2015. március 22., vasárnap

41. FEJEZET

Visszaszámlálás 




Ha az ember kitalál egy őrült ötletet zseniálisnak tartja az elején, de amikor eljön a másnap rájön, hogy baromság volt. Így volt ez most is.
A forrócsokimmal a kezemben ültem a konyhában, kibámulva az ablakon. Hivatalosan is megérkezett a december. Leesett az első porhó, a madarak nem csiripelnek, kint repkednek a mínuszok. Mondtam már, hogy utálom a telet?
Előkerültek a kötött garbók és kardigánok. A pólóknak búcsút mondva vettem magamra egy kötött kék belebújós pulóvert, hozzá egy fehér farmert. A hajamat kifésültem. Rétegelt zokni a gipszemre (most már négy), csizma előkerítés, és indulás. A lábbelit kevesebb mint öt percig kerestem, új rekord. 
-Mit tervezel délutánra?-kezdeményezett beszélgetést Elijah. A kanapén ült, karikás szemekkel, kialvatlan fejjel. Alig várja már a januárt, akkor Frank bácsi felépül és kevesebb lesz a meló, de most...alig látjuk egymást testőrömmel. 
-Még nem tudom, majd üzenek-mosolyogtam rá, miközben próbáltam magamra erőszakolni a fekete hótaposóm. Tettem be egy kis pénzt a táskámba, felvettem a fekete téli kabátom és az ugyan ilyen színű csöves sapkám majd elindultam. A bajárat előtt Kentin várt, mint minden nap.
-Siethettél volna kicsit, idefagytam!-vigyorgott rám, mire én elnevettem magam.
A kezébe nyomtam a melegszendvicsem, ami még meleg volt. Igaz reggelinek szántam, de már megérkezésemkor szemeztek.
-Tanultál?-faggatott két falat között. Mármint Kentin, nem a szenya.
-Felületesen-rántottam vállat.
-Miért nem lepődök meg?-röhögte le magát. Felvont szemöldökkel méregettem. Haja százfelé meredt, mintha kialudt lenne. Na persze. Szerintem legalább negyed órát áll a tükör előtt, hogy ezt a hatást elérje. Zöld szeme a gyéren rásütő napon csillogott. Fura, így szemüveg nélkül. De szokogatom.
-Nem tanulsz, megszoktam-villantott rám ezerwattos mosolyt. Én vállba bokszoltam, és sértetten elhúztam a szám.
-Szoktam tanulni!-förmedtem rá.
-Ja, én meg repülni-harapott bele a szendvicsébe szórakozottan.
-Ha tudni szeretnéd-összefontam a karom magam előtt és nem néztem a fiúra, hagy érezze, hogy megsértett.-Tegnap nem értem rá.
-Mi volt olyan fontos?-csámcsogott, mire rácsaptam a vállára, mondván "ésszel, mert nem foglak megheimlichelni*". 
Erre elmeséltem neki az a tegnapból lényegeseket. Azt hittem, mint jó barát megnyugtat, hogy minden rendben van velem, jól cselekedetem, hogy segíteni akartam Rosának és Nathanielnek, de nem egészen így történt a dolog. 
-Te normális vagy?!-kiáltott rám. A földhöz csapta a maradék kaját, idegesen járkált fel-alá a jeges járdán. Szó nélkül bámultam, hogy lehajtott fejjel szitkozódik. Bakancsával feltörte a jeget, a kezét zsebre vágta.
-Azt hittem, mint legjobb barátom, támogatni fogsz!-mormoltam, mire a fiú felém fordult. Szikrákat hányt tekintete, összehúzott szemöldökkel, összefont karokkal válaszolt.
-Mit hittél? Hogy megnyugtatlak, miközben ennél jobban nem is tudtál volna ártani?! Gratulálok, még mindig olyan vagy, mint régen!
Én se bírtam már cérnával, belőlem is kiszakadt, ami már rég tartogatott feszültség.
-Például!-kiáltok vissza.-Támogathatnál, vagy tudom is én! Ezt csinálják a barátok, nem?
-Barátok?-nevetett fel Kentin kínosan.-A barátok kikérik egymás véleményét!
Bambán bámultam rá. Rosszul esett amit mondott, hogy nem vagyok barát. Szóra tátottam a szám, de túlságosan remegett ahhoz a térdem, hogy kijöjjön a kívánt szó. Csak leszegtem a fejem és a cipőm orrát bámulva hallgattam. 
Így voltunk nem tudom meddig, míg Kentin úgy nem döntött, hogy inkább a park felé megy. Meglökte a vállam, ahogy elhaladt mellettem. Nem mertem utánanézni, befordultam a következő utcába és a suli felé baktattam.



-Jó reggelt!-köszöntött Alexy, amint beértem. Mint minden reggel kaptam egy jó nagy ölelést. Mintha a világháborút éltem volna túl, olyan ez a fogadtatás. 
-Szia-nyögtem ki végül, mikor elengedett.-Arminék?
-Tanterem-vont vállat lebiggyesztett szájjal.-Kentin? Beteg?
-Nem, csak most külön jöttünk-böktem oda semmitmondóan. Kinyitottam a szekrényem, bepakoltam, kikészítettem a cuccokat. Alexy nem szólt, ezért felé fordultam.-Van valami gáz?
-Összevesztetek igaz?-kérdezte Alexy. Kivettem az üvegem a táskámból, a számhoz emeltem, de a meglepettségtől azonnal eltoltam.
-Mii? Nem!-vágtam rá.
-Aha, persze-bólogatott cinikusan, majd legyintett.
Elkísértem a büfébe, ahol felvásároltuk a fél kínálatot. Vettünk gumimacit, gumikígyót (mert nem mindegy), chipset, szőlőcukrot, olvadós cukrot, nyalókat, amitől kék lesz az ember nyelve, kekszet, melegszendvicset, sima szenyát, ropit, két gőzölgő teát és ugyanennyi forró csokit. Plusz egy kólát Arminnak.
Leültünk az aulában elhelyezett padokra és bereggeliztünk. Megittam az egyik teát, elfogyasztottam a melegszendvicset és bekaptam pár gumikígyót (az tényleg finomabb). Alexy a forrócsokit, a párizsis szendvicset és a ropit részesítette előnyben. A többit elpakoltuk és odaadtuk Violának, Arminnak, Kentinnek és Rosának.
Az első két óra francia, laza tantárgy. Apa a színészkedéssel felhagyva francia professzor volt egy egyetemen, így sokat beszéltünk otthon ezen a nyelven. De apa hiányával anya mindig elküldött tanfolyamokra, táborokra a nyár során, ami francia nyelvű volt. Nagyon le akart pattintani, sikerült is neki. Abban a két évben csak augusztus utolsó hetében voltam otthon. Az is több volt, mint akartam. Így folyékonyan beszéltem ezt a nyelvet. Rouge meg francia, ezt a kisujjából kirázza.
Mi, Vöröskével lazítottunk, míg a többiek vért izzadtak a röpdogával. A húsz kérdésre három perc elegendő volt, be is adtam. Hibátlan lett. 
Felírtam a puskákat egy kis lapra, majd mikor Castiel kiment a lapjával (kész volt, de megvárta, míg elkészül a segítség) elidőzött kicsit, hülye kérdéseket tett fel, míg mindenkihez eljutott. Így senkinek sem lett rosszabb négyesnél. Kentinnek adtuk először, így a jegye kezdi megközelíteni a stabil kettest. Mindenki szó nélkül csúsztatta át a fecnit a fiúnak, tudták, hogy neki van a legtöbb szüksége rá. Melody se köpött. Úgy látszik, ma jobb passzban van.
Tesi előtt kirakodtam a kosárlabdákat, ahogy megkaptam "parancsban". Órára behoztam egy könyvet, ami rossz döntés volt. Megkaptam, hogy hogy lehetek ilyen szemtelen, nem tisztelem meg az óráját és őt. Legalább húsz percet ordított pislogás nélkül. Nem vettem le róla a szemem, nem is szóltam. Ha ellenkeztem volna, még jobban kiakadt volna, hogy "még feleselünk is?!". Elkobozta a könyvem (??) és elengedte az osztályt a fennmaradó húsz percről. Szegény Vámpírnaplók...
Kémián Mrs. Roody egész órán a gyengébbeknek magyarázott kilencedikes anyagot (igen, tizenegyedikben), persze csak Viola figyelt. Mindenki beszélgetett, firkált, látványosan unatkozott. Én darabokra tépkedtem a radírom és a kémcsövekbe próbáltam betalálni. Nath nevetve figyelte az akciót, ő inkább kimaradt belőle. Hála égnek nem került sor a használatára. Nagyot robbant volna.
Leültünk az aulába ebédszünetre. Én nem voltam éhes, ezért zenét hallgattam Alexy telefonján (ha azt zenehallgatásnak lehet hívni, hogy kritizálom a számait), míg Viola újradíszítette a gipszem. Armin rekordot döntött valamiben, Alexy és Rosa valami csókáról beszélgetett. Elkértem a feketeség telefonját egy idő után és válaszoltam Markusnak az e-mailre. A minden oké kérdésre válaszoltam, hogy persze. Ja, igen. Meg feltettem azt a bizonyos kérdést: "és veled?". Erre legalább három oldalnyi szöveget szokott válaszként gépelni. Ja, ennyi.
Igaz nekem is okos telefonom van, de Armin ragaszkodott hozzá, hogy az övén írjak a bátyának. Ha ettől boldog, tőlem ne múljon. 
Ezek után átestünk egy ínhüvelygyulladáson. Törin az ofő nem értette, hogy fáradtak vagyunk, ráadásul panasz érkezett az órai viselkedésünkre (az ikrek matekóra közepén összevesztek, már maguk sem tudják min), így büntetett. Lediktált, vagy hat oldalnyi szöveget, ami nagy alakú füzetben hat. Valakik lemaradtak, de Mr. Faraize begőzölt és amikor valaki bekiáltotta, hogy "lemaradtam!", gyorsított egy fokozatot. Mindenki feladta, egyedül én, Peggy, Lysander, Nathaniel és Melody körmölt. Valakik olvashatóan, valakik pedig úgy, mint én. Nagyon kell hozzá koncentrálni, hogy kivedd a lényeget.
Az utolsó óránk egyébként rajz lett volna, de a tanár megbetegedett, így az infó tanár jött be. Alexy bezsongott és elkiáltotta magát, hogy "MEGYÜNK HAZAAA!", de a férfi leült és megvárta, amíg lecsillapodtak a kedélyek. Tizenöt percig tuti ült a székben.
-Na!-csattant fel, mire mindenki odanézett.-Mi lenne, ha játszanának kicsit?
Armin beizgult, elővette a PSP-jét és nyomkodni kezdte. Erre a tanár tájékoztatta, hogy papír és ceruza kell a játékhoz. 
-Ez tré-tépett ki lapot morogva a fiú a füzetéből.-Nem mehetünk haza?
Az óra huszonötödik percében meg is tudtuk, mit takar a "játék" kifejezés. A táblára felírt mondatra kellett mindenkinek válaszolnia, ami a következő volt: Kivel cserélnél egy napra?
Az osztály három részre szakadt: volt, aki tudta és meg is osztotta velünk. Ezek voltak a hülyeségek (például Armin Chuck Norrissal cserélne, mindenki röhögött). Voltak, akik régi álmukat vetették papírra (én), és azok, akik csak néztek mindenfelé, jól átgondolták. 
Kaptunk rá negyed órát, majd a tanár összeszedte. Hangosan felolvasta a válaszokat, persze anoniman, de mindegyiket megtippeltük. 
Őszintén senki sem lepett meg, mindenki a személyiségével azonos emberrel cserélne. Az óra végére már csak két lap maradt: az enyém, és Kentiné. Egy futópillantást vettem a fiúra. Jéghideg szemekkel méregetett, majd mikor tekintünk összetalálkozott, elkapta az övét. 
