2015. február 2., hétfő

35. FEJEZET

Nem depresszió, csak rosszkedv


Hello kedves olvasóim! Tudom, késett a fejezet, ezer bocs, de vannak okai is, amint el is fogok mondani. ^^
Az első ok: engem is elkapott a járvány, itthon fulladozom. Nem volt sok kedvem az írásra, vagyis ehhez a történethez. Ezért is sokszor apróságokat változtattam a blog kinézetén csak úgy, unalomból.
A második ok: elkezdtem egy másik blogot amit a menüsorban Novellák néven meg is tekinthettek. Nem is mondok többet, ott mindent elolvashattok amit tudni akartok. ˙
De nem kell félni, ez a blog sem fog leállni, nem hanyagolom el! ^^ 


~Nathaniel szemszöge~

Az igazgatónő összekulcsolt kezekkel mered rám. Látszik rajta, hogy meglepte a kérésem, hisz 2 hete ugyan ez a história volt. Megkértem, hogy Melodyt rúgja ki, mert nem tudok vele dolgozni. De az legalább igaz volt. Tényleg nem lehetett vele együttműködni. Furcsán viselkedett. Ha leültünk, hogy elvégezzük a papírmunkát nyafogott, vagy próbálta kihúzni magát a munka alól.
Először haragudott rám, de ő is rájött, hogy nem viselkedett kellőképp, így elfogadta.
-Nathaniel úrfi-szólal meg az igazgatónő kiszakítva engem a visszaemlékezésből.-Nem tudnunk több embert betenni a DÖK-be. Esetleg, ha Melody kisasszonyt visszatennénk, és Abby kisasszonyt meg áthelyeznénk a matektanuló csoportba. Nem tudja véletlenül Abby kisasszony átlagát matematikából?
Keservesen dőlök hátra. Abbynek a legjobb jegye ebből a tantárgyból a négyes...vagy a hármas. Szóval nem áll fényesen.
-Nem tudom igazgatónő-kamuzok. Gyűlölöm nem megmondani az igazat. Bár egy igazi hazug családban nőttem fel. Apám a világ legnagyobb csalója, anyám meg simán falaz neki. A húgom meg bármire képes azért, hogy valaki kiszolgálja. Ha a családomra gondolok, hányingerem lesz. 
Elbúcsúzok az igazgatótól, majd távozok. 
Furdal a lelkiismeret. Bánt, hogy szemrebbenés nélkül hazudtam a Vörösnek. Pedig ő nagyon őszintének tűnt. Nem tetetne sírást, mint például Amber. 
Zsebre dugott kézzel baktatok a hazafelé vezető úton. Csak a mai nap jár az eszemben. Miért olyan nehéz valakinek elmondani az igazat? 
Még magamnak se merem bevallani, de segítségre van szükségem!

~Abby szemszöge~

Az arcom lángol. Megijedtem a saját reakciómtól. Mit gondolhat akkor Nath? Talán, hogy egy depressziós liba vagyok, akinek olyan unalmas az élete, hogy inkább a máséba üti bele az orrát? 
Ajj...most mit fogok csinálni?
Mire gondolatmenetem végére érek már a bejárati ajtó előtt toporzékolok. Nem hoztam magammal kulcsot, kurva hideg van és Elijah nem akar ajtót nyitni! 
-Mit dörömbölsz?!-tárult ki végre az ajtó. Testőrömön csak egy farmernadrág, felsőtestét nem takarja ruhadarab. A kezében törölköző, a mivel vizes fekete tincseit szárítgatja. 
-Van valami baj? Szörnyen festesz!-lágyul el hangja. 
-Köszi, a lányok ezt imádják hallani...-felelem flegmán, majd elslisszanok mellette. Felszaladok a szobámba, majd becsapom az ajtót.
Beállok a zuhany alá. Próbálok lenyugodni, de nem megy. A gondolataim össze-vissza cikáznak. Legalább fél óráig folyatom magamra a vizet, de semmi. 
30 perc sikertelen gondolatelterelési próbálkozás után felvettem a pizsim és ledobtam magam az ágyamra. 
Bámulom a plafont, miközben kérdések százai fogalmazódnak meg bennem. 
Nem akar az álom a szememre szállni. Bármit csinálok, bárhogy fekszem. Végső elkeseredésemben kutatni kezdek a fiókomban. Előveszem a hűn áhított fehér pirulás dobozt. Beveszek a tartalmából kettőt, csak úgy víz nélkül. 
A szemhéjam ólomként nehezedik rám. Majd a kép elsötétül és mélyen durmolok.

~Elijah szemszöge~ 

Idegesen járkálok fel s alá. Zavar Abby viselkedése. Ez nem vall rá. 
Általában amikor hazajön addig piszkál meg szekál, míg be nem zárkózom a szobámba, de most...
Ráadásul az állatoknak sem adott enni! Pedig erre minden reggel gondosan ügyel. 
A bátyjával sem beszélt már 2 hete. Mindig korán bezárkózik és elő sem jön reggelig. Lehet túlreagálom, hisz nem ismerem annyira a lányt, de ez aggasztó. A nagybátyát sem látogatja, pedig már magához tért. Többször is érdeklődött a lány után. Felajánlottuk neki, hogy elhozzuk Abbyt, de erre Frank őrnagy azt mondta:

"-Majd eljön, ha képes rá. Örülök, hogy otthon van. Elijah, te meg vigyázz rá! Bármi lenne, jelentsd! Sose téveszd szem elől! Érzelmileg még nagyon labilis, haragtartó, nem fog egyhamar megváltozni a látásmódja. Tudom, néha idegesítő és elviselhetetlenül hisztis, de rá se hederíts! Nem gondolkodik, mielőtt kinyitja azt a nagy száját."

Ekkor halk kuncogás szakította meg a monológját. Mark tiszt folytatta helyette:

"-Én inkább a makacs öszvért használtam volna!"

Erre a két férfi hahotába fogott. De mielőtt elengedtek volna a lelkemre kötötték, hogy vigyázzak a Vöröskére. Lehet azt mondja, hogy nincs szüksége senkire, de akkor is maradjak a sarkában.
Úgy döntök, elmondom az aggodalmaim neki és reménykedem, hogyha van valami, elmondja. Az ajtaján kopogtatok, de nem válaszol. Szólongatom, de nem reagál. 
Idegesen markolom meg a kilincset. Lassan tolom beljebb az ajtót. A villany már le van oltva. Abby mélyen alszik. Elgondolkodom rajta, hogy felébresszem, hogy beszéljek vele, de amint meglátom milyen aranyosan alszik meggondolom magam.
Halványan elmosolyodok, majd betakarom. Nyomok egy puszit a homlokára. 
Már olyan, mintha a második húgom lenne. Nem szeretném, ha valami történne vele.
Próbálok csöndeben kiosonni, de ez nem az én napom: amint kimentem levertem valamit. Elhagyja pár cifra szó a szám. A lány nem kel fel, meg se rezdül. 
Leguggolok, hogy összeszedjem az összetört tárgyat. A sötétben nem látok semmit. Elkezdek hát kotorászni. 
Most már eggyel több dolgot tudok Abbyről. Nagyon hanyag!
Nem találok semmilyen törött dolgot, csak papucsot, tollat ceruzát, füzetet, elemet hajgumit, csatot...
Ahogy a tenyerem tovább siklik az ágy melletti padlószakaszon valamibe beleütközik. Az a valami arrébb gurul és megcsörren. Ismerős hang ez. Azonnal feltámad bennem az aggodalom.
Feltápászkodom, majd a villanykapcsolóhoz sietek. 
 A Vörös meg se nyekken, mozdulatlanul szuszog tovább. Ez még jobban megerősíti a gyanúm.
A szememmel a tárgyat keresem. Nem kell sokáig a padlót bámulnom: tekintetem egy kiborult gyógyszeres dobozon akad meg. A kezembe veszem. 
Erős altató. Ilyet csak receptre adnak. Ráadásul a fele hiányzik. Keserűen sóhajtok fel. Szemem az alvó lányon. Egyenletesen mozog a mellkasa fel-le. Nem adagolta túl magát. De vajon mióta szedi? 
Némán bámulok a nagy semmibe. Talán olyan rosszul van, hogy ezeket kell szedni ahhoz, hogy aludjon?
Borzalmas testőr vagyok. Észre sem vettem, pedig biztos van legalább 1 hónapja, hisz pár nap alatt ennyit nem vesz be egy épeszű ember. 
Vagy talán megbolondult?

~Abby szemszöge~

Lassan nyitom ki szemeimet. Egész kellemesen aludtam a körülményekhez képest. 
Macskaként nyújtózkodom ki, majd nagyot ásítok. Furcsán nagy a világosság a szobámban. Az órára tekintek. Az ereimben megfagy a vér. Azonnal kipattanok az ágyból és lerohanok a lépcsőn. Elijah a kanapén nézi a Tv-t.
-Miért nem keltettél fel?-sipítom idegesen.
Testőröm lazán pillant az órára, ami 11:23-at mutat. Én mindjárt felrobbanok. Hogy lehet ilyen nyugodt?!
-VÁLASZOLJ MÁR!-kiáltok rá. Az arca elkomorul. A konyhába sétál. Kihúz egy széket, majd megütögeti a párnáját, hogy üljek le. 
Idegesen forgatom kék szemeim. A lábamat a lépcsőnek verem, úgy lépek. Helyet foglalok a széken, majd a fiúra nézek. Ő mosolyogva vizslat türkizkék szemeivel. Előveszi a teáskannát, majd önt nekem a cicás bögrémbe. A kezembe adja, majd helyet foglal előttem.
-Betelefonáltam az iskolába, hogy nem érzed jól magad-mondja higgadtan. 
-És mit mondtál, ki vagy te?-teszem le imádott poharam, majd cinikus pillantást küldök felé.
-A bátyád.-vigyorog. Én csak biccentek, hogy folytassa.
-Mi van veled?-néz rám komolyan. Mélyen a szemembe néz. Tekintete tele van aggodalommal, ami engem is megrémiszt.
-Jól vagyok!-vonok vállat.
-Nem nem vagy-sóhajt. Feláll, majd a konyhapulthoz sétál. Mind két kezét ráhelyezi. A fejét leszegi, mélyeket lélegzik. Látszik, hogy valami bántja.
-Mi történt?-kérdezem bátortalanul, mire erőltetetten felnevet.
-Hogy mi történt? Válaszolj inkább te!
Megszeppenek. A számat szóra nyitom, de nem jön belőle hang. Lehajtom a fejem. Nem tudom miről beszélhet.
Talán Frank bácsiról? Egyre súlyosabb az állapota?
Vagy Chrisről? Lehet tényleg nem ébred fel soha?
-FIGYELSZ TE RÁM?!-ragad karon. Furcsa ez a viselkedés tőle. Olyan ez, mint az első napokban. Ezek a hirtelen dührohamok.
-Mit akarsz tőlem?-suttogom, mire ő elenged. A karomat simogatom, fáj a szorítás helye. 
A kanapé felé cammog. Int nekem, hogy üljek le mellé. Bizonytalanul is, de megteszem.
-Sajnálom, hogy kiabáltam veled-néz rám kutyamenhely ábrázattal. Tényleg nem tudom sehova se tenni ezt a srácot. 
-Nem törtnét semmi-mosolygok rá. Felállni készülök, de nem hagyja. Furcsán méregetem, mire folytatja.
-Meg kell beszélnünk valamit-néz rám komolyan. Látom rajta, hogy ez nem várhat, hát visszaülök vele szemben. Nehezére esik kimondani. Nagyokat sóhajt, már belekezdene, de meggondolja magát. 
-Mióta szeded ezt?-mutat rá a kávézóasztalon elhelyezett fehér dobozra. A mosoly ráfagy az arcomra. Elsápadok.
Néma csend. Egyikőnk sem mozdul. Én a dobozt nézem. Észrevétlenül akarom megkaparintani de...hogyan?
-Minden rendben?-szakít ki tervezgetésemből. Én csak csóválom a fejem. Ránézek. Ő csak bámul szótlanul, várja a magyarázatom. Na azt várhatja!
Mélyet sóhajtok. Úgy teszek, mintha bele akarnék kezdeni. Ez úgy látszik beválik, a fiú meg se rezzen. Itt az alkalom!
Úgy teszemk, mintha tüsszentenék. Egy hirtelen mozdulattal megragadom a pirulás dobozt és a lépcső felé rohanok.
-Hé!-kiált fel testőröm, amint észreveszi, hogy átvertem. Utánamered, de már késő: a lépcsőn feljutottam. A folyosón végigrohanok, majd becsapom a szobám ajtaját. A kulcsot elforgatom a zárban, majd az íróasztalomat veszem kereszttűz alá.
-NYISD KI!-dörömböl Elijah.-ÉN CSAK JÓT AKAROK, FOGD MÁR FEL!
De nem veszem figyelembe. Kihúzom az első fiókot. Mindent, amit találok benne szétdobálom. Pénzt, füzetet, radírt, jegyzettömböt...de sehol sincs.
-Ne, ne, ne, ne!-ismételgetem kétségbeesetten. A fiókot kiveszem a helyéről, majd kiborítom, de nincs benne. 
A földre rogyok. A kezemmel idegesen túrom át a földön lévő kupacot, de nincsenek benne a nyugtatóim. Azokat is elvette volna?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése