2014. november 15., szombat

24. FEJEZET

Ismerd meg a megismerhetetlent! 

 

Álltam ott és igazából nem gondoltam semmire. A bőröndöm kis fogókaját szorongattam és meredtem előre.  Hirtelen elkapott a szédülés. Lángolt az arcom, egyre rosszabbul voltam. De persze nem akartam senkit az én hülyeségeimmel terhelni ezért csak ledobtam magam a hatalmas ágyra és a lehető legkényelmetlenebb pózban feküdtem, ami csak valaha létezett és fojtattam az előre bambulást. Helyesbítenék: a plafont fürkésztem. 
Kapart a torkom, ha cseverészni akartam volna (amihez most a legtöbb kedvem van) nem ment volna. A szemhéjam ólomként nehezedett rám. Nem kellett sok, el is nyomott az álom.
...
Nem tudom mennyi idő telhetett el, még én "kicsavarom a gerincemet játszottam"*. Felkeltem és megállapítottam, hogy még ma van. (Zseniális megfogalmazás, de így zombiüzemmódban csak ennyi megy). 
Belebújtam egy takaróba (még mindig fáztam) és felderítőútra indultam. 
Ahogy kiléptem az ajtón egy hosszú folyosón kötöttem ki. Smaragdzöld tapétával, szintén fekete ajtókkal. Mindegyikre rá volt írva milyen helyiség volt mögötte. Volt három fürdő (ehhez már hozzá se szólok), a szülői háló, a vendégszoba-ideglenegesen Abby zug-és persze Rouge szobája. 
Egy ideig szemeztem az éjfekete ajtóval. Remegett a lábam, bár nem tudtam, hogy a hidegtől vagy ettől a szituációtól, de remegett. A kilincset félve markoltam meg. Már nyitottam volna, amikor képzeletben jó erősen fejen csaptam magam. Hol van az udvariasság? Ki tudja mit csinál abban az istenverte szobában? Inkább kopogok, minthogy rosszakat álmodjak.
Így is tettem. Bekopogtam egyszer...majd még egyszer...ez a gyerek süket?
-Mi van?!-rontott ki az ajtón a Vöri. Egyenesen nekem esett. Egy jó fél fejjel magasabb, így lenézett rám. Nagyon (hangsúlyozom NAGYON) közel volt hozzám, de mintha tisztes távolban lennénk teljesen normális hanglejtéssel kérdezte:
-Mit akarsz?-egyetlen egy vörös foltot sem észleltem az arcán. Pedig az enyém tuti olyan, mint a paprika.
-Csak körbenézek-próbáltam egy kis lazaságot vinni a hangomba, de persze miért is sikerült volna? 
-Aha-vigyorogott-Bejössz?
 Próbáltam átnézni a fiú válla felett, de ez lehetetlen volt. Bármennyire is meg akartam lesni, hogy felkészüljek a látványra de Cast pont oda hajolt, ahova én akartam.
-Nem ér lesni!-lökött ki az aurájából.
-Akkor bemegyek-sóhajtottam. Hirtelen nem tudtam mi a helyes, csak azt, hogy látnom kell azt a nyüves szobát, ha belehalok is!
Kilépett és mint egy úriember betessékelt. 
Nagyon apró-szinte már bolhaugrásokban-lépkedtem be a teljesen normálisnak tűnő szobába.
Ahogy körülnéztem ténylegesen megállapítottam: ez tényleg egy normális fiúszoba. A falak feketék, egy hatalmas ágy (szerintem minden szobában egy ilyen Titanichoz hasonló alvóalkalmatosság van), egy nagy gardrób és poszterek. Markusnak is vannak ilyen poszterei.
Egy polc tele volt képekkel és serlegekkel. Én kis kíváncsi jellem azonnal odamentem. 
Családi fotók volt egy-kettő, a kicsi Castiel...itt álljunk meg. Kezembe vettem azokat a cuki fotókat. Tudtam, hogy festi a haját, de hogy fekete volt...bár ahogy most belegondolok nagyon hasonlít a szüleire.
Valerienek vörös haja és szintén ugyan ilyen szeme van. Louis ennek az ellentéte: fekete hajszín és szemek. Valerie az én szememben egy óriás, a szokásosnál egy fejjel magasabb. Louis is ilyen kb. Castiel meg a maga 180-190 centiével magasabb szüleinél, de én is csak akkor vettem ezt észre, amikor egymás mellett álltak.
 -Min gondolkodsz?-bökött meg Vöröske.
-Csak elbambultam-letettem a képet és a kupákhoz tértem. Volt pár kosárlabda, futó, úszó és egyéb sporteredmények. Uncsiii...! (Nem vagyok jó az ilyenekben, ezért nem is érdekel.)
Felcsillant a szemem. Leghátul, a legutolsó polcon megpillantottam egy apró kis érmet. Engem persze mindig a részletek érdekelnek, rögtön ahhoz nyúltam.
-Szavalóverseny első hely hatodikban?-mutattam fel az apró tárgyat. A röhögőgörcs határán voltam.
-Tedd azt le!-parancsolt rám a srác.
Erre én visszamentem dedóba: kiöltöttem rá a nyelvem és elrohantam. 
-Gyere vissza Deszka!-loholt utánam.
Le a lépcsőn, körbe a konyhában. Rohangáltunk mint a mérgezett egerek. Fel se tűnt, hogy rosszul vagyok vagy zavarban, mintha ezer éve ismernénk egymást önfeledten szólogattunk be egymásnak, kergetőztünk mint az öt évesek.
-Ti mit csináltok?-vonta fel a szemöldökét Louis.
Azonnal megálltam, Vörös nekem is jött. Néztük a férfit mind ketten, mint a kisgyerekek, akik a szidásra várnak.
-Nem adja vissza!-mutatott a kezemben lévő tárgyra Vöri.
-Mi az?-bukkant fel Valeire. Meglátta a kezemben éktelenkedő tárgyat, majd mosolyogva folytatta-Miért szégyelled azt az érmet? Olyan szépen szavaltál!
Erre én és Rouge-apa kuncogni kezdtünk. Most őszintén, ki nem röhögne? A flegma, nagymenő Castiel egy szorgalmas szavaló gyerek volt...ez ferege (most figyelj!) teges! 
Cast morgott egyet, majd egyszerűen kikapta a kezemből az érmet. Felsétált a lépcsőn, valószínűleg a szobájába cammogott.   
Én pincsikutya módjára utánamentem.
Berúgtam az ajtó, se szó, se beszéd berontottam a fiú szobájába.
-He?-nézett rám az ágyán fekvő Rouge. Nem igazán számított rám, egy trikóban feküdt. Fáradtnak tűnt...de mitől is?