-Kivel cserélnék? Válasz: a matektanárral. Indoklás: beírnék magamnak pár jó jegyet, így legalább lenne-olvasta fel a tanár az enyémet. Az osztály némán felém fordult, hallgattak pár másodpercig, majd kitört belőlük a hahota. Armin oldalba bökött (rajzon mellette ülök), hogy miért nem neki jutott eszébe. Igen, ez az én régen dédelgetett álmom: ne egyes és kettes között ingadozni év végén. Hm...majd egyszer.
Megszólalt a csengő. Senkit sem érdekelt már, hogy Kentin mit írt válaszként, összecuccoltak és rohantak. Akik egy kicsit is neveltek, legalább köszöntek, mielőtt rohantak. Na az a kisebbség az osztályban. 
Már a tanár is kereket oldott, egyedül én voltam. Odasomfordáltam a tanári asztalhoz, felvettem a naplót az asztalról. Az infótanár becsúsztatta oda a lapokat. Kinyitottam, megkerestem a terepnadrágos srácét. 
"Kivel cserélnék? Válasz: Abbyvel. Indoklás: Hogy megtudjam mi van az agya helyén, mert ész nincs".
Kínosan felnevettem, majd bedobtam a felső fiókba a naplót, majd a tanári felé vettem az irányt. Elkunyiztam a könyvem-semmi baja sem volt, megnyugodtam-, el is pakoltam a szekrényembe.
A kávéautomatához sétáltam, bedobtam az aprót. Az elsőt nekem vettem, koffeinmenteset, a második tej nélkül. Hogy bírja azt meginni a szőke?
Két papírpohárral a kezemben léptem be a terembe. A szőke már ott ült, egy papírkupacot méregetett. Az ajtó nyitódására felkapta a fejét. Mosolyogva nyúlt az italért, beleivott, letette, majd rám nézett. Igen, mind ketten tudtuk, hogy csütörtök van. Amit csak két nap választ el. Rengeteg megbeszélni való, kevés idő. 
Nath nagyot sóhajtott. Leült, majd magyarázni kezdett.
Helyet foglaltam mellette és türelmesen, kommentár nélkül hallgattam. Beszélt az öltözködésről, hogy mit vegyek fel, ha odamegyek, az apja keresztkérdéseiről. Arról is, hogy az anyukája mindenben hallgat az apjára, hogy Amber tuti ki fog találni valamit, amivel beégessen. Aranyos volt, ahogy aggódott, és minden részletet elmondott. Már majdnem egy teljes órát beszélt egyhuzamban kávé nélkül. Volt, mikor megállt, hogy levegőt vegyen, de egyébként egyfolytában járt a szája. Az elején még tároltam az infókat, de ahogy egyre több jött, nem volt hova.
-Nathaniel!-szóltam rá erélyesen, mire abbahagyta a fecsegést.-Értem. Vigyázzak. Egész életemben ezt csináltam, ne aggódj.
Felemelte a mutatóujját jelezve, hogy hozzászólna, de inkább csak megcsóválta a fejét. Halkan felnevettem. 
-Minden rendben lesz, megteszem, amit tudok-nyugtattam meg.
-Pont ettől félek-temette bele az arcát a tenyerébe, mire már hangosan felröhögtem. 
-Ha valami rosszat mondok, sípcsonton rúghatsz-veregettem meg a vállát, még mindig kacagva. Erre Nath csak ingatta a fejét, hogy "vegyem már komolyan!". Ha tudná, milyen komolyan veszem.
Megcsináltuk az adminisztrációt, Nath lehajtotta a kávéját, így pörgött, én csak néztem. Amikor már a tanári mappákat akarta rendszerezni, rászóltam, hogy már elég lesz, így mindketten hazaértünk hétre. 

...

Mindenkinek péntek hangulata volt, kivéve a Bandánknak. Kentin és én még mindig dühösen meredtünk egymásra és nem beszéltünk. Ő haragudott rám, mert hülyeséget csinálok, én zabos voltam rá, mert nem támogat. Ketté szakadtunk: Alexy és Rosa maradt velem a teremben, Viola és Armin ment Kentinhez az aulába.
Rosáék nem próbáltak meg velem beszélni, gondolták elmondom én, ha akarom. De nem volt kedvem, így én olvastam, ők meg kussban bámultak rám. Ijesztő volt, ennyi ideig egyiküket sem hallottam hallgatni.
Nem kotyogtam bele, hagyták, hogy megoldjuk mi, vagy így, vagy úgy. Aminek örültem, nem akartam olyan nevetséges akciót, mint pl. "békítsük ki Abbyt és Kentint, VILÁGBÉKE! <3". Egyrészt gyerekes, másrészt meg tudjuk oldani magunk.
Igazából ez volt a második nagy vitánk, ami vitának mondható. Talán most jött ki a sok feszültség, ki nem mondott dolog. Sőt, biztos. Tesiórán minden kiderült.
Átadási gyakorlatok voltak. Mivel páratlan az osztály, mert Charlotte lebetegedett engem állítottak be. A feladat egyszerű volt, folyamatos párcsere, miközben a tanár ordítja a feladatokat, hogy milyen átadás. Ha meg elüvölti magát, hogy "CSEREEE!", akkor jobbra helyezkedünk eggyel.
Elhangzott a vezérszó, vándoroltunk tovább. A labdás sor maradt a helyén, a labda nélküliek meneteltek. Viola után Kentin következett, aki megajándékozott egyfajta "dögölj meg" pillantással. Kerültem a szemkontaktust, csak a kezére figyeltem. Mellsőbe kellett passzolgatni, ami először jól ment, de miután kicsúszott a kezemből a labda, Kentin egyre erősebben vágta oda a mellkasomnak, amitől én is begőzöltem és követtem a példáját. Egy jó ideje nem volt váltás, a tanár kiment telefonálni. A többiek ezt úgy fogták fel, hogy szabad foglalkozás, így elszabadult a pokol. Valaki labdákkal zsonglőrködött (Armin, Dajan), valakik nevetettek a hülyéken (úgy mindenki), és voltak páran, akik leültek és vártak. A falnak támasztott háttal helyezkedtem el, a labdát az ölemben tartva. Odaült mellém gyermekkori barátom. Nem szóltunk, néztünk előre, minden egyes rezdülésre odafigyelve. Nem bírtam a némaságot, gúnyos féloldalas vigyorra húztam a szám, majd megjegyeztem:
-Állati gyerekes vagy, ugye tudod?
Követte a példám, az ő arca is átváltott semmitmondóból mindentudóvá.
-Mondod te, akinek életében nem volt még felelősségteljes döntése.
Felé biccentettem a fejem, majd vissza előre.
-Sajnálom, hogy nélküled döntöttem abban, amiben benne sem vagy!-nem emeltem fel a hangom, csupán tényközlő lett hanglejtésem. 
-Én is. Megint elcseszed-egy pillanatra átsiklott a tekintete rajtam, de csak egy másodperc töredékéig. Kínosan felnevettem.
-Te cseszted el-hangsúlyoztam ki ezt az egy mondatot.-Hisz búcsú nélkül elmentél. Elcseszted.
-Lehet-nyögte ki némi hezitálás után.-De sosem írtál. Még az elcseszettet is elcseszted.
-Te már sokkal előbb elmentél, mint tudtad volna-néztem rá. Szembefordult velem. Arca döbbent, csalódott, majd végül szomorúba váltott. Lassan elvált tekintetünk, a még mindig ordító tömegre figyeltünk. Csönd. Ismét.
-Rossz barát voltam-szólalt meg.
-Tudom.
Épp azt bámultam, ahogy Alexy próbálja testvérét lerángatni a kötélről (?), így nem figyeltem Kentin arcmimikáját. 
-A saját életemet helyeztem előtérbe, észre se vettem, hogy a tied széthullóban van-gondolkozott hangosan. Talán megerősítésre várt, mert abbahagyta. 
-Tényeket közölsz, Kentin-feleltem szárazan, mire a mellettem ülő összerezzent.
-Bárcsak tudtam volna...-szabadkozott.
-De nem tudtad-szakítottam félbe.-Hagyjuk, felejtsük el.
Erre  ő keserűen felnevettet.
-Túl sok mindent felejtettünk már el.
Lehunytam a szemem, és mélyet sóhajtottam. 
-Nem jó a memóriám.
Kentin fanyar vigyorral megrázta a fejét.
-Azt hittem ismerlek.
-Az emberek változnak-vontam vállat.
-De nem ennyire!-vágta rá erélyesen, mire felé fordultam. Tartotta a szemkontaktust, úgy magyarázott tovább.-Azt se tudom ki vagy.
-Én se tudom-legyintettem.-Csak most keresem. Újra.
-Keressük együtt?-suttogta Kentin, épphogy a szájáról le tudtam olvasni. Elmosolyodtam.
-Lehet sokáig tart.
-Ha van vized, bárhová követlek.-rántott vállat.
Elnevettem magam, majd előre fordultam. Az ikrek megint vitáztak, Armin már a talajon állt, de a fejét fogta. Alexy meg fenyegetőn emelte felé ujját. Haboztam egy kicsit, majd folytattam.
-Semmi sem lesz már ugyan az.
Igazam volt. Beállt már sokadszorra a csönd. Szerencsére a tanár beviharzott, egy mi folyik itt kiáltással rendet tett. Mehetett mindenki a dolgára. Bementem az öltözőbe, összepakoltam a cuccom, majd Rosán állapodott meg a tekintetem.
-Megyünk?-szóltam hozzá. Épp a térdig érő, magassarkú cipőjét kötötte. Felnézett, összeráncolta a szemöldökét.
-Hova?-kérdezte. 
Némán pislogtam rá, majd egy kis hatásszünet után válaszoltam.
-L butikjába.
Barátnőm a haját fésülte. Összeszaladt szemöldökkel, ráncokba futó homlokkal. 
-Mindegy-legyintettem. Elköszöntem a többiektől, leszartam Amberék gúnyos vigyorát és hazamentem. 
Egész úton a telefonomat nyomkodtam. Nem voltak rajta képek, zeneszámok. Üres volt. Még háttérképem sincs, csak amit megadtak. Újra meg kell találnom önmagam-gondolkoztam. Mert ez nem én vagyok.
Felmentem a szobámba. Beléptem az ajtón, ledobtam a táskám. Ledőltem az ágyamra.
Nem voltam félős. Most megijedek a legkisebb rezdüléstől is.
Más dolgok érdekeltek, amikkel nincs most időm törődni.
Kiölték belőlem a régi énemet. A szobában körülnézve ebben már biztos vagyok: 
A fal érintetlen, a polcokon kapott plüssök, semmi személyes tárgy. A fekete bútoraim egyhangúak. Felültem, majd a lábamat a padlóra helyeztem. A szekrényből előhalásztam a költözésből megmaradt dobozokat, és mindent, ami a szobámban van, és belefér, belehajítottam. 
Így telt el harminc perc. Elégedetten álltam a hat teli doboz előtt. áhítattal csodáltam az üres teret.
Megkönnyebbülten roskadtam le a padlóra, a a lábamat kinyújtva. Kezdhetünk. Én készen állok. Mindenre.












*heimlich: A Heimlich-fogás vagy Heimlich-manőver egy elsősegélynyújtási technika félrenyelés esetére.

3 megjegyzés:

  1. Imadooom*-*-*♥♥♥
    Imadom az egeszet! Nathanielt es a tobbieket is. ^^
    Szereted a Vampirnaplokat??:3
    Nagyon siess a kovivel!*-*-*♡♡♥♥♥

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm, igyekeztem! :)
    Igen, fan vagyok! <3
    Megpróbálok most már szombatra végezni, de ki tudja mi jön közbe...

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés