejeztem be. 
-Miért? 
Vállat vontam. -Nem hallom a végét. Mintha csak a levegőben akarna függeni.
Csendben ettünk tovább. Jólesett az a fajta támogatás is; legalább nem voltam egyedül. 
-Úgy érzem-, kezdte Lysander, miután nagyot kortyolt az ásványvizéből-elég erős a barátságunk hogy érdeklődjek a nő iránt.
Bólintottam, és miután lenyeltem a falatot mesélni kezdtem.
-Ő a pártfogóm, Elle. Múlt év márciusában rendelték hozzám, amikor bekerültem a REACH programba. 
-REACH?-Látszott a fiún, hogy még sosem hallott róla.
-Olyan tinédzsereket segítő program, akiknek már volt dolguk a törvénnyel.-Nagyot kortyoltam a vizemből, a tányéromat bámulva folytattam.-Nem minden úgy alakult az életemben, ahogy akartam. Csak azért nem mondtam el... mert...-itt elhallgattam. Nem akartam hülyén fogalmazni. 
-Mindenkinek jár egy második esély-szólalt meg nyugodtan Lysander mélyen a szemembe nézve.-És senkit sem szabad elítélni amiatt, amit a múltban tett. 
Már ott volt a nyelvemen. El akartam mondani neki, de csak annyit tudtam kinyögni: -Kösz, Lysander. Hogy nem köpsz arcon, meg ilyenek. 
-Senki nem fog arcon köpni-összeráncolta a homlokát, mintha valami hatalmas hülyeséget mondtam volna.-Meg fogják érteni.
Megnyugtatott. Igaz nem tudta, miről beszélek, mert ha tudta volna, tuti nem ezt mondta volna, de azért megnyugtatott. 
Nemsokára végeztünk a vacsorával. Búcsúzul Lysander megölelt majd megveregette a hátam biztatásként. Már nem libabőrözött tőle a karom és nem járt át melegség az érintése miatt.
Véglegesen a barátom lett, miatta nem is aggódtam. Inkább a másik srác járt a fejemben, vagy már ezredjére a napon. Héten. Francba!

...

A Sweet Amorisban minden visszaállt a rendes kerékvágásba. Szinte már betegesen nagy volt a csend. A szokásos nyüzsi helyett mintha megfagyott volna a levegő. Még a jó idő ellenére se voltak kint sokan, pedig ilyenkor meg szokták szállni a padokat. 
-Itt meg mi van?-kérdeztem Nathanielt, ahogy berontottam  DÖK-be. Furcsamód egyedül volt.
-Tanári megbeszélés az elsőn-suttogta felém, majd nagyot kortyolt a bögréjéből.-Leépítések.
-Hogyhogy?-ledobtam a táskám a szőke mellé. A Ez nem egy ital, hanem egy ölelés feliratú bögrémben már kávé volt.-Köszi.
-Nincs mit-mosolygott rám, majd újra elkomorult.-A kémia affér után rengeteg tanárkari probléma látott napvilágot. Majdnem mindenkit fenyeget a kirúgatás esélye. Az igazgatónő nagyon ideges. 
Bólintottam. -Hát, senki sem szent.

...

Hogy beletrafáltam!
Már a negyedik óránk volt, még mindig tartott a megbeszélés. Nem engedtek haza minket, folyamatosan hívták be a diákokat osztályonként. A szünetekben szárnyra kaptak a pletykák. Tizenkettedikesek és tanárok szoros kapcsolatáról. Ilyesmik.
-Ez uncsi!-nyávogott Alexy a padnak dőlve.-Haza akarok menni!
Mindenki egyetértett a fiúval. A legtöbb ember, mintha fizikai fájdalmat jelentett volna nekik az unalom, panaszosan nyögött és jajveszékelt. 
-Ne legyetek ilyen tiszteletlenek!-csattant fel Melody.-Lehet a legkedvesebb tanárainkat küldik el éppen. Egy kis együttérzés, emberek!
-Kedves, mi?-Castiel hirtelen felkapta a fejét és kajánul elvigyorodott.-Ki volt olyan kedves veled, Melody?
Melody fülig pirult, és csak hebegni tudott, hogy nem úgy értette. 
-Intézem-szóltam oda a lánynak. Castiel mellett ültem, így könnyen odasóztam neki egyet a tankönyvvel. A Vörös panaszosan káromkodott egyet.
-Köszönöm-biccentett Melody.
Vállat vontam: -Már úgy is meg akartam ütni.
Mielőtt Castiel visszaüthetett volna hál' Isten megszólalt a hangosbemondó. Engem és Carlát hívtak az igazgatóiba, bár ez várható volt. Csak azon lepődtem meg, nem eddig húzták a dolgot. 
Igazából csak megkérdezték, hogy teszünk-e feljelentést a kémiatanárnő ellen. Természetesen nem, - mondtuk. Meg arról beszéltünk, hogy ő nem tehet semmiről, csak mi. Igazából elmondtuk, amit egy hete. De látszott, hogy senkit sem érdekel, amit mondunk. Már rég döntöttek. Ezt annyira gyűlölöm. Hogy meghallgatnak, de közben mégsem. Hogy a felnőttek azt hiszik, hogy a gyerekek nem tudnak annyit mint ők, mert még nem felnőttek, ezért le se szarják őket. Nagyon felbaszott most is. Mit kell tennünk, hogy meghallgassanak? 
Végül azonnal hatállyal kiadták Miss Warth útját. Bár ezen akkor se segíthettünk volna, ha kinyaltuk volna az egész tanári kar és Totó seggét is. 
-Köszönök mindent lányok-mosolygott ránk a fiatal nő. Már az iskolakapuban állt, és úgy tekintett vissza a suliépületre.-Hogy megvédtetek, pedig az egész az én hibám volt. Szerencse, hogy nem esett bajotok. 
-Ugyan-megvontam a vállam, és a farmerem hátsó zsebébe süllyesztettem a kezem.-Nem a tannő hibája. Mi vagyunk szarok kémiából.
-Igen!-Szólalt meg Carla.-Pocsékak vagyunk. Nem a maga hibája.
Miss Warth csak mosolygott. 
-Öröm volt titeket megismerni-pukedlizett előttünk, majd beszállt a kocsijába. Miközben elhajtott még integetett nekünk. Mindig is tudtam, hogy a nő egészen különc, de most csak még jobban megerősített a távosa ebben. Nem aggódtam érte. Valami azt súgta, hogy jól meglesz. 

...

De itt nem volt vége a megbeszélésnek. Nem hívtak azonban több diákot, mindenkit elengedtek az utolsó óráról. 
Az utolsók közt távoztam a suliból. Nathaniellel még rendbe tettünk néhány papírt, majd elbúcsúztunk. 
Ahogy kiléptem az épületből megpillantottam Armint. A suli előtti padon feküdt, a PSP-jével a képében. Leguggoltam mellé és figyeltem. Furcsamód azonnal észrevett. Ha ezt hónapokkal korábban tettem volna, csak a játék érdekelte volna. Most én érdekeltem. A gondolatmenettől görcsbe rándult a gyomrom. 
-Szia-köszönt rám meleg mosollyal, ami nem segített sokat a gyomorgörcsömön.
-Helló-gyorsan felpattantam, hogy indulásra készen álljak. Még csak az hiányzott, hogy elgyengüljek. Újra. Elég volt az nekem, hogy majdnem egész elmúlt héten rá gondoltam. Ezt de szar kimondani. Mintha egy töltött fegyvert adnék a kezébe, hogy lőjön szíven.
Elindultam, és jött utánam. Utol is ért másodpercek alatt. Szorosan mellettem jött, összeért a karunk. Mintha tűz perzselte volna meg a fedetlen karomat, amikor az ő fedetlen karjával találkozott. Azonnal megtorpantam és hozzá kaptam. Armin is megállt, és ahogy eltűnt a karom közeléből újra normalizálódott az a testrészem. 
-Mit akarsz?-Támadtam le dühösen. Igazából nem rá voltam dühös, inkább magamra. Pont most kell elkezdnem úgy viselkedni, mint akihez először ér fiú. 
Armin tanácstalanul nézett rám. -Csak... kerültél egész nap. Nem is beszéltünk. 
-Szó se róla, hogy kerültelek-vontam meg a vállam. Igazából az utóbbi egy hétben ez volt a legtöbbet ismételt cselekedetem, de most rohadt nehéz volt tetetni, hogy hidegen hagy a dolog.-Csak nem volt rád időm.
-Ó!-beletúrt a hajába, és ő is megvonta a vállát.-Oké.  
Csak állt és nézett rám. Nem méregetett, ahogy a vele egykorú kanos srácoktól elvárnám - ő egyenesen a szemembe bámult. Megijesztett, milyen áthatóan néz rám, mintha mindent ki tudna olvasni a tekintetemből, mint egy nyitott könyvből. És ezt nem akartam. 
Gyorsan elfordítottam a fejem és már mentem is. Nem hazafelé indultam - arra Armin elállta az utat, és nem akartam testi kontextusba kerülni vele újra, túlságosan felkavaró volt -, így ellenkezőleg indultam el. Megkerülöm az egész rohadt várost, csak ne érjen hozzám. Nem érdekel.
-Most hova mész?-Szólt utánam. De nem hallottam a lépteit. Nem jött utánam. Nyugodtabban fordultam meg, hogy tudtam, hogy nem áll közvetlen mögöttem. 
-Csak sétálok egyet. Kell a levegő.
-Veled mehetek?-Elhúztam a szám, mire ő rebegtetni kezdte a szempilláját és vigyorgott rám.-Naaaa! Légysziii!
-Sétálok, Armin. A szabadban.
-Te ott leszel?
A szemöldököm ráncoltam. -Aha. 
-Akkor kibírom.
Nem bírtam leharapni a mosolyom. Éreztem, hogy az egész arcom egy bárgyú mosolyba fagy. A fiú is elmosolyodott ahogy látta, hogy megtört a jég.
Elindultunk végül. Mindvégig magamon éreztem a tekintetét, nem is figyelt az útra, így az rám maradt.
-Ki az a Nietzsche?-szólalt meg Armin. Visszakérdeztem, mert nem hallottam teljesen.-Nietzsche. Ki az?
-Egy német filozófus. Mert?-Összevont szemöldökkel néztem rá. Elég fura kérdés volt ez tőle.
-A pólódra van írva. 
Kicipzároztam a kabátom, és reméltem, hogy álmodom. De nem: ott virított a pólóm közepén: Nietzsche a haverom
-Gyíkpóló-nevettem fel kínomban.-Egy csomó ilyenem van. Elég gáz.
-Miért lenne az?-szakított félbe.
Felnevettem. -Ki hord ilyet? Látnád a többit, elég viccesek. Bár valamikor úgy gondoltam királyak. Ez is tök vicces.
-Szerintem azok-vágott közbe Armin. Felvontam a szemöldököm, mire ő elmosolyodott.-Most miért baj az, ha nem vagy átlagos?
-Mondtam már: nem vagyok más. Csak...
-...El ne kezd ezt megint!-szólt rám szigorúan, és a kezét a számra tapasztotta.-Rosszul látod a dolgokat.
Lefejtettem a kezét a szám közeléből. -Hogy kéne néznem?
Közelebb lépett hozzám, egy kézfejnyi hely ha volt köztünk. 
-Ahogy én.
Nem szóltam hozzá, nem is néztem rá. Túl közel volt. Túl jól esett. Túlságosan megijesztett, hogy mennyire jó volt érezni az illatát (erős férfiillata volt, mint valamilyen dezodornak, de abból sem az olcsó fajta, hanem... fogalmam sincs mit magyarázok. Nem vagyok normális.), és hogy hiába vagyok majdnem száznyolcan centi, simán a karjaiba bújhatnék. 
Szemügyre vettem a tájat, csakhogy eltereljem a figyelmem: már a parkban voltunk, a szökőkút mellett. Így tavaszra újra volt benne víz, madarak fürödtek benne. A fák virágoztak, eltűnt a hó és újra zöld pázsitszőnyeg dominált. Életre kelt a természet. 
Armin hátrált pár lépést, elfeküdt egy padon és engem bámult. Hihetetlen, mennyire zavarba jöttem tőle. Úgy éreztem, mintha teljesen meztelen lennék. Olyan sokáig nézett, hogy elgondolkodtam rajta, hogy addig futok, amíg sosem talál meg. De csak megszólalt. 
-Ülj le mellém.
-Miért?
-Mert most nem tudnék a szemedbe nézni.
Megragadta a karom és gyengéden maga mellé húzott. És tényleg nem nézett rám. Zavarba hoztam. 
Nem vagyok az a tipikus szépség, nem is szoktam zavarba hozni másokat - csak a szövegemmel -, így erre külön büszke voltam. Nevezhet bárki hülyének, de még diadalkört is akartam futni.
-Érezted már azt-szólalt meg Armin, előremeredve, véletlenül se nézve rám.-hogy valami olyan...jó? Nem tudok máshogy fogalmazni.-Rám nézett, és bizonyosan nagyon intelligens képet vághattam, mert elröhögte magát.-Nem tudom neked elmagyarázni.-Kis hallgatás után folytatta.-Olyan mintha direkt az én világomba teremtettek volna. "Ő a Kiválasztott. Ő hoz egyensúlyt." - Ez a Klónok támadásában van.
-Dehogy is! Ez a Baljós árnyakban van. 
Felém kapta a fejét, már épp vitára nyitott a száját, amikor leesett neki, hogy igazam van.
-Leversz videójátékban. Kijavítasz a kedvenc filmsorozatomból való idézésben. Van, amihez nem értesz?
-Hát-tűnődtem el játékosan.-Fizikai fájdalmat okoznak néha az emberek. Néha legszívesebben mindegyiket kardélre hánynám. 
-És miket szeretsz még?-tette fel hirtelen a kérdést, mire csak a szemöldökömet ráncoltam.-Ne már, most nem kérdezhetem meg? Az alapvető dolgokon kívül, hogy velem szeretsz lenni, meg hogy szeretsz embereket leszúrni sötét sikátorokban nem tudok másról, amiért odalennél.
Elnevettem magam, majd jól megfontoltam a választ.
-Azt hiszem, szeretek gondolkodni. Ülni és filozofálni.
-Juj! Filozófiai elmélkedések és talányok? Én kezdem!-Ő is törökülésbe helyezkedett, úgy néztünk ki, mintha pizsamapartyn lennék egy gatyi tinifilmben.-Bizonyítsd be, hogy nem a képzeletem szüleménye vagy!
-Nem vagy normális.
-Egy számítógépes szimulációban vagyok, ahol mindent én találok ki? Mert lehetetlen, hogy valaki ennyire passzoljon hozzám-rám nézett, és eltűnt a játékosság a hangszínéből.-Nincs még egy ember, akivel ennyire jól kijönnék. Nem azért, mert van valamim, ami a te valamidbe való. Én hiszek az eleve elrendeltetésben, és szerintem ez meg volt írva-rám, majd magára mutatott.-Ez. Mi. 
-Nem lehet, hogy ez ennyire egyszerű-bukott ki belőlem.-Semmi sem ilyen egyszerű.
-De! Csak te bonyolítod túl. Hagyd, hogy elkábítsalak a megnyerő humorommal és a sziporkázó személyiségemmel!
Újból nevettem. Armin boldoggá, gondatlanná tett, és fogalmam sem volt, hogy mit kezdjek a hirtelen jött gondatlansággal.  
-Jézusom!-Kacagtam fel, miközben a szemébe bámultam.-Veszélyes vagy.
-Miért?
-Mert lelöksz a realitás talajáról. Azt se tudom már, ki vagyok.
A fiú szélesen elmosolyodott. Nem is tudtam, hogy ez fizikailag lehetséges. 
-Ez király!
-Mégis miért lenne az?
-Mert ez azt jelenti, hogy már zuhansz.-Megbökött a könyökével, mintha egy nagy titkot készülne megosztani.-Belém.
Csak kinevetettem. Pedig tisztában voltam vele, hogy nem téved. Tényleg zuhantam már, azt se tudtam, hova. A sötétbe és belé. De az előbbi mintha hátérbe szorult  volna, hogy így ahogy mellette ültem. 
Mind háttérebe szorult. 





































15 megjegyzés:

  1. Uu! Hát ez igen jó volt! Siess a kövivel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát megpróbálok, örülök hogy tetszett :))

      Törlés
  2. "Már nem libabőrözött tőle a karom és nem járt át melegség az érintése miatt.
    Véglegesen a barátom lett, miatta nem is aggódtam. Inkább a másik srác járt a fejemben, vagy már ezredjére a napon. Héten. Francba!" -oh oh yeah yeah yeah!!!!*-*-* boldogságot öröm csokiszirom. Nananááá, énekelgetés meg ilyenek. Nagyon jó lett^^ az elején azt hittem nem lesz Arminos rész, deee voooolt*-*-* na azt hiszem így 7 órakor és a tudattal h egyesz tetves nap tanulnom kell feldobodtam. Nagyon jó lett^^ :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, örülök hogy tetszett :D
      Fúj tanulás :P :D

      Törlés
  3. Abbyyyy *0* Armiiiin *0* Dorinaaaa *0* atyaéééég! Ez valami borzalmasan fantasztikus lett (mint mindig :D)! Megérte várni :) Hamar, hamar a következőt! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lizzaaa :DD Köszi, megpróbálok sietni :)

      Törlés
  4. Fhu , ez brutal jo lett !! :D Csak igy tovabb !! ❤❤

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó :) Mikor lesz a kövi rész?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Sajnos nem tudok neked konkrétumot mondani :(

      Törlés
  6. Szia! Nagyon de nagyon szeretem a történetedet és kíváncsian várom a folytatást! ^^
    Szeretnék egy díjat "átadni" neked :)
    http://ademonisors.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszik a történetem :) A blogodon kommenteltem :)

      Törlés
  7. Végre... Már vártam, hátha lesz egyszer boldog napja is Abbynak, úgyhogy nagyon örülök :)
    Nagyon várom a következõ részt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) Sajna nem tudom neked megmondani, mikor lesz következő rész :(

      Törlés
  8. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés