2015. április 18., szombat

44. FEJEZET

„Emlékszel arra, amikor azt mondtam ismerős vagy?


A hét rohamosan eltelt. A kedd délutánt Kentinnel és a francia beadandójával töltöttem. Igen, jó volt a megérzésem, nekem kellett megírni. Megkértem a fiút, hogy a témában (ami a kedvenc könyv volt) írjon pár tőmondatot és feljavítom, vagy legalább szavakat próbáljon kipréselni magából, csak volt egy probléma. Kentin életében nem fogott még könyvet kezében, szóval egy órát azzal töltöttünk, hogy kiderítsük, mit olvasott utoljára. Kemény százhúsz perc múlva kész lett a Lassie-beadandó (!!). 
Szerdán kiosztották (én a Zabhegyezőről írtam) és Kentin dolgozata egyáltalán nem volt különleges, valaki a TV újságról írt...De ami a legjobban meglepett, hogy Armin a Nem vagyok sorozatgyilkost választotta. Tényleg elolvasta, elkérte a Szörnyeteg Úrt is (az a második része). Alexy örült is, meg nem is. Először azt hitte, hogy beteg a tesója. Igen, beteg. Elmebeteg. 
Kentin kapott egy hármast Lassire, örültünk. (Armin egy ötöst kapott, amit persze Google barátjával ért el, mert a francia szótára egyetlen szava a "croissan"). 
Csütörtökön látogattam Frank bácsit, kaptam egy beutalót jövőhét hétfőre (dupla matekról, az az első két óráról fogok hiányozni, muhahaha). Bácsikám az őrületbe kergeti az orvosokat, hogy ő jól van, haza akar menni, de nem engedik. Karácsony előtt biztos nem.
Markus még nem adott hírt arról, hogy mit szándékozik csinálni ünnepekkor, Frank bácsi meg biztos nem lesz, kezdek kicsit parázni ettől a három naptól. Nem vagyok az az undorítóan ünneplő típus, de senki sem szereti egyedül tölteni a szentestét. Elég ijesztő gondolat. 
Pénteken megbeszéltük Violával, hogy a vasárnapot nálam tölti és veszünk festéket és kipingáljuk a szobám. Szóval dupla csajos nap. Bár Violával nem vagyunk lányosak, ezért is lettünk barátok, bár az egy hosszú történet, majd máskor.

Szombaton szeretek sokáig aludni, legalább tízig, de Rosalya mellett lehetetlen feladatnak bizonyult.
Arra ébredtem, hogy valaki ráfeküdt a bejárati csengőre. Nem akartam elhinni. Nyögdécselve vánszorogtam le a lépcsőn kutyám kíséretében, aki odavolt azért, hogy vendégünk van. Csak ő.
Kinéztem a kukucskálón. Drágalátos barátnőm volt az, aki még mindig vadul nyomta azt a kibasztott csengőt. Elfordítottam a kulcsot a zárban, résnyire kinyitottam az ajtót, hogy ellenőrizzem, hogy tényleg a lány-e. De ő beviharzott vihogva, becsapva maga után az ajtót.
-De szép ház!-Nézett körbe. Felém fordult, fülig érő vigyorral, izgatottságtól csillogó szemekkel. Legszívesebben felképeltem volna. Nem vagyok szalonképes reggel.-Felébresztetlek? 
-Mit keresel itt?-Ásítottam. A kezemet összekulcsoltam és a fejem felé emeltem. Nyújtózkodtam, mint egy macska. 
-Mondtam, kora reggel itt leszek!-Emelte a mutatóujját az óra irányába lelkesen, ami fél nyolcat mutatott-Egyébként nem hiszem el, hogy most ébredtél! Nem lehet valaki ilyen reggel!-Mutatott végig rajtam. Kíváncsiságból a cipős szekrény felett elhelyezett tükörhöz sétáltam. A hajam a szélrózsa minden irányába állt, az arcom annyira nem volt vészes, nem volt karikás a szemem. Egy Snoopys fekete pólóban voltam és barna skót kockás lábszárlengetős gatyában (új pizsi szett, a szexi eperkéset ki kell mosni). 
-Ja, remekül festek-sóhajtottam cinikusan. Zokni, aki még mindig ott csaholt mellettem. Odasétált Rosához, körbejárta, majd ráugatott. Tetszett neki. 
A lányt nagyon lefoglalta az eb, így volt időm elkészülni. Egy fehér csipkézett felsőt és fekete kardigánt vettem felülre. Alulra egy szintén fekete farmernadrágot. A gipszemre négy különböző zokni került: egy baba kék, amin van egy macskafej, egy citromsárga Nap felirattal, egy fehér alapon rózsaszíncsíkos és felülre egy szürke, amit apró fekete csillagok díszítettek. Hajamat lófarokba fogtam, majd lementem. Ugyan olyan volt minden, ahogy hagytam negyed órával ezelőtt. Barátnőm a kutyával fetrengett a padlón, minden más érintetlen. 
-Reggeliztél, vagy adjak kaját?-Fejtettem le Rosáról Zoknit.-Mert mi most reggelizni fogunk!
Hoztam egy kisebb sámlit, odatoltam a bejárati ajtó bal oldalára elhelyezett kis polchoz, majd levettem a tápot. Öntöttem a kutyusnak, de feltűnt, hogy Hedvig még nem jött le, nem is láttam a szobámban.
-Ó! Madártej! Megihatom?-Hajolt ki Rosa a hűtőből. Fogalmam sincs hogy került oda (mármint Rosalya), de mindegy. Bólintottam, mire felbontottam és dobozostul inni kezdte. Nagyon nőies jelenet volt.
Előkerült a Nutella, a Corn Flakes és a tej. Én az utóbbit tömtem magamba, míg barátnőm kent magának egy Nutellás kenyeret, amikor Elijah szobaajtaja kinyílt. Kótyagosan sántikált ki a zugából. Haja kócosan meredt az ég felé, türkizkék szemei alatt kialvatlanság hagyott nyomot. Nagyokat ásítva lépdelt felénk, kék Amerika kapitányos pólója ráfeszült kidolgozott felsőtestére, ugyan olyan lábszárlengetős pizsama alsóban volt, mint én, csak neki sima fekete volt. 
-Jó reggelt!-köszönt, amint a konyhába ért. A kávéfőzőhöz sétált, feltette főni a reggeli italát. Közben a reggeli felől érdeklődött.
-Müzli, vagy nutis kenyér-válaszoltam. Testőröm némi hezitálás után az előbbi mellett tette le a voksát, hisz azt egyszerűbb elkészíteni. 
-Khm-vonta magára a figyelmet Rosa-Nem akarsz esetleg bemutatni?
-Ja, de. Elijah, ő itt Rosalya, egy barátnőm. Rosalya, ő itt Elijah, a testőröm. 
-Testőr, wow!-Ámult a lány, mire Elijah felkacagott.
-Ja, afféle mindenes. Testőr, sofőr, szobajány...-sorolta játékosan az ujjain számlálva, mire elnevettem magam. 
Amíg elfogyasztottuk a kaját, elbeszélgettünk, majdnem mindenről. Tanulásról, alváshiányról, miért nem adnak értelmeset a TV-ben (fontos téma), továbbtanulásról, melóról. Rosa már a harmadik szendvicset falta, miközben itta testőröm minden szavát. Én csendben elnyammogtam a müzlimen (bár azt nem lehet csendben enni, hangosan csámcsogtam, de ez sem volt elég, hogy egy percre is rám figyeljenek. Ne vegye senki féltékenykedésnek, de már engem is zavart a saját emésztésem.) Olyan kilenc óra tájt léptünk ki a ház kapuján. 
-Na és most?-néztem barátnőmre, aki mosolyogva indult meg a fagyos útszakaszon.
-Csak kövess!-Megragadta a csuklóm, majd mikor biztosan haladtam mellette belém karolt. Vigyorogva, teljes átéléssel magyarázta, hogy milyen ruhát vett magának. A-vonalú loknis, mini tüllruha sárga színben. Romantikus hangulatú, pánt nélküli, mell alatt húzott fazon. Majdnem tíz percig ecsetelte, hogy az a ruha a lelki társa, mígnem megérkeztünk.
-Ez nem az L butikja...-Néztem a koszorúslány ruhaboltra. Össze se lehetett mérni a kettőt. Ami előtt álltunk, az egy szalon volt, az a profinak látszó. Még kintről is megcsapott a fűszeres parfüm és liliomillat, ami bentről jött. A kirakat dizájner ruhákkal mutatta, mennyire puccos ez az üzlet. Ezzel szemben az L boltja meghitt, néhány ruha ízlélesen kihelyezve a kirakatba, hogy jól meg lehessen nézni. Egyméretű a két bolt, de ami előtt nézelődtem cipődobozhatást keltett. Amúgy se szeretek vásárolni, de amikor Rosa behúzott egy "ne parázz, tök jó lesz!" mondattal a szalonba, gondoltam egyet s mást az anyáról. 
Belépésünket az ajtó felett elhelyezett csengő jelezte. A nő, aki egy kiszolgálópult szerűség mögött ült, felkapta a fejét az érkezésünkre. Segítőkészen elvette tőlünk a kabátunkat, fogasra rakta. Rozsdavörös hajkoronája rövid, mégis makulátlan volt, zöld szemeit szemüvege mögül rajtunk legeltette kíváncsin. Ruhája egy fehér az üzlet nevével és logójával ellátott nadrágkosztümből állt. Úgy nézett ki, mint a kőművesek, csupán női verzióban. Bár személy szerint szívesebben lennék kőműves. 
Barátnőm ledarálta a középkorú nőnek, hogy nekem kell ruha, milyen alkalomra, satöbbi, satöbbi, majd leültette Rosát egy fotelba (az ülőalkalmatosság mellett még rágcsa is volt kitéve, beszarás), míg engem alaposan végigmért a nő. Fordultam, méretet vettek rólam, majd leültettek engem is. Kemény öt percet vártunk, amikor a nő előjött, hogy mehetek próbálni, bevitte a ruhákat (!!). Fáradt sóhajjal húztam el a függönyt és magamra kaptam az első ruhát, egy fehéret. A flitteres csodakölteményben levegőt se kaptam. A mellkasrésze volt kirakva diszkógömbhatású flitterrel, az szoknya része meg sifon. Leszavaztuk, mert ha rávetődött a fény vakított. 
A második egy méregzöld tüll ruha volt, szív alakú kivágással, egyszerű, redős lábközépig érő szoknyarésszel. Elég érdekesen mutatott rajtam ez a szín, egyértelmű nem mellett döntött mindenki.
A filmekben általában úgy van, hogy hozzák a bűvös harmadikat és az lesz a ruha. Hogy mindenki első látásra beleszeret, megveszik, és boldogan hazamennek. De ez a kőkemény valóság. A harmadik ruhát követte a negyedik, ötödik, majd a tizedik is, amíg tizennyolcaska személyében rátaláltunk a megfelelőre. Egy fehér csipke vintage retro miniruha, egy vékony bőrövvel a derekán. Nekem is tetszett, Rosa megőrült érte, így ő megvette nekem karácsonyi ajándékként. Az árát látva csillagok kezdtek táncolni a szemem előtt, felajánlottam, hogy felezzünk, de barátnőmnek volt törzsvásárló kártyája (??), így csak az ötven százalékát kellett kifizetnie. Hogy van egy ilyen helyre kártyája, örök rejtély. 
Elmúlt egy, mire Rosalyáékhoz érkeztünk. Nem volt otthon senki, így letettük a ruhákat a kanapéra és rendeltünk kínait. Természetesen a törzshelyünkről vettük. Letelepedtünk a földre, bekapcsoltuk a TV-t, ahol valami gagyi beszélgetős műsort sugároztak. Rosa valami csípős szart evett, amire ha már rá néztem könnyezett a szemem, én maradtam a jól bevált egzotikus- és omlós csirke +krumpli menünél. Közben megbeszéltük, hogy minden kérdésnél, amit feltesznek nézzen rám, vagy legalább pillantson felém, mikor válaszol. Ha hülyeség, adok egy jelet. Megbeszéltük, hogy beleiszom a poharamba. Úgy sem iszom alkoholt, ha meg lebukunk, a B terv az, hogy Rosa a pohár fenekére néz. Minden meg van oldva. 
Megcsörgetett minket L, hogy öt órákkor jön értünk Lysander, 
Rosalya ruhája
így elkezdtük a készülődést. Először barátnőm lett tettre kész, és meg kell valljam, most az egyszer nem túlzott. A ruhája remekül kiemelte az alakját és idomait, az ugyan olyan magassarkújával. A haját kivasalta, natúr smink takarta a bőrhibáit és kész is lett. Ez gyorsan hangzik, de másfél óra kellett hozzá. 
Felvettem a ruhám, Rosa adott egy balerinacipőt. A hajamat kontyba fogta és vitt fel egy szolid sminket. A végeredmény szerintem nem lett rossz, 
barátnőm szerint-aki megcsinálta, mert ragaszkodott hozzá-, szexi 
Abby ruhája
lettem. Ja, be van gipszelve a bal lábam, de dögös vagyok.
Az említett időpontban begurult az autó Rosáék háza elé. Felvettünk egy-egy kardigánt, majd kimentünk a fiúhoz, aki illedelmesen, a kocsiból kiszállva várt minket. A gyér lámpafényben csak az alakját láttam kirajzolódni, a kocsiban mértem végig. Az anyósülésen ülve néztem, hogy vezet, megmosolyogtatott a látvány. Ugyan úgy nézett ki, csak egy kicsit mégis más. Nem tudom hogy magyarázzam meg, amolyan Lysanderes kinézete volt.
-Na?-Hajolt előre Rosa a hátsó ülésből.-Lys, hogy tetszünk?
A fiú arcán összefutottak a nevetőráncok, halvány vigyorral válaszolt, hogy jól. Erre a lány kikérte magának, rengeteget készültünk címszóval.
Lysander mosolyogva csóválta a fejét. Tekintete átsiklott rajtam, végigmért, majd egyenesen a szemembe bámult. Elmosolyodtam én is, lehajtottam a fejem. Talán el is pirultam, de csak egy kicsit!
-Elbővülök vagytok-válaszolta a sofőr. Na ekkor pirultam el nagyon.
-Na azért!-csapta össze elégedetten a tenyerét Rosalya és hátradőlt. Lys és én halkan felnevettünk.
Befordultunk a fiúk utcájába. Nem éreztem azt, mint Nathanielnél, hogy majd' kiugrik a szívem a helyéről. Elfogott az a bizonyos biztonságérzet, nem volt bennem megfelelési kényszer. Csak a barátaimmal és a szüleivel vacsorázom. Ennyi az egész.
A motor leállt. Lys kihúzta a slusszkulcsot, kinyitotta Rosalyának az ajtót (előbb kiszálltam), majd a bejárati ajtó előtt összenéztünk. Rosa ment elől, mi mögötte. Lysanderrel összefonódott a tekintetünk. Mindketten lenéztünk a kezeinkre. Az ő keze megmozdult, de nem a kezem irányába. A derekam felé igyekezett. Mielőtt átkarolt volna, rám nézett, hogy megakadályozom-e. Nem hezitáltam, futópillantást vetve rá megfogtam a kezét és segítettem a mozdulatban. Éreztem, ahogy a karja a derekammal összeforr, közelebb lép hozzám, alig pár centi választ el. Alig hallottam a fülemben dübögő vértől, már nem pirultam el, csak elmosolyodtam. Utoljára szemeztünk még Lyssel. Ő is mosolygott, bár volt egy kis zavar a tekintetében, de vigyora őszintének tűnt.
-Mehetünk?-Vigyorgott ránk az előttünk álló lány. Aprót biccentettünk szinkronban, majd kinyílt az ajtó és megkezdődött az este.
Amint beljebb léptünk megcsapott a kajaillat. Pár órája ettem, de olyan jó illatok terjengtek, hogy összefutott a nyál a számban. Még beljebb mentünk, a fiúk konyhájában már kész ételek voltak. L odament a barátnőjéhez és egy gyors csókkal köszöntötte és megjegyezte, hogy lélegzetelállító ma este. Ja, és nekem is köszönt.
-Hát megjöttetek!-Lépett ki a konyhából egy néni. A szó szoros értelmében néni. Kis köténykével, fejkendővel és a maga cukiságával. Azonnal megkedveltem, áradt belőle a kedvesség és a báj. Na meg az őszinteség. Az én anyámmal össze sem hasonlítható. Belőle más energiák sugároznak, csupa rosszak. Hiába gyönyörű, belül rohad. Cinikus humora egyáltalán nem mondható kedvesnek, bájosnak meg főképp nem. 
A fiúk anya elém állt, elléptem Lysandertől,  a kezemet nyújtottam, elhadartam a szokásos bemutatkozós szöveget. Ő is elmondta a nevét, de megkért, hogy szólítsam Laura néninek. Egyre jobban tetszik nekem az a nő.
Befutott az apjuk is. Ő is az a tipikus "bácsi", őt is azonnal a szívembe zártam. Leültünk az asztalhoz, a főhelyre a fiúk apja, a jobbjára Laura néni és én, baljára L, Rosa és Lysander. 
Laura néni hozta a levest, ami isteni volt. Ketten Rosával agyon dicsértük, aminek Laura néni nagyon örült. Nem is olyan volt az egész, mint képzeltem. A srácok szülei már be is fogadtak, csak a nevünket kellett megmondani. Csak olyan alapvető dolgokat kérdeztek, hogy "mikor jöttünk össze?", semmi durvát, mint például "van-e priuszod?" (meg tőlem a gipszemről is érdeklődtek). Le tudtam olvasni barátnőmről, hogy hatalmas súlytól szabadult meg. Meg hogy ízlik neki a leves.
Jött a második, ami talán még finomabb volt, mint a leves. Csirke volt és krumpli, de akkor is...isteni volt. A mi párosunktól is megkérdezték, mi két hónapot mondtunk. Megemlítetük, hogy ebben az évben érkeztem, ilyesmi. Megkérdezték, hogy hova jártam, erre elmondtam, hogy a Betranchebe. Laura néni megvakarta a fejét, majd ránézett a fiára.
-Lysander, nem oda mentél felvételizni?-Az említett fiú felé kaptam a fejem. Össze volt zavarodva, teljesen lefagyva pislogott rám. Tekintetét rajtam legeltette, ami már zavaró volt. Sőt, kínos. Nem reagált arra, hogy végigsimítottam a karján. Teljesen eltűnt.
-De, de-terelte magára a figyelmet Lys bátyja, észlelte, hogy öccse nincs a helyzet magaslatán.-Mi is elkísértük-mutatott barátnőjére és magára.
-Jé!-Nézett rám elkerekedett szemekkel Rosa.-Akkor láttalak! Emlékszel, mondtam, hogy ismerős vagy!
Féloldalas vigyorra húztam a szám és lehajtottam a fejem. Ha akarnám se tudnám elfelejteni. A frászt hozták rám. 
-Tesztet legalább?-Néztem rá mosolyogva.
-Nagyon! Ugye gitároztál?-Ujjongott.
-Meg csellóztam, meg zongoráztam-egészítettem ki. Elég furcsán nézett rám L, így megmagyaráztam.-A vizsgára jöttetek nem?-Bólintottak.-Ahány hangszeren játszol, azzal le kellett vizsgázni.
-Három fajta hangszerrel?-ámult el barátnőm.
-Kettő a felvételkövetelmény, de tanítanak egy harmadikat az iskolában, de ezt már tudjátok szerintem-magyaráztam. A fiúk apja elismerően bólintott, Laura néni megígértette velem, hogy zenélek majd neki. Örömmel mondtam igent, azzal a feltétellel, hogy majd főz levest. Erre a ő felkacagott, és ő is megígérte. 
-Még nem kóstoltad az almás pitét, akkor azonnal meggondolod magad!-nevetett L, majd vele Lys és az apjuk.
És nem tévedtek. A desszertnél módosítottam az ígéretet. Laura néni bármely világsztár konyhájában megállná a helyét. Lehet elfogult vagyok, hisz az én anyám borzasztó szakács. Volt. Borzasztó szakács volt.
Tizenegyet mutatott az óra, mikor végeztünk a vacsorával. Elbúcsúztunk, majd beszálltunk Lysander kocsijába. Először Rosát dobtuk haza, majd a város másik végére, azaz hozzám igyekeztünk. 
-Kérdezhetek valamit?-fordultam sofőröm felé. Mosolyogva biccentett, bár nem vette le a szemét az útról.
-Mi volt ez a vacsorán? Úgy értem...-szabadkoztam. Zavartan a hajamba túrtam, majd megállapítottam, hogy nem sértő, amit mondani fogok.-Tudod, hogy értem.
A következő pillanatban a kocsi megállt. Nem volt időm felfogni a dolgokat, az én oldalamról nyílt az ajtó, a fiú bámult vissza rám.
-Gondoltam sétálhatnánk-nyújtotta felém a kezét. Elfogattam, kiszálltam a járműből. Lys lezárta a kocsit, majd hazafelé kezdtünk baktatni.
-Emlékszel arra, amikor azt mondtam ismerős vagy?-Kérdezte felém se nézve.
-Persze, a frászt hoztad rám!-Nevettem fel halkan, majd a fiú is.
-Nem volt szándékom-a gyér lámpafényben nem láttam az arcát, csak körvonalait kirajzolódni, de sejtettem, hogy mosolyog.-Lehetek veled őszinte?
-Persze.
-Nagy álmom volt bejutni a Betranchebe. Már a kilencediket ott akartam kezdeni, de nem vettek fel. Kilencedikben fél évében megint meg akartam próbálni, de miattad nem tettem-elkerekedett szemekkel néztem rá. Folytatta.-Mert láttalak. Láttam, ahogy játszol a zongorádon, és hogy nem élvezed. Amikor rám néztél. Bár lehet nem rám néztél, csak úgy a közönségre, de én úgy éreztem, mintha rám néztél volna-zavartan felnevetett. Ez amolyan erőltetett kacaj volt, éreztem a hangjában a bizonytalanságot, és ez engem is feszélyezett. Igazából csak emésztgettem a hallottakat, nem tudtam még befogadni az infót.-Őrültnek gondolhatsz.
Rám nézett. Nem tudtam mit reagálni, csak annyit mondtam:
-Nem vagy őrült. Ha az vagy, akkor mi vagyok én?-tártam szét a karom értetlenül.-Bonyolultabbnál bonyolultabb szituációkba keveredem, néha szeszélyes vagyok, ráadásul csökönyös és cinikus. Állati elcsépelt humorom van, néha szar is, sokszor elmebetegeztek már le, és ami a legszebb a dologban az egészben, hogy engem ezek egyáltalán nem érdekelnek! Bűn, hogy jól akarom érezni magam?
Összenevettünk a fiúval. A mellkasomra az évek alatt helyezett súly már nem fojtogatott annyira. Bár néha észre se veszem, olyan régóta mar már.
-Ha ez vigasztal, szerintem egész normális vagy-nézett rám Lysander. Igaz az arcát nem láttam, de azonnal zavarba jöttem.-Legalábbis nekem az vagy.
-Elmondhatnád ezt a bácsikámnak is-humorizáltam. Mindketten felnevettünk, bár én nem őszintén. Az egészet csak figyelem elterelésnek dobtam be. Nem tudtam volna mit reagálni.
-Nem voltam jó azon a vizsgán-rántottam vállat. A kezemet szorosan az oldalam mellett tartottam, rázott a hideg.-Féltem. Nagyon.
-Ez természetes egy vizsga előtt. 
-De én nagyon!-hangsúlyoztam ki a szót.-Abban az egy hónapban, amikor készültem a vizsgára, remegett a kezem. Nem is remegett, rángatózott! Nem tudtam játszani. Fogalmam sincs, hogy hogy sikerült.
-Csodálatosan játszottál, nem tudom miért aggódtál-bókolt. Zavartan felnevettem, majd mintha nem mondott volna semmit folytattam.
-Miért akartál a Betrancheben tanulni? Nincs semmi különleges benne, nekem elhiheted. 
-Azért jártam volna, amiért te-adta a frappáns választ. Hát igen. Mindenki egyvalamiért járna oda. Hogy megéljen abból később, amit szeret.
-Nekem nem volt választásom. Csak megfelelni szerettem volna.
-Kinek?-Jött a kérdés. 
-Mindenkinek, aki nem hitt bennem, de legfőképp anyának. Sosem hitte, hogy képes vagyok valamire-mondtam ki. Fájt. Nagyon. De ez volt az igazság. Mindig megcáfolt, mindig az arcomba nevetett, miután elrontottam valamit, és azt kántálta, hogy megmondtam. Ha hibáztam-és az előfordult párszor-, akkor csak lekiabált. Nem voltam tökéletes. És ezt mindig az orrom alá dörgölte.
Sokáig sétáltunk némán. Én a gondolataimba merülve, a fojtogató sírógörccsel, amit próbáltam elfojtani. Lysander meg mint úriemberhez illik, hallgatott. 
-Óriási közhely, de-kezdtem bizonytalanul, szinte elhaló hangon.-De én  mindig is apás voltam.
Kínos mosolyra húztam a szám, beletúrtam a hajamba. A térdem megremegett az éjszakai mínuszban.
-Fázol?-vette észre a fiú, hogy mindjárt jégcsappá változom.
-Áh-legyintettem.-Rá se ránts.
Lys hezitálás nélkül levette magáról a kabátot és közelebb lépett hozzám, hogy rám adja. Automatikusan hárítottam, megragadtam az egyik csuklóját. Jéghideg volt.
-Te is fázol-adtam az egyszerű magyarázatot. Az csak halkan felnevetett.
-De te is-állt meg velem szemben. Égkő szemei világítottak, mint a macskáké, közel volt hozzám, de azért mégsem. Olyan karnyújtásnyira, tisztes közelségbe, ahogy azt illik.
-Megfázol-suttogtam.
-Értem aggódsz?-nevetett fel jóízűen. 
-Betegesebb vagy mint én-kuncogtam. Lys egyetértően bólogatott, mire felnevettem. Kialakult egy bizonyos padhelyzet. Ő sem engedett, én sem.
Lepillantott a kezemre. Mind a két markommal szorítottam a csuklóját. Amint észleletem, hogy észrevettem, hogy nézi, elengedtem. A fiú újra rám nézett, a kezét a újból a derekamra csúsztatta és közelebb húzott magához. A gyomrom liftezett, még jó, hogy sötétben voltunk, a fejem almához hasonlíthatott. Szorosan hozzáhúzódtam, ő oldalról átkulcsolta a jobb kezét a derekamon és a vállunkra fektette a kabátot. Önkénytelenül is elmosolyodtam a megoldáson.
-Így jó?-suttogta. Minden egyes porcikám beleremegett a közelségébe, a leheletét éreztem a bőrömön. Mintha ezer bogár mászkált volna a bőröm alatt. 
Aprót biccentettem, majd az én szabad kezemet az övére kulcsoltam. A jégcsappá fagyott ujjaim nem is fáztak már oly nagyon.
-Jéghideg a kezed. Még hogy nem fázol-tekintett le az említett testrészre. Jobban megszorította, amitől elöntött a forróság. A szívem hevesen kalapált, a pulzusom az egekben lehetett. Lassan sétáltunk egymás mellett a kihalt útszakaszon, beszélgetve. Igazából csak a  Betrancheről volt szó. Kérdezgetett, én válaszoltam. Mindegyik válasz igaz volt, néha elég viccesnek hatott pár válasz, de nem hantáztam. Egészen hazáig kísért, az ajtóig. A kilincsre fektettem a kezem, tanácstalanul néztem, a fiúra, aki már elkezdett lefelé lépdelni a lépcsőn.
-Hé!-szóltam utána suttogva, a épphogy meghallotta. Megfordult, tekintetét az enyémbe fúrta várva, hogy mondjam.-Csak...csak meg szerettem volna köszönni. Mindent.
Mosolyogva biccentett, majd elsétált. Addig néztem utána, míg el nem nyelte az alakját az esti sötétség. Nem nézett vissza. Határozottan ment, biztos voltam benne, hogy tudja, hogy figyelem. Halkan felnevettem a gondolatmenetre, majd a fejemet csóválva bementem a házba. 
Nem mondtam, hogy megjöttem, az egész nappali sötétbe burkolózott. Ledobtam a cipőt a lábamról (az egyikről), majd próbáltam a lehető leghalkabban odaosonni Elijah szobához. Be volt csukva az ajtó, nem akartam felkelteni a kopogással, ezért csak benéztem a kulcslyukon. A szobában nem volt fény, így megnyugodva lépdeltem fel a lépcsőn. Elmúlt éjfél, így csak lemostam a sminkem, felvettem a pizsim és az ágyba dőltem. Zokni mellém tekeredett (megvárta, amíg hazaérek), majd egyenletes szuszogással jelezte, hogy elaludt. 
Nem sokkal később engem is elnyomott az álom. Álomképet nem láttam magam előtt, teljesen kikapcsoltam az agyam. Nem gyötört semmi, könnyen aludtam el, mosolyogva.
Bárcsak tudtam volna, hogy ez is csak egy kivételes alkalom volt. 

8 megjegyzés:

  1. Imádom! *.* Izgalmas fejezet volt, de az utolsó mondat láttán még jobban várom az új fejezetet. Érdekesnek hangzik. Én már arra vagyok nagyon kíváncsi, hogy amikor Abby elszökött Franktől és az erdőbe került ki volt az akivel találkozott, de mindent a maga idejében. Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra még várni kell Bogi, de idővel az is kiderül! ;)
      Köszönöm, igyekeztem. Szerintem a szokásos napon lesz, da ha csúszik előre bocsánat! :)

      Törlés
    2. Nem baj, megéri várni rá. :) Mindenkinek van magánélete, nem lehet elvárni hogy folyton csak egy dologra fókuszáljon az ember. :D

      Törlés
    3. Köszi a megértést Bogi, nagyon aranyos vagy! :)

      Törlés
    4. Én csak azt mondom, ami szerintem igaz. :) Köszönöm! Egy-egy ilyen válaszoddal feldobod a napom! :)

      Törlés
    5. Te is az enyémet, hidd el! ;)

      Törlés
  2. :D nagyoon szuper lett! Tudom hogy úgy sem árulod el (mert te kis gonosz vagy!:P) de én azt várom már nagyon hogy (ha egyáltalán tervezi) Lisander mikor és hogyan szeretne végre szerelmet vallani! *-* annyira cunca lenne! <3 a rajongó táborod üzeni: " IMÁDUNK DORINA!!!" *-* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eltaláltad, gonosz vagyok, nem mondok semmit! :D
      A rajongó táboromnak üzenem: IMÁDLAK ÉN IS TITEKET! <3

      Törlés