2015. március 14., szombat

40. FEJEZET

A műbarátnő 



Elzártam a csapot, a hátamra csaptam a táskám. Kipakoltam a szekrényemből a szükségeseket, lepakoltam a kabátom (vagyis belegyűrtem) és elindultam matekra.
-Szia-mia!-köszönt Alexy, amikor beértem a terembe. Magamra erőltettem egy műmosolyt, majd leültem Nath mellé. 
-Te meg?-mutattam a lapra, amire hevesen jegyzetelt. 
-Dolgozatot írunk-nyújtotta át nekem a fecnit.
-Honnan veszed, hogy nem tanultam?-ültem le mellé. Oké, még csak a múlt órára sem emlékszem, de akkor is. Szoktam tanulni.
-Gondolom-vont vállat a szőke mosolyogva. Viszonoztam a vigyort, majd a szememmel gyorsan átfutottam a sorokat. Vázlatok, ami alapján be tudom nyalni pár perc alatt az anyagot. Kétség sem fér hozzá, imádom Nathanilet!
Sikeresen bemagoltam a leírtakat, még épp időben. A tanár csapta be az ajtót. Kérte, hogy valaki ossza ki a dolgozatokat, míg ő felírja a ponthatárt és a szorgalmi feladatot. Természetesen Melody jelentkezett. A kis csókos.
-Köszönöm-csúsztattam oda a segítséget padtársamnak.
-Semmiség-bólintott.-Nehéz lehet egyedül. Ez volt a legkevesebb.
Keserűen bólintottam. Tekintetem újból visszaszökött a fiúra, aki együtt érzően bazsalyogott. 
-Meg lehet szokni-suttogtam alig hallhatóan. Nath arca ráncokba futott össze, majd elkapta rólam a tekintetét. A papírt nem vettem el, a markomban gyűrögettem.
Melody tipegett a padunkhoz. Letette a szőke padjára a dogát, pirulva bólintott a fiú felé, aki nem reagált semmit. Kezdtem érteni a dolgokat...
Aztán odaadta nekem is. Észrevette a kezemben az összegyűrt lapocskát. Elégedett mosoly ült ki az arcára. Megperdült a tengelye körül, egyenesen a tanár felé.
-Tanárnő!-sipákolta.-Abby puskázni akar!
Az osztály egy emberként fordult felém. Engem megmosolyogtatott a szituáció. Szegény lány, ha már ennyire be akar vágódni valakinél(kiknél), az már probléma.
-Mégis mire véljem ezt Smith kisasszony?-lépett el a táblától a tanár. Fekete bubi frizurája tökéletesen be volt lőve, egyetlen egy tincs még elmozdulni sem mert. Mogyoróbarna tekintetét enyémbe fúrta. Féloldalas mosolyom nem akart eltűnni arcomról, ami nem kicsit felhúzta. Megvontam a vállam. Felálltam, a kukához sétáltam és kidobtam a papírt, majd visszaültem. Elpakoltam a tolltartót, csak egy ceruzát hagytam a padon. Szememet a tanárnőre szöktettem, aki megrökönyödve nézett rám.
-Így már jó?-kérdeztem. Próbáltam visszafojtani a nevetést. Sikerült is. A tanárnő és Melody feje meglepettből lett vérvörös, majd újra halovány. A többiek visszafordultak az utolsó átnézésre. Én meg lehajtottam a fejem. Még mindig vigyorogtam. Ilyen még nem volt, hogy mosolyogva készítek el egy matekfelmérőt. Csodák vannak.
Kicsengettek. Mivel ezután is matek lesz a tanár felajánlotta, hogy megnézünk egy filmet, amíg ő javít. Kivételesen örültem. Ritkaság matekórán az őszinte mosoly.
Nem mentünk ki a teremből, betette tanárnő a Lost egy epizódját (?), persze senki sem nézte (csak Melody, de a ő is csak azért, hogy benyalizza magát), ezért óriási hangzavar lett. Armin a PSP-jét nyomkodta, testvére próbálta elvenni tőle, Viola megörökítette a pillanatot rajz formájában, Rosalya szín szerint rendezte a tolltartóját, Castiel és Lysander valamit beszéltek, a három grácia valamin vihogott (hidegen hagy), Jade merengve bámult ki az ablakon (passz), Kim Dajant dobálta radírral, Kentin épp reggelizett (nem kell mondanom mit), Capucine neon szövegkiemelővel díszítette a töri könyvét, Nath olvasott (Sherlock Holmes, mi más?), Peggy képeket nézegetett (biztos az újságba), Iris pedig Arminékat figyelte. Csak én voltam, aki nem csinál semmit.
Oldalba böktem a mellettem ülő szőkét. Ő egy laza mozdulattal behajtotta a könyv sarkát, majd felém fordult.
-Beszélnünk kéne-kezdtem bele. Pont ráláttam Amberre, aki mintha lézerrel világított volna át. Ijesztő.
-Majd beszélünk délután, itt túl nagy a hangzavar-szólt, majd kinyitotta a könyvet. Klassz, lerázott.
Így nem maradt más, mint a Lost. Mit is mondjak? Nem fogott meg...
Óra végéig próbáltam kitalálni mi is történik pontosan, míg el nem sötétedett a készülék. A tanárnő felé fordultam. A kezében a lapok. A barnahajú ismét jelentkezett, hogy kiossza, de a tanár akarta. 
Mindenkinek odasétált a padjához, lefordítva lehelyezte a lapot, majd elmondta a személyes véleményét. A mi osztályunk átlagos matekból. Vannak nagyon jók (Nath), és sötétek (én).
-Smith kisasszony. Hagy gratuláljak, ez az első hivatalos dolgozatjegye matematikából, és egy hónap múlva félév-háborgott. Ennyit mondott, majd továbbment. A szám szélét rágva fürkésztem a tesztet. Magamhoz húztam, és hogy csak én lássam, lelestem a jegyet. Hármas. Hármas!!
Elégedett mosollyal dőltem hátra, átöleltem a dolgozatot. Hármas!
-Milyen lett?-kérdezte mosolyogva padtársam.
-Hármas!-kiáltottam, mintha Nobelt nyertem volna. A szőke összehúzta a szemöldökét. Ő ezt nem értheti, hisz mindenből kitűnő, de nekem egy matek közepes felér egy csodával.
Ahogy a csengő megszólalt Kentin lépett mellém aggódó ábrázattal, szinte suttogva kérdezte az osztályzatot. Én meg sikongatva mondtam el, erre ő gratulált. A többiek (kussban minket bámultak) értetlen szemeket meresztettek ránk. 
-Én is gratulálok, legalább ennyit ki tudtál préselni magadból-jegyezte meg gúnyosan Peggy, mire rávágtam teljesen őszintén a "köszönöm"-öt. Mindenkinek (kivéve persze Kennek) felszaladt a szemöldöke. Ők ezt nem érhetik...
Ezzel jól elindult a napom. Vigyorogtam, mint egy hülye, még ismeretlenre is. Rosa néha célozgatott rá, hogy abba kéne hagynom, mert zakkantnak néznek. Viccesen telt a délelőtt, egészen ofőig.  
Mr. Faraize bekérte a tájékoztatókat, hogy beírja a hiányzó jegyeket, addig mi a törit néztük át (az osztály fele az átnézés helyett apró papírokra firkantott puskát, vagy épp a karjukra). Kiderült, hogy témazárót írunk. Érdekes, hogy csak Melody és Nathaniel tudta...
-11/b!-csapta le a tanári asztalra az ellenőrzőket az ofő, mire mindenki odanézett.-Siralmasak a jegyek! Tisztelet persze a kivételnek.
Az osztály egy emberként sóhajtott fel. Hát na. A mi közösségünk nem éppen a tanulásban jeleskedik.
Castiel három tantárgyból áll egyesre, Rosa rajzból (nem nevetek, nem nevetek...), Viola kémiából, Jade és Armin történelemből, Kentin franciából, Dajan majdnem mindenből a tesi kivételével, Kim úgyszintén, Iris irodalomból és én matekból. 
Nem is értettem, ez volt ez első hivatalos doga amit megírtam. Kinyitottam az ellenőrzőt az említett tantárgynál. Négy (!!) karó éktelenkedett a hármasom mellett. Beírta azokat, amiket hiányzás miatt nem írtam meg. Isteni...
A többiek elégedetten néztek végig a termen, mivel nekik megvolt a stabil kettes. A három éltanuló Nathaniel, Melody és Peggy minden tantárgyból színötös. Jó nekik.
Kaptunk egy alapos fejmosást mi kilencen. Mindenkit egyesével szidott le, engem utoljára. Megkaptam, hogy az "új tanuló imidzsem többé nem véd meg", meg hogy "a Sweet Amorisban nem divat a bukás", "meg hogy szedjem össze magam". Rendesen lelombozott, az egyszer biztos.
A többieket annyira nem rázta meg a dolog. Armin "tett rá", a többiekről csak gondolom, mert egyik se lett olyan melankolikus, mint én.
Már az utolsó előtti órán ültem (a töri mindenkinek könnyen ment, de nem tudtam kinek milyen eszközzel, de mindegy is), amikor Rouge megbökött.
-Hm?-fordultam felé. Próbáltam azért a tanárra is figyelni, volt néhány zavaros szó a magyarázásában, azokat próbáltam megfejteni.
Nem szólt, a kezembe nyomott egy összegyűrt négyzetrácsos lapot, majd visszafeküdt a padra. Annyira jól megy Vörösnek a francia, hogy inkább alszik. Bárcsak nekem menne így a matek.
Kinyitottam a fecnit. Egy üzenet állt rajta. Minden szó más színű tollal írva.
S.O.S.! Ráérsz?

-Hé, Cast!-böktem meg, mire nehézkesen szembe fordult velem.-Ki írta?
Az csak mutatott valamit a levegőben. Sokat tudtam meg.
Hát hagytam az egészet. Érdekelt, hogy ki keresett franciaóra közepén, de nem annyira, hogy vitatkozzak Castiellel.
Miután a tanár elhagyta a termet Rosa ugrott elém. Nem igazán tudtam eldöntetni milyen volt: vigyorgott, de közben a szeme másról árulkodott.
-Mond-sóhajtottam.
-Ugye nem felejtetted el?-ugrált mellettem.
Pislogtam rá, mire abbahagyta a szökdécselést. Csípőre tett kézzel, felszaladt szemöldökkel meredt rám.
-Abby! Ne mond, hogy elfelejtetted! Tegnap leszögeztem, hogy fél négy, Leigh butikja!
-Vásárolni megyünk?-felvettem a táskám. Indultam volna a DÖK-be, de volt egy olyan érzésem, hogy nem fog sikerülni egyhamar.
-Nem! Segítened kell!
-Miben?-Rosalyával nem volt közös témánk a vásárláson kívül, szóval nem értettem.
-Majd meglátod-sóhajtott.-De mindegy is, mást akartam.
Amíg én elrendeztem mindent (vettem egy ásványvizet a büfében, kabátot elővenni a szekrényből, betenni ami nem kell) barátnőm elmesélte, hogy Lysander milyen furcsa. Idézem: "Még a szokottabbnál is hallgatagabb, mintha megakadt volna a lemez."
Őszintén átgondoltam amit mondott. Meg hogy miért hozta fel, de nem kérdeztem rá. Ha baja van a fiúnak, szól, nem néma.
Elköszöntem a lánytól, megígértem neki, hogy nem kések, majd beléptem végre a Diákönkormányzat termébe. Nathaniel elveszett a könyvében, az ajtó nyitódását sem hallotta meg.
Letettem a táskám vele szemben. Nem volt felírva feladat a nevünk mellé, ami rossz hír, meg jó is. Nem kertelhettem, el kellett mondanom, ami történt. Felültem az asztalra, odahúzódtam a szőke mellé, aki felnézett rám. Olyan közel voltunk, hogy pirulva kapta el a tekintetét rólam. Én csak elmosolyodtam.
-Jó könyv?-néztem rá. Ő csak visszacsúsztatta a tárgyat a táskájába. Nem nézett rám, csak félvállról válaszolta, hogy neki tetszik. 
-Értem-vágtam rá kicsi habozással. Beállt a csönd. Ismét.
Még mindig az asztalon ültem, összefont karokkal és néztem a szőkét, aki a ceruzáit kezdte rendezgetni. Némán pakolt, majd mély levegőt vett. Nem nézett rám, úgy kezdett beszélgetést.