Rebegtettem pilláim, mintha semmit sem hallottam volna. Megfordultam és tovább nézegettem a számomra érdekes helyiséget. Mint egy álom...azt hittem előbb jutok el Chuck Norrishoz, mint Vöröshez. Mindig olyan zárkózott, beszólogatós volt. Igazából az egész lénye olyan mint a térkép. Aki nem jól forgatja, könnyen eltéved. Talán megtaláltam a jó utat?
Sokáig kapkodtam a fejem poszterről poszterre, pontról pontra, sarokról sarokra. Csak kiélveztem a lehetőséget. Nincs még egy ilyen alkalom az ember életében.
-Mi van Deszka?-jött a hátam mögül a hang. 
-Csak nézelődök. Te ide hordod a csajokat?-szembefordultam vendéglátómmal. 
Nem is tudom miért tettem fel ezt a kérdést, de nem bántam meg, hogy feltettem. Lysander említette, hogy aggódik Vörös miatt. Nincs egy tartós kapcsolata, de rengeteg...khm...ami hogy is mondjam. Sok nem az. És ez nem az a csajozós szoba...vagyis én nem tennék egy "olyan" szobába családi fotókat. De kinek a pap, kinek a papné.
-Neem!-nyújtotta el pimaszul-Arra van másik szobám! Kíváncsi vagy rá?
Még egy nehéz döntés...Nem lehet az olyan rossz. Vagyis imádkozom.
Félve bólintottam egyet. Erre Rouge fülig érő szájjal lépett ki a szobából.
-Jössz?-kiáltott vissza.
Ismét biccentettem a fejemmel. Erre ő megfogta a karomat és a szoba felé rángatott.
-Van egy külön szobád a csajozásra?-jött ki nagy zavarodottság után a kérdés.
-Ez csak természetes. Vicktornak van egy háza. A szülei gazdagok és mindent megengednek a fiacskájuknak-vált nyávogóssá hangja. 
-Értem-sóhajtottam.
-De egyébként tök jó fej!-vált ismét komollyá.
-Aha...Képzelem!-ismételtem meg a levegő kifújós gyakorlatot. Ha ő mondja biztos, nem ismerem azt a srácot.
Cast röhögött. Hirtelen megállt. Neki is mentem. Ahogy észrevettem a kiindulóhelyiséghez értünk, a vendégszobába. 
Kitárta a gardrób ajtaját. Egy lépcső fedte fel magát.
-Ott van Narnia*?-vontam fel a szemöldököm.
-Neem!-nevetett a fiú-Gyere fel és meglátod!
Felment a titokzatos lépcsőn. Egye fenyő-gondoltam-Nem lehet olyan rémes!
És nem is volt. Ha egy szót kellene rá mondanom, akkor a csodálatosat használnám.
Egy pinceszerű helyiség egy nagy ággyal először elég furán hangozhat. De megvolt a maga varázsa. Főleg, hogy volt ott egy nagy tetőablak. A csillagok kivilágították a szobát, mint ezernyi kis szentjánosbogár. A falak sötétek voltak, de a berendezések szépen kirajzolódtak. Mint egy álom. Tényleg álmodom.
-Na?-bökött meg Castiel.
-Ez....nem találok szavakat!-suttogtam.
-Akkor ez tetszeni fog!-lépett elém. Kinyitotta az ablakot és kimászott. Én utána. 
Az ég mint egy fekete szőnyeg terült el szemeim előtt. Minden egyes csillag mintha még jobban világított volna.
Lefeküdtünk egymás mellé és az ég felé meredve hallgattunk.
Pár percnyi hallgatás után szólaltam meg, de csak suttogtam.
-Apukám mindig vigyázó szörnyszemeknek hívta a csillagokat. Oh...De hiányzik....-nem néztem a fiúra, csak motyogtam ott magamban.
-Mi történt az apáddal?-suttogott a fiú is. Érzetem tekintetét magamon.
-Meghalt.
-Oh, sajnálom, nem akartam-kezdett dadogni a rocker fiú. 
-Semmi baj, nem tudhattad-fordultam felé.
-És az anyukád?-utánozott ő is-Vele mi van?
-Börtönben van-éreztem, hogy egy könnycsepp legördül az arcomon. 
-Ha nem haragszol meg, akkor megkérdezhetném, hogy miért?-furcsa, hogy Castielnek is van egy másik arca. De inkább hallgatok, nem akarok meghalni.
-Amikor elváltak a szüleim, rá egy évre hozott anya egy új férfit. Előre megmondtam neki, hogy úgy se fogom szeretni. Már amikor először láttam a hideg futkosott vérvörös tekintetétől. Persze igazam lett: elkezdett erőszakoskodni mint velem, mint anyukámmal. És ez nem szűnt. Sok végtelennek tűnő évig tartott. De amikor vége lett, édesanyámnak felelnie kellett tetteiért. Pedig az volt a legnagyobb bűne, hogy nem tudott megvédeni.
