2015. május 23., szombat

48. FEJEZET

Angyalok márpedig léteznek



-Fel se díszítettétek a házat?-Nézett körbe Rosalya. Január negyedikét írtunk. Hajnalban érkeztünk meg (kicsit tovább maradtunk, mint másodika), délután ébredtem fel, gondoltam áthívom a Bandát, hogy átadjuk az ajándékokat. Megpakolva jöttek, mert megvártak engem, addig nem adtak oda semmit egymásnak. Még Armin és Alexy se.
-Nem-ráztam meg a fejem.-Minek? Úgy se voltunk itthon.
Felvezettem őket a szobámba. Amint felébredtem rendet raktam: a könyves szekrényemet ábécé sorrendbe rendeztem, mint a vele szemben lévő szekrényen az első polcon a CD-ket. Elég sok van, szinte minden műfajban. 
A második polcon még régi képek, kabalák (egy-két maci, kulcstartó, fingerboardok) egy koponya (hosszú sztori), egy rajz a Betranche főtermének, a Julliardnak a plafonjáról, az egyik legjobb barátom készítette (nem Viola). Egy rajz már tényleg Violától a faházról a táborból, ahol megismerkedtünk. Az utolsó polcon a játékaim Xboxhoz, Sims, néhány régi és mellette kontrollerek, Xbox, egy bazi nagy kormány (nyáron Need For Speed-eztem, bár nem tudom miért hagytam abba), egy táncszőnyeg (ezt már nem tudom megmagyarázni) és ennyi. 
Rosa azonnal a ruhásszekrényhez futott, Armin és Kentin a játékokhoz, Viola a polcokat fésülte át a szemével. Egyedül Alexy meresztette rám kíváncsian rózsaszín szemeit. 
-Ezt ki rajzolta?-Mutatott a Julliard-rajzra. A többiek is odafordultak. 
-Kayden, az egyik barátom általánosból-végighúztam az ujjam a hatalmas rajzon. Igaz csak a fele van meg, de így is A3-mas lapméret. Egy kis ideig még néztük az angyalokkal és egyéb vallási motívumokkal díszített rajzot, majd Rosa felkapta a szatyrát és elkiáltotta magát, hogy ajándékbontás.
Kiválasztottunk egy embert, akinek először adjuk az ajándékot. A többiek ragaszkodtak hozzám, hogy én vagyok a legújabb, de végül Kentin lett az első. 
-Ez a tied-nyújtottam neki az ajándékát.
-Hű, de szép csomagolás!-Kuncogott, mire az oldalába bokszoltam. Elnevettük magunkat, mintha még mindig általánosban lennénk, majd kinyitotta. Nem lepődött meg, féloldalas vigyorra húzódott a szája, majd felcsatolta az órát.
-Telitalálat. Mint mindig.
Elnevettem magam. Következett Alexy, aztán Rosa. Mindketten örültek a ruhadarabnak. Arminnal megbeszéltük, hogy marad itt egy kicsit, hogy kipróbálja az ajándékát. Kentin nem marad, mindig is gyűlölte ezt a játékot, nem jó benne és felédesíti magát rajta. 
-Abby! Te jössz!-Sikoltott Rosa, majd odaadott nekem egy dísztáskát. Belenyúltam, kitapogattam a ruhaneműt. Ugyan az a fehér csipkeruha volt benne. 
-Tetszik?-A lány okkersárga szemei csillagokat, bántotta a szemem, mintha a Nappal néztem volna farkasszemet. Nevetve bólogattam.
-Imádom.
Kibontottam az ikrek ajándékát is. Armintól a kecskeszimulátor CD-jét kaptam, Alexytől egy türkiz hosszabbított felsőt, amit legginngsel felvehetek. Kentintől egy Griffendéles pólót kaptam, Violától a Hazudósok című könyvet. 
Sorba elkezdtük odanyújtani Violának az ajándékokat. Izgatottan szorongattam az én csomagom.
Szó nélkül belenyomtam a kezébe. Összenevettünk, majd ő leszegte a tekintetét. Bontani kezdte. Amint észlelte, hogy mi is az, elkerekedett a szeme és rám nézett. Nem szólt, a tekintete meghatott volt és kíváncsi. Láttam rajta, hogy átkerül az elméjébe. Bennem is lejátszódottak az események.

-Gyermekkoromban meghalt, amikor születtem-válaszolta a tizenegy éves Viola. A tábortűz körül ültünk. Mindenki visszavonult már, takarodó is elmúlt. Kiszöktünk, mert egyikünk sem tudott aludni. A családra terelődött a téma.
-Sajnálom-csak ennyit tudtam mondani. Mit mondhattam volna annak a személynek, aki nem is ismerte az édesanyját?
Viola megrázta a fejét, majd elkapta rólam a tekintetét. A földbe vájta a körmét és kitépett egy jókora fűcsomót. A tűzre dobta.
-Nincs róla emlékem. A költözés alatt elveszett mind-egy kis szünetet tartott, épp lélegzetvételnyit, majd folytatta.-Igazából az egyetlen dolog ami hiányzik egy Ne bántsátok a feketerigót! kötet. Anya írt bele valamit. Sose fogom megtudni mi az. Apa azt mondta akkor adja oda, amikor betöltöttem legalább a tízet. A szülinapomon kereste, de nem találta meg. 
Ismét csend. Megint a torkomra forrt a szó. Próbáltam összeszedni a gondolataimat, de mire megtettem, Viola eltűnt, a tűz kialudt és egyedül voltam a sötétben.

Egy antikvárban találtam rá New Yorkban, karácsonykor. Azonnal felismertem a nevet és megvettem. 

Néztem Violát, ahogy nézi a könyvet. Erősen szorította, az ujjpercei elfehéredtek, remegett a keze. Megállt a levegő, senki nem szólt. 
Viola felemelte a fejét, tekintetét az enyémbe fúrta. A szemét vörös karikák szegélyezték, könnybe lábadt. Szótlanul bámult rám üveges tekintettel, mint egy zombi, aztán magához húzott és átölelt. Visszaöleltem. Az egész testében rángatózott. Beleszipogott a fülembe, nagyon a sírás hatalma alatt volt. 
-Nem felejtetted el-suttogta elhalló hangon a fülembe. Elmosolyodtam.
-Mertem volna elfelejteni.

...

Armin egész este nálam volt. A kis játékból egy egész estés lett. Egy kontroller az arcomban ébredtem. Felkeltettem Armint, elkészültünk - és persze késésben -, elindultunk. Futva értünk be negyvenre. Bementünk a fizikaterembe, ahol a Banda már várt.
-Na ki nyert?-Vigyorgott Rosa. Ugyan úgy nézett ki, mint a hét minden egyes napján. Csodálom, hogy nem fagy ki. 
Armin lehajtotta a fejét és rám mutatott, én meg önelégült vigyorra húztam a szám.
-Mi van Kocka, trónfosztás volt?-Vigyorgott Castiel. Armin ledobta magát a padjára, a karját maga mellé lógatta, aki már nem is ura annak a testrésznek.
Elnevettem magam.
-Csak Pirkadatban vertem meg. De az az én játékom, nem vertek még meg benne!-Büszkén kitártam a karom, miközben nagyon szépen letettem a táskámat a padomra. 
-Pirkadat?-Melody hátrafordult. Mosoly fedte az arcát.-Nem az, amiben ha egy néger férfit ágyékon lősz dupla pont jár?
Összenéztünk Amrinnal. Szinkronban vontuk fel a szemöldökünket. 
-Ja-szólalt meg a fiú hanyagul.-Az.
Mind a kettőnket meglepett, hogy tudja. 
Megszólalt a jelzőcsengő. Kipakoltam, de nem volt meg a tolltartóm.
Elszaladtam a DÖK-be, mert otthagytam. Már Nath se volt ott, így csak felkaptam a tárgyat és továbbmasíroztam. Szorosan a falnál mentem, ezért is történhetett meg, hogy kinyitották a teremajtót előttem és hátraestem. 
Nevetve simogattam meg a fejemnek azt a pontját, ahol az ajtóval találkoztam. Segítő kéz nyúlt felém. A kéz tulajdonosa Lysander volt. 
-Sajnálom, nem láttalak, az én hibám!-Szabadkozott a fiú. Abbahagytam a nevetést. Összekapcsolódott a tekintetünk. Elmosolyodtam, majd a tenyeremet az övére fektettem, hogy felsegítsen. Egy határozott, mégis gyengéd rántással felsegített, miközben tartotta a távolságot.
-Ugyan nem történt semmi-legyintettem szórakozottan. Az ő arcán is megcsillant egy vigyor. 
A tenyerem izzadt. Gyorsan összefontam őket, az ujjperceimet tördeltem tehetetlenségemben. Ő sem szólt, és én sem.
Elkaptam róla a tekintetem és a földre szegeztem. Lopva pillantottam rá, de észrevette. Elnevettük magunkat.
-Meg sem köszöntem még a verseskötetet-a szemébe néztem. Kis pír jelent meg az arcomon, majd megrántottam a vállam.
-Ez csak természetes. Remélem tetszett.
-Furcsának tartottam, hogy eddig nem olvastam-mosolyából melegség áradt. Mintha az egész testemet átjárta volna ez a melegség, az arcom tüzelt, de visszafojtottam. 
-Hát...akkor szívesen.
Megszólalt a becsengő. Némán bámultam a készüléket, majd ránéztem. Pár határozatlan lépéssel elindultam a lépcsőhöz, de nem jött utánam. 
-Hát te?-végigmértem.Viktoriánus öltözéke ugyan olyan volt, mint ahogy megszoktam. Arany és borostyán szempárja kíváncsian meredt rám.
-Nincs tanár-elvigyorodott, majd a zeneterembe sétált, ahonnan kijött.-Láttam ma elsietni.
Habozás nélkül utána eredtem, mint egy kiskutya. Ő leült a zongorához és játszani kezdte a Für Eliset. Leültem mellé, és hallgattam ahogy játszik. A tekintetemmel követtem az ujjait, ahogy vándorolnak a klaviatúrán. A közepe táján megszólalt. 
-Tudod azt mondják, folyton rólad beszélek. 
Elvigyorodtam, majd rá néztem.
-Hogyhogy?
Elnevette magát, majd újból elkezdte a darabot.
-Talán azért, mert folyton rólad beszélek. 
Elnevettem magam, majd a kezemet a zongora billentyűzetére csúsztattam. Lys épp akkor kezdte újra, így együtt játszottuk, teljes összhangban. 
-Elgondolkoztam az angyalok létezésén-szólaltam meg. Nem fordultam felé, tovább jártattam az ujjam a hangszeren. Ahogy ő is.-Arra jutottam, hogy nem léteznek. Talán csak a sors hirtelen jobbrafordulását hiszed annak. 
Abbahagyta a játékot. Szemem sarkából láttam, hogy figyelt. Végül felállt és eltűnt a látómezőmből. Elmosolyodtam és zongoráztam tovább. 
A darabot már végigjátszottam - mindig végigjátszom mindent, nem szeretek félbehagyni semmit -, hátrafordultam. Mögöttem állt. Szorosan mögöttem, éreztem a leheletét. Megborzongtam. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, hogy a szemmagasságba legyünk. Bár kicsit magasabb is volt nálam, szóval ez a szemébe bámulás csak akkor sikerült, amikor felfelé emeltem a fejem. Karnyújtásnyira álltam tőle. A kezében egy kisebb dobozt tartott, átnyújtotta nekem. Vonakodva vettem át. A kezemben forgattam, majd leemeltem róla a fedőt. Egy angyal alakú medál volt benne. 
-Gondoltam szerencsét hoz-mondta. Az ujjaim közé fogtam a figurát. Lapított. Kidomborodik néhol. Fehér az egész, semmi sem más színű. Mintha porcelán lenne.
-Nem kellett volna nekem ajándékot venned-nem tudtam mit mondani, ezért csak az buggyant ki a számon, ami először eszembe jutott. 
A fiú halkan felnevetett. 
-Szívesen-válaszolt. 
Elnevettem magam, majd én is megköszöntem. 

Az utolsó két óráról elkértek minket. Megbeszélés volt, az igazgatónő összehívta a DÖK-ös diákokat. És miről volt szó? Persze, hogy a bálról.
Ezen a héten hirdetjük, a következőn a fiúk hívogathatnak, azután meg bál. Mi és még páran azt a feladatot kaptuk, hogy a szekrényekre ragasszunk szórólapokat. 
-Ne mond, hogy hidegen hagy!-bökött meg a Nathaniel.-Ez egy bál, te meg egy lány vagy. Furcsa, hogy nem érdekel.
-Te meg egy tizenhét éves srác vagy. Az furcsa, hogy téged igen.
Meglökött, mire én elnevettem magam.
-De most komolyan-fordítottam komolyra a szót.-Nem érdekel.
A szekrényhez illesztettem egy színes lapot, Nath egy csík celluxszal erősítette a vashoz.  
-Ha elhívnak el se mész?-tette fel a kérdést, miközben végrehajtottuk ezt a műveletet a további szekrénysornál.
-De. Nem akarom mások bálját tönkretenni, akkor megpróbálok jó képet vágni. 
Megfogtam még egy szórólapot és a szekrényhez tartottam. Egy rikító kék lap, aranyozott, dőlt betűmérettel. A bál témája a tél - azon belül annak a világa. Természetesen lesz bálkirálynő választás, de csak a tizenkettedikeseknek. Ezt legalább megúsztuk, szerencsére.
-Te kit hívsz?-szegeztem neki a kérdést. A szőke rám sem pillantott, pír öntötte el az arcát.
-Averyt szeretném-kezdte bizonytalanul, de félbeszakítottam.
-Biztos eljön veled, kedves lány, szerintem bír is téged.
Avery egy évfolyamba jár velünk, ő is DÖK-ös. Ő a csapat agya, végzősöket korrepetál. 
A fiú hálásan biccentett, majd csendben folytattuk tovább a munkát. 





6 megjegyzés:

  1. Nagyon-nagyon jó lett! És Lisander olyan aranyos!!! *-* <3 Hamar új részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbálom hamar hozni Panni, örülök, hogy tetszett :)

      Törlés
  2. Nagyon jó rész volt, mint mindig! :) Ez a bál nagyon érdekesnek ígérkezik. Várom az új részt! :)
    Ui.: Még egyszer köszi, hogy kiraktad a rajzot. Nagyon jól esik, és örülök hogy tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bogi, remélem a következők is tetszeni fognak. :)
      A rajz nagyon jó lett, hiba lett volna nem kitenni *--*

      Törlés
  3. Szia én két napja találtam rá a blogodra azóta le sem birtam rakni a telefonom. Olyan szinten nagyon jó hogy azt már szavakba önteni nem lehet. Minél elöbb folytasd

    VálaszTörlés
  4. Örülök Lili, hogy tetszett. Megpróbálok sietni, de nem ígérek semmit. :)

    VálaszTörlés