-Mit terveztél délutánra?
Most én sóhajtottam. Mondhattam volna, hogy Rosa háromnegyed óra múlva vár, vagy csinálhattam volna azt, mint tegnap. Pontot kell tennem ennek a végére.
-Gondoltam csinálhatnánk valamit-kezdtem, mire Nath ledöbbenve nézett rám.-Te?
Pislogott rám értetlenül. Bár én is ezt tenném, ha valaki kijelentené, hogy velem tölti a délutánt bármi áron. 
-Csak bocsánatot szerettem volna kérni a tegnapért, hazudtam-ugrottam le az asztalról. Hirtelen megeredt a nyelvem, mindent elmondtam, ami tegnap történt. Amikor ahhoz a részhez értem elkaptam a tekintetem és elhadartam egy szuszra. Visszanéztem. Nathaniel arca lesápadt, szeméből nem tudtam semmit kiolvasni. Teljesen megsemmisült. Nem reagált. Szerintem nem is engem nézett, inkább magában merengett. Ismét semmi kommunikáció. Még azt is hallom, ahogy a szívem hatalmasakat dobban, ahogy veszem a levegőt. Hogy is van az a mondás? A csend titokban elmond mindent. Talán igaz.
Elmondta, hogy igazam van. Elmondta, hogy a gondolatok csak úgy cikáznak a fiú fejében, de nem akar megsérteni. Pedig megérdemelném. 
Közelebb léptem hozzá és átöleltem. Nath esetlenül veregette meg a vállam. 
-Nem vagy egyedül-suttogtam a fülébe, mire magához szorított. Nem mondott semmit, bár így is többet mondott. 
Talán joggal hihetnénk, hogy minden rendben. De mint derült égből a villámcsapás, jött a baj.
Nem szeretek ölelkezni, de most valami fura biztonságérzetet adott. Hogy a Nathaniel jól lesz, hogy segíthetek. Ez már nem csak az ő harca, az enyém is.
Az ajtó becsapódott. Mi ösztönösen elengedtük egymást. Mindketten odakaptuk a fejünk: az a férfi volt. Kopaszodó, barna fej, ugyan ilyen pocsolyatekintet és egy furcsa kecskeszakáll. Maga a sátán.
-Fiam!-kiáltott rá Nathanielre, aki megszeppenve állt mellettem, bár engem nem vett észre a férfi.-Itt várlak az iskola előtt, több mint 10 perce, mi a mentséged, mond?!
A szőke még jobban elfehéredett, pislogott értetlenül. Nem hagyhattam szó nélkül, előrébb léptem, hogy észre vegyen a férfi. Miután ez nem történt meg, beleharaptam az alsó ajkamba és egy határozott köhintéssel magamra tereltem a tekinteteket. 
-Sajnálom, megkértem Nathanielt, hogy maradjon bent segíteni, nem bírtam egyedül. Ha valakit felelősségre akar vonni, az én lennék. Egyébként Abby Smith-felé nyújtottam a kezem. Ő rezzenéstelen arccal pásztázott. A vonásai megenyhültek, megrázta a kezem (nem gyengén, aú!) és bemutatkozott. De ezt is, mint egy diktátor. 
-Örülök, hogy megismerhetem, nem láttam még a fiam mellett lányt Melodyn kívül. 
-Egy osztályba járunk, Abby szeptemberben jött. Az igazgatónő ide tette be, mert megbízhatónak találta-szólalt meg Nath, akinek végre elfogadható volt az arcszíne. Egy futó pillantást vetettem rá. Látszott rajta, hogy nem igazán tetszik neki ez a játék.
-Ilyen közel álltok egymáshoz?-és bumm. Erre nem számítottunk. Összenéztünk a szőkével. Nem beszéltünk, csupán a szemünkkel kommunikáltunk: "Mit csináljunk?"-kérdezte. "Bízz bennem"-üzentem vissza komolyan. "Mi jár a fejedben?"-halványult el megint. Én nem válaszoltam, csak letekintettem. A kezünk egymás mellett. Én az enyémet övére helyeztem, összekulcsoltam ujjainkat. Visszaszökött a tekintetem a fiúra, aki vérvörös fejjel nézett rám. Legalább nem holtsápadt, nem?
Nem mondtunk semmit, ránéztem a férfira, aki mosolyogva bólintott. Nem éreztem magam veszélyezve, keresnem kellett egy kiskaput. Nem hittem volna, hogy ez a világ legrosszabb ötlete volt.
-Miért nem szóltál, fiam?-nézett rá Nathra a férfi. A szőke tanácstalanul nézett rám. Én válaszoltam.
-Én mondtam neki. Tudja, még nekem sosem volt párkapcsolatom, nem akartam elsietni semmit...-kamuztam olyan hihetően, hogy én is simán benyeltem volna. A férfi egyetértően bólintott, majd a vállamra helyezte a kezét.
-Nem lenne kedved eljönni hozzánk vacsorára? Bemutatkoznál, ilyesmik...
Dupla bumm. Próbáltam nem kimutatni, hogy most elbizonytalanodtam. Nath megrántotta a kezem (még mindig fogtuk egymás kezét) amiből persze láttam, hogy a háta közepére kívánja ezt. De ebből már nem tudunk kihátrálni. Rá villantottam egy ezerwattos mosolyt, majd visszafordultam a szőke apjához.
-Ezer örömmel-amikor ezt kimondtam Nath megszorította a kezem. Jó erősen. Aú.
-Szombat este?-csillant fel a férfi szeme, mire görcsbe állt a gyomrom. Nem mondhattam nemet. Már nem. Túl mélyre ástam ahhoz.
-Megfelel-vigyorogtam. A férfi összecsapta a tenyerét, és szervezkedni kezdett. Este hatra eljön értem Nathaniel, hétkor vacsora. Megismétlem: diktátor. Pont olyan, mint egy diktátor.
-Hogy elszaladt az idő-pillantott a karórájára a szőke apja.-Örülök a megismerkedésnek-biccentett felém.-Hagylak, búcsúzzatok el.
Kacsintott, és amolyan "de szép a kamaszszerelem" arcot vágott. Mikor az ajtó kattant zavartan engedtük el egymás kezét Nathal. Nem bírtunk egymás szemébe nézni. Ő lerogyott egy székre, térdére támasztotta kezét, tenyerébe arcát. Mélyeket lélegezett. Én a falnak támaszkodtam. Megkönnyebbültem, de izgultam is. Beletúrtam a hajamba, hogy lenyugodjak, de nem sikerült. Egyre ingerültebb lettem, végül falnak támasztott háttal leültem, a lábamat felhúztam és összekulcsoltam a kezem rajta. Ezt most elszúrtam...Nagyon.
-Figyelj-kezdte Nathaniel egy hatalmas sóhaj után.-Megoldjuk. Valahogy.
Kínos mosoly ült ki az arcomra.
-Tudom.
A szőke arca is felderült. Felsegített. Megszorította a csuklóm. Nem olyan erősen, inkább bátorítóan, majd hozzátette.
-Kezd tetszeni ez a barátnősdi-mindketten felnevettünk. A szőke elbúcsúzott, nem akarta magára haragítani az apját. Amikor kilépett a teremből  fejemhez kaptam. Annyi gondolat volt benne, hogy már fizikai fájdalmat éreztem. Felültem az asztalra, belekortyoltam az ásványvizembe. Csekkoltam az időt a telefonomon. Tíz perc múlva fél négy. Várjunk...TÍZ PERC MÚLVA FÉL?!
Magamra kaptam a kabátom (sikeresen kihalásztam a szekrényemből anélkül, hogy magamra borítottam volna bármit is, hurrá), a táskámat a vállamra csaptam és futólépésben elindultam az egyébként öt percre eső butikba.
Mikor odaértem Rosa már ott toporzékolt, mikor meglátott karon ragadott. 
-Mit is mondtam a késésről?-szaladt fel a szemöldöke.
-Bocs-zártam le. A fiúk, Lysander és L már a butikban ültek, ránk vártak. Az előbbi egy széken ült a próbafülkék előtt és könyvet tartott az ölében (majd lelesem a címét), utóbbi a kiszolgáló pultot támasztotta, folyton felemelte a fejét, kérdezett valamit testvérétől, aki valamit motyogott (gondolom valami lekoptató szöveget, nem tudom, vagy hasonló), aztán visszahajolt írni. 
-Megvagyunk-lépett be Rosalya a boltba, mire a testvérpár felkapta a fejét. L elpakolta a cókmókját és kilépett a kassza megül. Gyors csókot adott a fehér hajú lánynak, majd leültek a próbafülke elé, Lys mellé. Követtem őket.
-Hol találok még?-mutattam az ülőalkalmatosságra. Csak három szék volt, mindet elfoglalták.
L megmutatta. Indultam volna érte, ám öccse ragaszkodott hozzá, hogy ő menjen. Amikor már én is kényelmesen elhelyezkedtem kérdő pillantottam barátnőm felé, aki a táskájában matatott. 
-El is mondod miért rángattál ide?-tettem fel gúnyosan a kérdést. Rosa hozzám vágott egy müzliszeletet. Összehúztam a szemöldököm, de inkább nem kérdeztem rá.
-Egyed, nem láttam ma kaját a kezedben-tette hozzá mosolyogva. 
-Kösz-húztam féloldalas mosolyra a szám. Kibontottam és csendben majszolni kezdtem a reggeli-ebédemet, miközben hallgattam Rosalya "kérését".
-Arról lenne szó-kezdte egy hatalmas levegővétellel.-Hogy a srácok szülei meg akarnak ismerni, de én félek...
-Talán kannibálok a szüleitek?-néztem a testvérpárra. L kuncogott, Lys elmosolyodott, Rosa meg idegesen fújtatott.
-Egy kis komolyságot, ha kérhetem!
-De már ezt mondtad-sóhajtottam.-Egyem a pici lelked, de ezt már letárgyaltuk!-vetettem oda gúnyosan. 
-Ez nem minden!-ráncolta a homlokát idegesen, jelezve, hogy befoghatnám.-Ha valamit rosszul mondok? Vagy nem kedvelnek meg? 
Okkersárga szemeit rám meresztette. Barátjára néztem. Tekintettemmel azt kérdeztem: "nem állítottad le erről a témáról?" De nem értette.
-Hülyeségek miatt stresszeled magad!-szóltam a lányra két falat között.-Ha magadat adod nem lesz probléma.
-Te ezen a bolygón élsz?-förmedt rám.-Hahó, ez a 21. század! 
Felvontam a szemöldököm. Jól elidőztem az épp rágott falattal, hogy legyen időm gondolkozni.
-Oké, de ehhez hogy jövök én?-nyögöm ki végül
-Gondoltam kitalálhatnál valamit az égés elkerülése érdekében...-mondja, és amolyan "a legjobb barátnőm vagy, én is megtenném érted" mosolyt küldött felém.
-Miért nem kéred meg Lysandert? Jelezne, ha égőt mondasz-mutattam a fiúra. 
-Szerinte ez hülyeség, nem akar részt venni benne-válaszol Rosalya és ez említett fiúra csapott egyet. Az összehúzott szemöldökkel méregette a lányt, de nem szólt.
-Oké, benne vagyok-sóhajtottam akkorát, hogy majdnem kiszakadt a mellkasom.
-Na és hogy csináljuk?-ujjongott Rosa.
Intettem a lánynak, hogy hagyjon agyalni, majd felhúztam a térdem a székre és rákulcsoltam a kezem. Ez a jól bevált gondolkodós póz.
Pár percig így meredtem előre és ötleteltem. A többiek engem fürkésztek, "olyan ez nem épp" nézéssel.
-A legegyszerűbb ha jelzek, hogy mikor mondasz hülyeséget-szólaltam meg.
-De hogy?-kerekedett el Rosa szeme.-Hogy jutsz be? Vagy az ablakon át akarsz kommandózni?
-Nem-nevettem fel.-Az egyetlen lehetőség, ha...
Ezen a ponton abbahagytam. Mindenkinek leesett. Az egyetlen megoldás, ha úgy megyek el, mintha Lysander barátnője lennék. 
-Nem! Szó sem lehet róla!-emelte fel védekezőn a kezét Lys.
Erre Rosalya és ő összeveszett. Olyan dolgokat vágtak egymás fejéhez, hogy "ez kötelességed" (Rosa), "egyátalán nem kötelességem, nem pártolom a hazugságot, tudod jól" (Lysander), "azt akarod hogy a bátyád egyedül élje le az életét?" (ismét Rosa), "hééé!" (L). Egy ideig figyeltem a vitát, utána meguntam. Kidobtam a papírt a kukába, írtam egy sms-t testőrömnek, hogy ez lehet el fog húzódni. Kiittam a vizemet, elmentem megválni a vizemtől, de még akkor is folyt a vita, egyre hevesebben. Annyi különbséggel, hogy csak a fehér hajú lány és a heterokrómiás fiú folytatta. L elment kiszolgálni egy vevőt. Kezdtem már leamortizálódni. 
-HÉ!-kiáltottam el magam, mire mindketten elhallgattak és rám néztek.-Nem muszáj, ez egy nagyon nagy feladat, nem kérhetjük meg, hogy teljesítse, ha egyszer nem képes rá!
Megvontam a vállam, és próbáltam elrejteni a mosolyom.
-Nem azt mondtam, hogy nem tudnám, csak ez ellentmond az elveimnek...-kezd bele a fiú, mire közbeszólok.
-Vannak elveid? És miről szólnak? Nem segítünk baráton szorult helyzetben?-vontam fel a szemöldököm. Összefontam magam előtt a karom, hogy határozottabbak tűnjek. A rám szegezte gyönyörű szempárját, amiből ki tudtam olvasni, hogy tudom, hogy tudja, hogy tudom. 
-Legyen-sóhajtott fel a felemás szemű, mire Rosa ujjongva borult a nyakába. 
-Mi történt?-érkezett meg a butiktulaj. Ledaráltam az utóbbi negyed órát, majd elbúcsúztam tőlük. Pénteken ugyan itt, ugyan ebben az időben.
Hazamenet a mai napon kattogtam. Van két barátom. Ezért ez a nullához képest, ami eddig volt, teljesítmény.
Amint hazaértem ledobtam a táskám a szobámba, lezuhanyoztam. Megcsináltam a házikat, átolvastam a tanulnivalót. Megvacsoráztam (egy tál corn flakes, csak is egészségesen), majd ledőltem. Magamat se bírtam el, olyan álmos lettem. Ahogy az ágyon feküdve megállapítottam, hogy talán az egész mégsem volt jó ötlet.
Sőt, ha máskor Rosa elhív valahova, akkor fussak el. 
Felpattantam az ágyról, felkapcsoltam a villanyt. Tollat kerestem és egy positet. Lefirkantottam rá a mondatot, és felragasztottam a tükrömre, majd visszafeküdtem. Pár perc múlva mély álomba szenderültem.



Ha meglátod Rosát, fuss! FUSS!


Írói megjegyzés: Sziasztok, Kedves Olvasók! Ezer bocs a késésért, de kárpótoltalak titeket ezzel jó hosszú fejezettel. Plusz a novellás blogot is frissítettem, az új bejegyzés címe Az első tánc. Remélem tetszeni fog, további jó hétvégét! <3





5 megjegyzés:

  1. Komolyan mondom ha nem tudnam hogy ki a ket lehetseges "nyertes" fiu Nat-nek szurkolnek.... furán kezdek megváltozni.. (en es egy streber?xD ja.... megsem... most pont ezt a felallast varnam) nagyon jo lett!^^ a corn flakes meg nagyon finomxD) a novellas blognak a cime nem egy Quimby dalszovegbol van? Vagy csak en kepzeltem bele? :D na mindegy siess az uj resszel!:33

    VálaszTörlés
  2. Megpróbálok! :)
    Jó neked Noémi, hogy már tudod! ;)
    Nem hallgatom azt az együttest, a cím valahonnan rám ragadt, lehet onnan, ki tudja. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha olvasod a nem vagyok sorozatgyilkost az is tetszene:DDDD
      Szerintem lehet gondolni kiken vacillálsz (a borito alapjan):D

      Törlés
    2. Igazából ma rendeltük meg! :DDD (az összeset, HAPPY van)

      Törlés
  3. Szegény Nathaniel. Olyan kwgyetlenség amit vele műveltek... De ez esetben Abby sem kivétel ez alól.szegény eltudom képzelni az életét. Mintha egyek lennénk

    VálaszTörlés