Mindvégig Vörös tekintetét fürkésztem. Valamikor lesütötte a szemét, máskor már tartotta a szemkontaktust. Még nekem is nehéz volt a szemébe nézni. 
-És ki az a Vicktor?-váltottam témát.
-Ne mond, hogy nem tudod!-vigyorgott.
-Tényleg nem!-bokszoltam az oldalába-Ki az?
-Egy évfolyamba járunk, csak ő az A-ba. Kő gazdagok. Régebben sok bulit tartott, de ezek megszűntek. Nem beszél róla, hogy miért.
-Biztos nem akar minden hétvégén seggrészeg lenni.
-Áh, mindig ő élvezte a legjobban. Sosem volt másnapos.
Ahogy Castiel részletesen leírta barátját én csak a fogságban megismert fiúra tudtam gondolni. Rég nem láttam. Vajon minden rendben van vele?
Sokáig csevegtünk értelmetlen dolgokról. Például, szóba került az igazgatónő kutyája Totó. Elmesélte, hogy egy egész napon át kergette az egész osztály. A csillagképeket is megpróbáltam megmutatni a vörös fiúnak, de neki ott fent minden csak egy fénylő pont. Reménytelen.
Mesélt a szüleiről. Arról, hogy állandóan az agyára mennek a cukkolásukkal. 
-Nem tudod milyen szerencsés vagy!-sóhajtottam.
-Miért lennék? A szüleim éjjel-nappal gúnyolódnak. Elég zavaró.
-Neked legalább vannak szüleid. Nekem csak egy nagybátyám van akit sose látok. Minta egy kísértetházba mennék haza. Csak a kutyám és az Anonymus macskám a társaságom-jó volt ezt elmondani valakinek. Még ha az Rouge is. Úgy is ha elmegyek minden a régi lesz. Ez a mi kis titkunk marad.
-Dettó-fordult megint felém (eddig háton voltunk).
-Tessék?-fordította felé a fejem.
-Muter stewardess, fater pilóta. Két hónapban csak egy két-napot töltenek itthon. Démonnal töltöm az időm nagy részét.
-Az jó nem?-egy kicsit fura, hogy nem örül a magánynak. 
-De, de néha jó lenne valaki, akihez beszélgessek. Érted?
Szemeztünk pár percig. Nagy szürke szemei ragyogtak mint egy macskáé. Hirtelen nem is tudtam válaszolni.
-Hé! Nem igazam van?-rúgott bele a lábszáramba. 
-Ja de...Van egy ötletem!-felcsillant a szemem és mosolyra húzódott a szám.
-Hallani akarom?-vonta fel a szemöldökét.
-Igen, te hülye!-én is eltaláltam a lábszárát.
A fejével biccentett egyet, majd kislányos nyávogással kezdtem bele:
-Mi lenne, ha elmennénk hétvégente kutyát sétáltatni? Mondjuk délután három fele.
-Hát Deszka...a társaság alatt nem rád gondoltam!-nevetett elégedetten.
Erre én elhúztam a szám. Lehet úgy mondani, hogy megsértődtem.
Beleütöttem a hasába, erre ő feljajdult és elhallgatott. 
-Mekkora erő van benned!-nyögdécselt.
-Te meg mekkora paraszt vagy!-ültem fel.
-Most megsértődtél?-utánozott.
Nem szóltam semmit, csak felpattantam és az ablak felé vettem az irányt. Lemásztam és bementem a szobámba. 
Ledobtam magamat az ágyra. Ráfeküdtem és bámultam a plafont. 
Olyan jó volt valakinek kiönteni a szívem. Nem azért mentem el, mert megsértett. Talán azért, mert féltem a következő kérdésektől.
-Mi a bajod?-lépett be Vörös.
-Kopogni nem szokás?-mondtam érzelem nélküli hangon. 
-Nem. Mi van?-ült le mellém.
-Kérdezhetek valamit?-felé szökött szemem. Már válaszolt volna, gyorsan folytattam-De őszintén!
A fiú nézett rám értetlenül. Szerintem sejtette miről kérdeznék.
-Ki az a Deborah?-suttogtam.
-Miért érdekel?-mordult fel Rouge.
-Én elmondtam mindent. Most te jössz!
Castiel megadta magát akaratomnak: lefeküdt mellém és mesélni kezdett.
-Talán első látásra beleszerettem, ki tudja. Amióta az eszemet tudom szerettem. Aztán felfedeztek és éjjel-nappal gyakoroltunk. De egyszer csak PUFF! Minden tönkrement. 
-Mi történt?-fordítottam felé a fejem.
-Az nem a te dolgod!-állt fel-Talán elmondom majd....egyszer.
Elbúcsúzott és aludni tért. Én is azt tettem: felvettem a pizsim és álomra hajtottam a fejem.
Talán majd egyszer... 



*kicsavarom a gerincemet játszottam: úgy feküdtem, hogy a gerincemet is "kicsavartam"
*Narnia: Kitalált hely, a szekrény mögötti helyet hívták így a Narnia c. filmben. 

 

 

12 megjegyzés:

  1. Szia! De jó, hogy raktál fel új részt! Nagyon vártam műár, igaz, csak nem rég találtam rá a blogodra, de másnapra végig is olvastam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!
      Üdvözöllek köreinkben! ;)

      Törlés
    2. És mivel ez egy csábításból jeleshez kapcsolódó történet, gondolom te is játszol...ha igen, megkérdezhetem, hogy mi a játékosneved?

      Törlés
    3. Persze.
      ugzdz (elég fura, de már elegem volt, hogy minden foglalt ezért csak úgy beleütöttem a billentyűzetbe)

      Törlés
    4. Köszönöm. ^^ Ha nem probléma akkor majd bejelöllek, a karakterem adatlapján valamilyen módon jelezni fogom, hogy én vagyok az...xD

      Törlés
    5. Dehogy probléma! :)
      Jelölj nyugodtan! :D

      Törlés
  2. Nagyon jó rész imádom a blogod, már az elejétől fogva követlek és elsőre megnyert a story. Egy kérdésem lenne: nem Castiel volt az aki miatt Abby kórházba került vagy azt elfelejtette és Castielnek ezzel kapcsolatban nincs semmi bűntudata vagy akármi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha lehet így mondani, akkor Deborah behálózta még a józan ítélőképességét is. Teljesen az ujja köré csavarta, mint egy bábút úgy irányítja. Ilyenkor se lát, se hall, csak a "szerelem" van neki

      Törlés
    2. Értem de most meg tök jól el van Abby-vel és nem furcsa neki vagy csak úgy csinál mit ha meg sem történt volna

      Törlés
    3. Inkább meg nem történté teszi a dolgokat, úgy tesz,mintha semmi nem lett volna. Ő így dolgozza fel.
      Elég zavaros, tudom. Sajnálom.

      Törlés
  3. ez a rész ferge.....( most figyelj) teges volt! *légpacsit ide Barney módr* :3 ;)
    tényleg nagyon jó volt
    köszi hogy megírtad nekünk, <3
    nagyon imádlak

    VálaszTörlés