2015. április 4., szombat

43. FEJEZET

Karácsony, érett tizenegyedikesek



Kérdés: Mit csinál Abby vasárnap délután, amikor tanulnia kéne? 
Válasz: Biztos nem tanul.
Igazából nem is az én tehetek róla, minden közbejött, így hétfő reggel, készülődés közben szembesültem vele, hogy két témazárót is írunk, én meg bele se néztem a tankönyvekbe, így reggel, mikor megszólalt a telefonom ijedten pattantam ki az ágyamból.
-Mi?!-szóltam bele hisztérikusan.-Mond, hogy viccelsz!
Erre a szőke fiú csak belenevetett a telefonba.
-Csak mellékesen kérdeztem. De komolyan, ki se nyitottad a tankönyveidet?
-Ha-ha. Nagyon poénos. Mit akarsz így-gyorsan az órára futtattam tekintetem.-Fél hatkor?
-Érted megyek-jelentette ki.
-Meg se kérdezz!-nevettem fel.-Kérek húsz percet.
-Akkor húsz perc-tettem le, majd készülni mentem. Fehér alapon fekete csíkos hosszú ujjúból, fekete csőnadrágból és négy rikító sárga zokniból állt a hétfői szettem, a hajamat kiengedtem. Bedobáltam a szükségeseket a táskámba, a konyhában kajapénzt is tettem be, írtam Elijahnak, hogy hamarabb elmentem. A telefonomat előhalásztam a táskámból, hogy írjak Kentinnek, hogy ma ne jöjjön értem, de megelőzött. Egy olvasatlan SMS-t jelzett a készülék a fiútól. Megnyitottam, nem volt semmi felettébb érdekes, csak megüzente, hogy ma nem jön suliba, sportorvoshoz megy, így nem jön értem, meg hogy vigyem neki a házit (és hozzátette, hogy tegyek be egy francia szótárat, csak úgy nézegetni...). Van egy olyan sejtésem, hogy én fogom megírni a francia beadandóját.
A vállamra csaptam a fesztiváltáskámat, felvettem a jobb lábamra a hótaposót és megindultam. Nath a házunk előtt állt, háttal nekem. A szomszédos házat bámulta, ahol a néni, akit már említettem, ép produkálta magát.
-Régóta vársz?-léptem mellé. Szembe fordult velem, így végig tudtam mérni. Haja gondosan oldalra fésülve, méz szemeit a gyér napfény megvilágította, így még jobban szőke herceg beütésű egész lénye. Fekete szövetkabátot viselt mogyoróbarna nadrággal. Még így télen, amikor mindenki úgy néz ki, mint egy felpuffadt nyalóka, ő akkor is elegáns. 
-Csak most jöttem-mosolygott rám. Egy gyors öleléssel köszöntött, majd elindultunk. 
Az iskolába vezető utcába kanyarodtunk, miközben beszélgettünk. A szőke fiú elmesélte, hogy minden a legnagyobb rendben, jobb nem is lehetne, köszönhető nekem. Amber sem pocskondiázott mikor elmentem, csak hallgatott.
-Egész este nem szólalt meg, és ezzel rekordot döntött-viccelődött Nath, mire jóízűen felnevettem. 
Elhatároztuk, hogy elmegyünk kávét venni, így a parkot megkerülve elértünk a Starbuckshoz. Sokat hallotta már a kávézóról, mindig be akartam menni, szóval amikor bejutottam mindent és mindenkit megnéztem. A felszolgálót a kelleténél hosszabb ideig figyeltem, a húsz év körüli kis csaj zavartan lehajtotta a fejét, és kiszolgálta az előttünk állót. Én egy Caramel Macchiatot kértem, Nathaniel egy Lattét. Ki akartam fizetni, de ragaszkodott hozzá, hogy ő fizessen, így a tőle kapott forró italt kortyolgatva léptünk ki. 
A poharakat névre szólóan írták, én a harmadik nevemet írattam rá, Nath meg a Nathanielt. Logikus. 
Odafelé a fiú a  Betrancheről faggatott. 
-Hogy érted, hogy nem volt jó?-kerekedett el a szeme. 
-Úgy, hogy nem-kortyoltam bele a forró nedűbe.-Túlhajszoltak minket, szoros napirendünk volt, nulla pihenővel. Szar volt. 
-Tudod, mások hálásak lennének azért, hogy bejutottak oda-szúrta oda gúnyosan.
-Igen, mások-hangsúlyoztam ki, majd megittam az utolsó korty Macchiatot.
Nath csak elmosolyodott, tisztában volt vele, hogy a vitát megnyertem, inkább nem mondott semmit.
Negyvenkor értünk be a suliba, lepakoltunk a DÖK-be, majd én a terembe, Nath az igazgatónőhöz indult. 
-Sziaa!-köszöntött Alexy, a szokásos "öljünk meg reggel egy öleléssel" üdvözléssel.-Kentin?-kérdezte, miután letette.
-Sportorvos-zártam le ennyivel, majd Rosa mellé telepedtem, aki nyitott szemmel aludt.
Mint kiderül, egész este a törire és biológiára magolt (mint kiderült azokból írunk), így nem volt a toppon. De őt ismerve első óra után túl is lesz rajta.
Első két óránk történelem volt, amiben Mr. Faraize megkegyelmezett (franc tudja miért, pedig folyton az idegeire megyünk) és összefoglaltunk, ami négy oldalt vett igénybe. Huh.
Szünetben Alexyvel felvásároltunk mindent, ami a megtetszett a büfében, így a teremben falatoztunk. Rosa egy szendvicset tolt magába, Viola francia drazsét eszegetett, Alexy forrócsokit ivott és csórt pár kekszet (kiélvezte, hogy nincs Kentin), Armin a kóláját húzta meg, én meg magamhoz vettem a gumicukorkígyót és gumicukorkukacot. Felváltam ettem belőlük, és próbáltam összehasonlítani, hogy melyik a "jobb". Egy ideje nem tudtam eldönteni,ezért megkérdeztem.
-Szerintetek a gumikukac vagy a gumikígyó?-mutattam fel mind két variációt. Alexy és Rosa a kígyón tette le a voksát, Viola a kukacra szavazott, egyedül Armin és én voltunk tanácstalanok, ő is elkezdte felváltva eszegetni a cukrot, de ugyan olyan tanácstalan maradt. 
-Ugyan olyan az íze-tette le a zacskót mellém.
-Nem is!-förmedtem rá.-Ez-emeltem feljebb a jobb kezem, amiben a gumicukorkukac volt.-Édesebb, de ennek-nyújtotta, ki a bal kezem, amiben a kígyók voltak.-Jobb az utóíze. 
A kocka srác kicsit átgondolta a hallottakat, majd megvonta a vállát.
-Tévedsz.
-Te tévedsz, nekem van igazam!-vigyorodtam el elégedetten. Ezen persze összevitáztunk, én mondtam a magamét, miközben a fiú a saját igazát védte. 
-Ti most tényleg azon kaptatok össze, hogy melyik műanyag a finomabb?-vonta fel a szemöldökét gúnyosan Peggy. Abbahagytuk az éppen folytatott beszélgetést, kínosan meredtünk a suliújságosra. Be kellett látnunk, hogy igaza van, ezért kiegyeztünk egy "döntetlenben". Alexy elkunyizta a gumicukrot, így ő takarította el, én a vásárolt nyalókákat kerestem elő. Epres és zöld almás közül választhattam. Végül az utóbbit kibontottam és a számba vettem. 
-Ez jobb-emelte fel Amrin az epreset, majd bontogatni kezdte. Összeszűkült szemekkel, szikrákat szóró tekintettel meredtem rá. 
-Megint tévedsz!-nevettem fel.-Szar az ízlésed!
-Talán neked!-vihogott ő is. Nem tudtam mit mondani, hirtelen felindulásból belenyúltam a mellettem ülő Viola drazsészacsijába és megdobtam Armint. Elröhögte magát és visszadobta. Fogalmam sincs, hogy süllyedtünk ilyen mélyre, de két zacskónyi édességet egymásra hajigáltunk. Amikor elfogyott a "lőszer", a hasunkat fogva röhögtünk. Arminnak felment az orrába egy drazsé, így azon nyafogott, persze mindenkiből kitört a röhögés. 
Jelzőcsengőre mindenki beviharzott a terembe, még Melody is. Amint meglátta, hogy mi a könnyezünk a hahotától és körbevesz minket egy kisebb csokitenger, ránk ordított, hogy takarítsuk össze. Mi megszeppenve összenéztünk. Egy vállrántással felálltam, szedegetni kezdtem az elhajított édességet. 
-Nem méltóztatnál segíteni?-néztem felvont szemöldökkel a kocka fiúra. 
-Asszony, ne zavarj!-förmedt rám, majd elővette a PSP-jét és nyomkodni kezdte.
-Asszony mi?-nevettem fel, majd feltápászkodtam a földről. Odasétáltam a fiúhoz, kihúztam a nyalókát a szájából és a homlokához nyomtam. Ott is maradt.
-Ezt megérdemelted!-nevetett Rosa. Peggy pedig lehímsovinisztázta. 
-Miért?!-nyávogott.-Abby, azonnal szed le!
-Oké, nyugi van-töröltem meg a szemem. Ismét odasétáltam mellé, megragadtam a nyalókapálcikát.-Gondolj valami szépre-mondtam neki, és reakcióidőt sem hagyva lerántottam a nyalókát a homlokáról. A feketeség felkiáltott, érdeklődött anyám egészségi állapota iránt. Kim már a földön fetrengve röhögött, ugyan úgy mint Dajan. A kosaras srác mellém állt és megkért, hogy "neki is csináljam meg".
-Ember, te nem vagy ép!-nyávogott Armin, miközben a tenyerét a homlokához szorította. Dajan mivel látta, hogy a kocka mennyire szenved, még jobban akarta. Azt mondta: Ha Arminnak fáj, nekem tuti nem fog.
Én csak vállat rántottam, kidobtam a kezemben maradt, Armint megjárt édességet. 
-De biztos?-vontam fel a szemöldököm és a kosaras fiúra néztem. Ő vadul bólogatott, mire kivettem a számból a nyalókát és -pipiskednem kellett ugyan-, de a homloka közepére ragaszkodtam.
-Így olyan, mint egy unikornis!-lépett elé Viola, hogy közelebbről megszemlélhesse. Gondolom "lefényképezte" agyban, hogy le tudja rajzolni. 
-Ja, mint egy barna póni!-röhögött Castiel. Dajan nem szívta mellre, hogy a Vöröske a bőrszínével tréfál, jobb barátok ahhoz, hogy ezen fennakadjanak. 
-Na, tépjétek má' meg!-ordított Kim, mire kántálni kezdte az osztály, hogy "tépd a fekát!". Érett tizenegyedikesek.
Leültettem Dajant, mert nem értem el, és egy "gondolj valami szépre" mondattal megfosztottam a nyalókától. A srác a fejéhez kapott, felkiáltott és pár cifra szóval illette úgy az egész családomat. A lányok visítva röhögtek, a fiúk összepacsiztak a két "áldozattal" és megállapították, hogy Armint veri az asszony, Dajan meg hülye. 
-Mi folyik itt?-lépett be az ofő, mire mindenki bekiáltotta, hogy "semmiii", és próbáltunk angyali arcot vágni. Mr. Faraize nevetve csóválta a fejét, majd elküldte Melodyt seprűért, mert a drazsé a földön maradt. Hoppá.
-Nincsen tanár?-lelkesedett be Alexy, hisz pont biológia lenne. 
-Nem, Miss Bush beteg-válaszolt a tanár. Mindenki üdvrivalgásban tört ki, Amrin eldobta a tankönyvét, hogy neki az nem kell soha többé, de az ofő tájékoztatott, hogy csak ezen a héten, legfeljebb jövőhéten még. Nem baj, mi azért örültünk.
Szóval négy óra zsinórban Mr. Faraizzel (merthogy előtte volt egy dupla töri, most helyettesít, és ezután lesz ofő), így megbeszéltük a halaszthatatlan dolgokat. 
-Az első, és legfontosabb-kezdte az ofő.-Az osztálykarácsony. 
Az osztály egy emberként kiáltott fel, mindenki kifejezte, hogy neki mennyire tetszik, vagy épp mennyire várja az ünnepet. Dajan odament az ofőhöz és megölelte (??). Szegény férfi nem igazán tudta hova tenni a reakciót, eltolta magától a fiút.
-Fiam, neked miért zöld a homlokod?-kérdezte a tanár. Na akkor mindenki hahotába fogott, legalább tíz kemény percig magyaráztuk nevetve, hogy nem történt semmi.
Mr. Faraize idegesen dörzsölte az orrnyergét, próbált bennünket csitítani, de észrevette Armint is.
-Buddhista lettem!-mutatott a vörös pöttyre a homlokán. Már fulladozva röhögtem, Kim nem érezte az arcát, Rosának meg lefolyt a szemfestéke. Szóval jól szórakoztunk, de főleg akkor fogtuk a hasunk, amikor az ofő közölte Arminnal, hogy olyan csak a nőknek van. Az első óra fele el is ment, a tanár kiengedett minket, hogy nyugodjunk le, így a harmadik órára átfagyva (már akik kimentek), és normálisan jöttünk be. Armin és Dajan homlokát sikáltuk egy órán át, így kiröhögtük magunkat.
-Na szóval-kezdte az ofő.-Osztálykarácsony jövőhét pénteken. Az idén mindenki húz egy nevet és annak vesz/készít ajándékot. Névsor szerint szólítok, akinek mond a nevét az jön és húz.
-De tanár úr!-nyújtotta fel a kezét Melody.-Páratlanul vagyunk, tizenkilencen! 
-Ezért magamat is beleírtam!-mosolygott a tanár.-Kezdhetjük?-tartott fel egy fekete kalapot, amiben hangot adott a húsz papírcetli.
Én voltam az első, belenyúltam a kalapba, kihúztam egy nevet, de nem néztem meg. Visszasétáltam a helyemre a szőke mellé, és amíg az ikrek mentek és húztak, addig leolvastam a papíron lévő nevet. Lysander. Mit adhatnék Lysnek?
Mindenki sorban lement, az ikrek után Amber, Carla Castiel, Charlotte, Dajan, Iris, Jade, Kim.
-Hol van Kentin?-nézett fel az ofő a naplóból, mert érzékelte, hogy az említett fiú nincs itt.
-Sportorvosnál van-válaszoltam kicsit hangosabban, mert akiknél már volt lap azokat kérdezgették, hogy ki van ráírva, akár a legtávolabb ülő embertől is (Kim és Dajan ordítottak, nem értettem tisztán). 
-Értem-Mr. Faraize gyorsan dokumentálta a naplóban.-Te viszed neki a házit?-nézett rám. Aprót biccentettem a fejemmel.-Akkor húz neki, bízom benne, hogy nem nézed meg.
Újból kicammogtam, belenyúltam a kalapba és a kis papírcetlit (a tanár megnézte, hogy nem-e Kentin-e), hogy nehogy kísértésbe essek belecsúsztattam a gipszembe.
-És ha nem jön ki?-nézett rám Rosa. Értetlenül kitártam a karom, afféle "mit tudom én" stílusban. 
Utánam Li, Lysander, Melody, Nath, Peggy, Rosalya és végül Viola húzott. 
Voltak páran, akik ordítottak, hogy "én ...-ot húztam, vagy "valaki nem cserél?", de voltak komolyak is, akik csak suttogva mondták el, és az osztályból pár ember, akik mintha nem történt volna semmi, pókerarccal ültek a helyükön és a tanár szájáról próbálták leolvasni amit mond. Mert beszélt szegény. 
De persze nem sikerült, kicsengettek és mindenki az ajtó felé özönlött. Az udvariasabbak, mielőtt kimentek, még további jó napot kívántak a tanárnak.
Én is távoztam volna, de Rosa visszarántott a karomnál fogva és benntartott a teremben. Szembe fordultam vele, szemöldökömet gúnyosan felhúztam.
-Nem zavar, hogy hazamehetnék?-erre felnevetett, beleütött a karomba.
-Ne viccelj, nagyon fontos megbeszélni valónk van!-leült a mellette lévő padra, megpaskolta a helyet maga mellett, hogy üljek le mellé. 
-Na szóval. Beszéltünk a fiúk szüleivel, már csak veled kell egyeztetni, de a szombat hat órát beszéltünk meg. Neked jó?
-Aha-vontam vállat.-Mehetek?
-Nem, most jön a legfontosabb! Készen állsz?-rám nézett, okkersárga szemeiben izgatottság csillogott, ami a legkevésbé se hozott lázba, pláne, amikor kijelentette, hogy vásárolni megyünk.
Szóval eldőlt, az egész szombatot Rosával töltöm. Vásárolgatunk, vagy mi és beszélgetünk. Nem szoktam hozzá az ilyen csajos napokhoz, szerintem ez lesz az első. Nem izgulok, vagy ilyesmi, csak nem az bírom az ilyen napokat. Inkább punnyadok a kanapén valami hülye sorozat maratonját nézve, vagy olvasok egy jó könyvet. 
Rosától elszabadulva baktattam Kentinék háza felé. Leadtam a jelet a csengőn, hogy megérkeztem (egy hosszú és két szaggatott). Manon nyitott ajtót. Bubi frizurája kócosan állt, most is a konyhában serénykedett. Nagy befőttesüveg szemüvegét nem viselte, így szaporán pislogott, hogy lássa az arcom. Ugyan olyan barátságos zöld tekintete van mint fiának. 
-Szia Manon, Abby vagyok-köszöntöttem. A nő arca federült, rövid öleléssel köszöntött.
-A fiúk még nem értek haza, bejössz, megvárod Kentint?
-Most nem tudom, de ezt átadnád neki?-kivettem a táskámból a füzetem, amibe jegyzeteltem és átadtam a nőnek. A gipszemből elővettem a cetlit és átadtam a nőnek.-Erre vigyázz!
Elköszöntem Manontól és hazamentem. Leültem az ágyamra és elfogott az a bizonyos "mindjárt karácsony" érzés. Átgondoltam, hogy kinek milyen ajándékot akarok adni, ki minek örülne.
Egyedül Lysander ajándékával kapcsolatban voltam döntésképtelen. 







7 megjegyzés:

  1. Ez a fejezet is nagyon jó lett. Lehet hogy az esti fáradtságom miatt, de rengeteget nevettem. Sok sikert továbbra is! Várom az új részt, és boldog húsvétot kívánok sok locsolóval! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, neked is, nehogy kifogyjon a sampon (az tragédia lenne ezen ünnepen). :)
    A következő rész szombatra várható, ami már izgalmasabb lesz, kicsit romantikusabb is! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére sampon az maradt és így estére egy élő illatbomba lettem. :) Izgalmasan hangzik, várni fogom! :)

      Törlés
  3. Iiii! Már most megőrülök!!!! NAGYON NAGYON JÓ!!! Várjuk az új részt! :3 Boldog Nyulat! :)

    VálaszTörlés
  4. nagyon jó lett! És remelem a romi rész nem a feketevel lesz....xDDD (hogy mondhattam ilyet? De ez van) boldog nyuszit!:3 en direkt nem mostam tegnap hajatxDDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, biztosítalak, hogy nem a fekával lesz a romi részlet! :DD
      Ami a vasárnapot illeti, nekem muszáj volt hajat mosni, a sok kölni összekeveredett és bűzlött a fejem. :D

      Törlés