2014. július 24., csütörtök

3. FEJEZET

Vörös démon

 

Este csak el tudtam aludni, bár nagyon nehezen. Nem tudtam sokáig szundizni, mert Zokni keltett, mert éhes volt. 


(Nem is mondtam van egy kutyám, Zokni. Labrador és hím.)
Az órára tekintettem, hajnali 3:30! Aggrr...
Imádom Zoknit, de ilyenkor a falra mászom! Azt kívánom, bárcsak póknő lennék! Abbahagytam a magammal való dumcsit és megetettem a korán kelő kutyám.
Mivel volt időm, mert 5-kor kelek ezért hab fürdőzni, megszárítkozni, palacsintát sütni is tudtam. 2 adagot készítettem. Megettem a sajátom és rohantam fel kiválasztani a mai szettem.
Sok időbe telt, Zokni segítsége is kellett, de végül megszületett a döntés: egy rózsaszín kockás ing, fekete mellény, cicanaci egy csizmával. *.*
A hajammal ugyan azt a műveletet végeztem mint tegnap. Csinos akartam lenni, mert....mert...csak. Nehogy azt higgyétek, hogy Castiel miatt! Pffff.....
Nem érzek semmit, csak haver....az ő részéről nem nyilatkozom.
(Na most nem tudom, hogy hol tartottam aggrrr...)
Mindegy...az a lényeg, hogy amikor elkészültem 5:30 volt. Néztem egy kicsit a TV-t és 6:00 lett. Frank bácsi bealudt ezért hagytam neki egy cetlit:

 Mentem a buszhoz. Közel volt a buszmegálló. Összetalálkoztam Arminnal és Alexyvel. Vártak a buszra.
-Sziasztok!
-Szia!-mondták kórusban.
-Nagyon csini a ruhád-bökött meg Alexy.
-Köszi.-ekkor észrevettem, hogy Arminnál nincs PSP.-Armin?
-Hm?
-Hol a PSP-d?
-Lemerült és egész napra a töltőre kell dugni-hajtotta le a fejét.
-Őszinte részvétem-veregettem meg Armin vállát.
Elkezdtünk nevetni Alexyvel. Én majdnem összeestem. Alexy egyszerre sírt és nevetett. Armin meg bedurcizott. 
Megjött a busz és Armin mellé ültem. Egy kicsit kellemetlen volt, mert Armin haragudott. De nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg:
-Armin......miért hívsz Mayának?
-Reflexből.
Na ez meglepett. MI? De nem kérdeztem vissza inkább.
-Abby!
-Igen Albert.
-Ne szórakozz!
-Nem értem miről beszélsz Albert.
-Hagyd abba!
-Mit Albert?
-Chhh...
-Köpd ki a szőrcsomót Albert és mond, mi van?!
Armin dühösen elment, de mosolygott is. Tényleg fura ez a srác....
Alexy lehuppant mellém:
-Készültél a dogára?
Elképedtem. MI? MA DOGA?! Elkezdtem a táskám után kapkodni, de....hol van?
-Haha! Otthon hagytad?-bökött meg Alexy.
Csak nagyot sóhajtottam. Ez csak én lehettek.
Hirtelen megcsörrent a telóm:


-Szia Kentin!
-Szia! Nagyon fontos dolog.....Castiel.....
-Jól vagy? Remeg a hangod-mondtam én is már ijedten. Alexy hallgatózott, ő is megrémült. 
-Castielnél van a táskád-nyögte ki.
Lesokkolt amit mondott Kentin.....uram Isten....
-Hahó? Abby itt vagy?-szólongatott Kentin.
-VEDD EL!-kiáltottam kétségbeesetten. 
-Megteszek amit tudok, addig is nyugodj meg-és letette.
 Tépkedtem a hajam....dobbantottam idegességemben.Minden fontos tárgyam ott volt meg a.....a.....a naplóm....A NAPLÓM!
Megállt  busz. Azonnal rohantam a suliba.
 -ABBY!-kiáltott utánam Alexy.
Nem válaszoltam, csak rohantam előre.
 *Eközben Alexy.....*
-Ez meg hova fut?-lépett le Armin a buszról.
-Segítségre van szükség-mondta Alexy-Menjünk Armin.
-Mi vagyok én, angyal?-Alexy közben kutyaszemekkel bámulta Amint-Jó, jó, legyen.
És Abby után futottak.
*Vissza Abbyhez*
Beértem. Nagy tömeg van a folyosó közepén. Szinte elöntött a düh...szét tudnám rúgni...ezt megemlegeti.....végy búcsút a férfiasságodtól Castiel!
-CASTIEL!-kiáltottam és elindultam felé.
 -Nocsak, nocsak ki van itt!
-Add vissza!-mutattam a kezében szorongatott táskámra.
-Miért? Aki kapja marja! És tetszik is..megtartom.
-Mindjárt megkarmollak én!-neki akartam rontani, de Kentin lefogott:
-ERESSZ! KIKAPAROM A SZEMÉT!!
-Nem ez a megoldás-szorított Kentin.
Kentin elengedett és elkezdtem ordibálni:
-TE VADBAROM! TUSKÓ, HÜLYE ÁLLAT! MAJOM! UTOLSÓ TETŰ! SZEMÉT! HOGY TUDTALAK ENNYIRE FÉLREISMERNI?!
Szidtam, szidtam és szidtam, de csak elengedte a füle mellet. Ez annyira idegesített. Mindenki minket bámult, de ordibáltam ahogy a torkomon kifért. Egyszer csak elcsuklott a hangom és csak annyit tudtam kinyögni:
-IDIÓTA!-és elsírtam magam.
Szaladtam ki az iskolából. Már nem is érdekelt, hogy nála van a táskám, csak rohantam ki az iskolából. Nem néztem az orrom elé és Arminba ütköztem.
Nem szóltam csak a nyakába borultam és sírtam.
-Nem lesz semmi baj-ismételgette és szorosan magához ölelt. Megnyugtatott. Kifaggatott, hogy mi történt. Elmondtam röviden. Ekkor megszólalt a csengő. Arminal a teremféle sétáltunk. Kinyitotta az ajtót, és megláttam Castiel hülye vigyorát. Megint potyogott a szememből  a könny és elrohantam.
Armin utánam kiáltott, de nem válaszoltam. Bezárkóztam a suli pincéjébe és sírtam.
Ültem ott a sötétben és bőgtem. Nem igazán tudom miért, de áradt belőlem a sírás.
Az óra közepén elindultam haza. Nem érdekelt a tanítás, a büntetés csak haza akartam menni. 
Otthon lefürödtem, néztem egy kis Tv-t, hogy eltereljem a gondolataimat, de nem ment.
Felhívott Alexy, hogy nála van a táskám biztonságban. Megnyugodtam. Violával is beszéltem és megkértem, senkinek se mondjon semmit. Kentin is megcsörgetett, hogy jól vagyok-e. Megnyugtattam. Felhívtam az iskolát, és Nathaniel vette fel:
-Hallo Sweet Amoris.
-Szia Nathaniel! Ma nem megyek és....
-Ezt elintézem neked.
-Köszönöm!-és letettem. Nataniel de rendes! *-*
 Este elővettem Markus gitárját és azt a számot játszottam, amit Castiel tanított.

 Talán azért sírtam, mert akkorát csalódtam benne.
Ekkor rádöbbentem....ha Castiel beleolvasott a naplómba....
Uram Isten......Castiel tudja a titkom!
  



 

11 megjegyzés: